Harmadik Évad: Huszonötödik Rész

Szemeimet kinyitom, lustán. Fejem oldalra fordítom, de semmi extra. Csak szürke falak. Na meg a fájdalom. Fájdalom a lábamban és a fejemben. Nyögve ülök fel és egyszerűen ismét előre fele kezdek sétálni. Egyszer ki kell jussak, nem? Muszáj volt már lefeküdnöm aludni tegnap... vagy ma. Fogalmam sincs, hány óra van, mióta vagyok itt. Óráknak tűnnek, vagy perceknek. Az időérzékem nulla. Bicegve haladok. Folyton balra fordulok, azt mondják az a kiút, nem? Apró lépéseket hallok. Értetlenül megállok és fülelek, de nem lesznek hangosabbak. Tovább indulok, a hang irányába akarok haladni. Néha jobbra fordulok emiatt. Megint rohanok. Fegyver, ütés, morgás. Léptek, futás. Hangok... és ez most furán hat ennyi csönd után. Megdermedek, ahogy meghallom Zayn hangját. Nem értem mit mond, de hallom, hogy ő az. Könnyek gyűlnek a szemembe, csak innen jussak ki most! Esküszöm kedves leszek vele, még ha nehéz is lesz és türelmes leszek vele! Remegve indulok meg újra a hangja irányába, a nevem az, amit ő mondogat. Értetlenül állok meg az egyik elágazásban. Középen a földön egy apró magnó, amelyből a nevem szól. Egyszerűen leülök a magnó mellé és felzokogok, ahogy azt hallgatom, ahogy a nevem ismétlődik. Az ő hangján. Jó pár percembe telik, mire csak hüppögve magam elé bámulok és hallgatom tovább a nevemet. Luke és Dervish... ők is ide értek be? Felállok, bár fáj minden porcikám. Főleg a lábam. Ám a másikkal, ami még viszonylag ép csak erősen rárúgok a magnóra. És a nevem folytonos ismételgetése megszűnik. Mint egy zombi, úgy indulok meg előre ismét. Kanyarok, zsákutcák, sokáig tartó folyosók. Nem egy nap alatt gondolták ki, hogy elrabolnak minket. De vajon csak hármunkat akarták, vagy többünket is? Oké, Zayn tudja, hogy mi történt. Dave él, egy térdlövésbe senki nem halt még bele. Ben, Zoe és Stan. Fogalmam sincs, mi van velük. Hány napja vagyok ebbe a szarba? Kissé megállok, ahogy megszédülök... túl régen ettem, vagy ittam. Szomjan halok, lehet ebbe fogok meghalni. Mennyire gáz lenne már?! Lassan indulok meg tovább és fogalmam sincs, miért, mennyit adnék most. Zayn, vagy egy pohár víz? Esküszöm kezd nehéz döntés lenni. Komolyan fogalmam sincs, hogy telik az idő. Ugyanolyan fényviszony mindenhol, ugyanolyan koszos falak mindenhol, ugyan az a tempó, amit diktálok magamnak... egyedül a fáradtság, kétségbeesés, szomjúság és éhség változik. Rossz irányba. Testem elernyed, ahogy meglátok egy ajtót, azt hiszem először fel sem fogom. Csak azért állok meg, mert annyira kiugrik az eddigi képből. Pedig nem nagy, tiszta, vagy feltűnően koszos... egyszerű, sima ajtó. Zakatoló szívvel, lassan, kissé szédülve lépek oda és nyitom ki. És mintha a kilincs lenyomása túl sok erőt igényelne, apró fekete pontok kerülnek a látóterembe. De nem csak ennyit aktivál egy idióta kilincs lenyomása. Talán a francia idegenlégiót is mozgósítja, de ha azt nem, akkor az NCIS egyik kis csoportját. Mert egyszerre, úgy első pillantásra legalább harminc fegyvercsővel nézhetek szemet. És hiába vagyok félig kiszáradt állapotban, azt még tudom, hogy a torkolattűz bizony káros az egészségre. Kezeimet felemelem, eszemben sincs harcolni, vagy küzdeni. Látom valamelyik férfi arcán a mosolyt. Én kamerákat keresek a tekintetemmel, nem egy gúnyos mosoly érdekel. Találok is kamerát, vagyis képernyőket. Rengeteget, a labirintusról. De Luke-ot vagy Dervish-t nem.

- Sokáig tartott kislány - szólal meg valaki, mire lassan odapillantok. Mintha egy fejmozdítással lefutottam volna egy maratont. Egy másodpercembe telik míg felfogom, el fogok ájulni. És több nem is kell, egyszerűen összeesek. Igaza van... sokáig tartott...

---

Hasogató fejfájás, szemeim kipattannak. Rács... de nem csak egy kis résznyi rács. Csak rács. Oldalra fordítom a fejem, ahogy felülök... minden rács. Mintha egy kibaszott ketrecben lennék.

- Másik irány - szólal meg egy fáradt hang, mire Luke-ra kapom a tekintetem. Aztán Dervish-re. Úgy tíz méterre lehetnek tőlem, külön-külön álló kis ketrecekben. Annyira nem is kicsik, sőt egész nagyok. De nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy ketrecek.

- Meséljetek - állok fel rögtön, de hangom rekedt és el is csuklik. Fogalmam sincs, mikor beszéltem utoljára.

- Négy nap telhetett el azóta, hogy elköszöntünk, azt hiszem - vonja meg a vállát Luke. Arcán a borosta már kezd eléggé nagy lenni, ettől pedig sokkal idősebbnek tűnik, vagy talán csak megviseltebbnek.

- Három napja vagyunk már itt! Hol a faszomba voltál te?! - kérdi felhördülve Dervish.

- A labirintusban - közlöm egyszerűen.

- Mennyi idő alatt jutottál ki? - vonja fel a szemöldökét Luke.

- Kettő biztosan volt - motyogom halkan, ahogy lábamat felhúzom és megnyomkodom sérült bokámat. - Aztán elájultam, gondolom ezért volt ennyi idő - magyarázom ki magam, mintha érne valamit.

- A lábad miatt eltekintek a szar eredménytől - morogja Luke elfeküdve a betonföldön.

- Eredmény? - hördülök fel ránézve. - Hát te kibaszott hülye vagy - közlöm egyszerűen és inkább csak újra kötöm a sálammal a lábamat. Ami még mindig fáj... Milyen eredmény?! Kibaszottul elraboltak minket, ő meg még leszól, amiért nem gyorsan jutottam ki abból a szarból?! Oldalról kemény vízsugár talál telibe. Én pedig beszívom a levegőt a hirtelen sokkra és hidegre. Felállok és a rács széléhez megyek, de a vízsugár továbbra is telibe talál. Beletelik három percre, mire a dermesztő jégsugár eláll. Én pedig ott állok meggörnyedve, köhögve, mint egy lelocsolt macska. Hajamból csöpög a víz, szemeim kikerekedve, remegek a hideg miatt. És talán a hirtelen ért sokktól. Egyszerűen a térdeimre ereszkedem és lihegni kezdek, miután a köhögés megszűnik.

- Jól vagy? - kérdi halkan Luke, én pedig megrázom a fejemet. Felállok és körbenézek. Odasétálok a rácshoz és megnézem a kis ajtót. Szintén rács, csak még egy plusz lakat. Egyszerűen rárúgok minden erőmből, ahogy elönt a düh. Nem egy állat vagyok! És az ajtó egyszerűen kicsapódik, a lakat elröppen, hangos csattanás, ahogy a fém a fémhez ér.

- Szólj, ha fekete szem dolog van - hördül fel Luke.

- Nincs még az - morgom, ahogy kilépek a ketrecből. Bár a világ szürkébb egy fokkal, ez határozottan nem a fekete szemes énem. Luke rugdossa egy ideig a zárat és neki is kipattan. Intek Dervish felé, hogy segítsen neki, aztán előre indulok. Szembe jön velem egy fegyveres férfi. Látom a fegyver csövet, odalépek és félre ütöm. Nyakára könyököm mér ütést és ezzel négykézlábra is esik. De a fegyvere a kezembe marad. Lábbal rúgok arcába, amitől elterül a földön, majd ahogy átlépek felette a homlokába eresztek egy golyót. Hátra pillantok és látom, amint ők felém igyekeznek. Dervish kezébe nyomom a fegyvert és rögtön meg is indulnak előre Luke-kal. Én pedig maradok hátul. És nem véletlen. Hátra fordulok az ajtónyitódásokra. Túl sötét van a ketreceken túl... oldalra indulok sietve és máris emberekbe ütközöm. Kezem előbb lendül, mintsem, hogy felmérjem hányan vannak és milyen fegyverekkel. Két ember a földön, lövések Dervish-ék irányából. Fáradtan nézek fel a három férfire, akik felém lépkednek, felém tartott fegyverekkel. Én pedig csak hátrább lépdelek. Túl fáradt vagyok... annyira nehéz rávenni magam, hogy előre mozduljak és küzdjek. Úgy érzem, összeesek. Rám mosolyog az egyik. Egyre közelebb jön, nem tudok ilyen gyorsan hátra lépni. Megállok, ahogy homlokomnál megérzem a cső hideg végét. Nyelek egyet és a szemébe nézek, légzésem gyorsul. Félek. Ki ne félne? A csövet lassan lejjebb húzza, végig az orrnyergemen, orromon, majd megáll ajkaimnál. Alsó ajkamat kissé lehúzza vele. Ha belerakja a számba, onnan már képtelenség az én irányításom alá vonni a helyzetet. Ketten vannak mögötte. Ha kikapom a kezéből a fegyvert és lelövöm őt, akkor még az a kettő könnyedén megölhetne. Baszki! Szemeimet lehunyom és hátrább lépek. Majd ismét hátrább lépek egyet. Szemeimet kinyitom és látom, amint értetlenül néz rám a férfi. Vállamat megrántom, majd futni kezdek. Mert ugye a futás nem szégyen... épp, hogy beérek az ajtón, amelyiken Luke és Dervish is bement, mikor golyók pattannak mögöttem. Az ajtót bezárom és az első dolog, amit teszek, hogy elé tolom a szekrényt. Kissé zihálva fordulok meg és indulok el előre. Át egy következő ajtón. És meg is állok, ahogy szemem elé kerül egy fegyvercső. Elfintorodom és hátamat a falnak vetve egyszerűen lecsúszok. Annyi próbálkozás után, néha már unom. Néha már nincs semmi cél... minek kelljek fel és küzdjek, ha utána úgyis csak újabb ajtók és csapdák lesznek? Oldalra pillantok és látom, amint tovább fogja rám a fegyvert, én pedig csak elfordítom a fejem. Azt hiszem nem akarok a fegyvercsövébe nézni, ha meghúzza a ravaszt. De hát Jade Wyne vagyok... illene belenéznem. Lövés hangja, összerezzenek, de aztán csak rám esik a test. Felnyögök és elönt az undor, ahogy a vére érzem, hogy rám csorog.

- Hello Babe - lihegi Zayn, mire értetlenül meredek rá. - Csak gyere - gurítja le rólam a testet és már fel is húz.

- El fogok ájulni - nyögöm ki neki, ahogy megfogja a kezemet és maga után kezd húzni.

- Oké, később - néz hátra rám könyörgően, mire én lehunyom a szemeimet és hagyom, hogy maga után húzzon.

- Legalább megcsókolhatnál - sóhajtok fel, amint a falhoz nyom és lelő pár embert előttünk.

- Ígérem, hogy nemsokára feleségül is veszlek, bassza meg - néz a szemeimbe pár másodpercre, majd megfog és egyszerűen feldob. Én pedig sikítanék, de valaki befogja a számat. Jobban mondva Zoe, míg Ben felhúz a szellőzőbe.

- Hello - köszönök nekik, mire villantanak rám egy mosolyt, de túl fáradt vagyok viszonozni. Ígéretemet viszont beváltom és ahogy felfogom, hogy vége... egyszerűen kidőlök...


Kukucs! Igen tudom, elképesztően rövid rész. De inkább már kirakom mintsem várassalak titeket még tovább. Egy kommentelőnek választ adnék miszerint sajnálom, nem csak havonta hozok részeket, egyszerűen úgy ahogy írom őket és ki lesznek javítva. Ezek pedig sajna általában egy hónapra jönne ki. És ismét akkor egy fontos bejelentés. Rengeteget gondolkoztam és esküszöm nektek, rohaaaaaaaaaadt nehéz ezt kimondani de: a blog nemsokára bezárja kapuit.
Igen, azt hiszem ennek a storynak itt a vége, és már rég itt kellett volna hogy legyen a vége. Már nem élvezet írni, inkább szenvedés, Jade és Zayn párosunk mindent átélt azt hiszem. Így nemsokára várható a story vége. Nem tudom hány részen belül, fogalmam sincs még semmiről. Csak erről, azt hiszem ezt ki kellet mondanom. Pedig esküszöm még most is boldogsággal tölt egy hogy a blog átlépte a 400.000-es(!!!) oldalmegjelenítést, és hogy folyton iratkoztok még fel. 159 ember, te jó ég. Soha nem gondoltam volna azt sem hogy egy ötvenest elérek egyáltalán. Viszont, annak ellenére hogy ezt a blogot befejezem, csak azt jelenti hogy minden energiám a másik blogomra fog menni, mivel most az okoz akkora örömöt mint ez régebben. Sajnálom ha csalódást okoztam... imádás van!

Harmadik Évad: Huszonnegyedik Rész

Zúgó fejjel ülök fel. Fejemet megfogom két karommal és felnyögök az érzésre. Lábam megmoccan és most már hangos nyögés szalad ki a számon. Szemem odakapom a kifordult bokámra. Aztán körbe. Beton szoba. Se ajtó, se ablak. Mi a fasz?! Hogy hoztak akkor be?! Felpillantok a mennyezetre és látok egy rácsot. De semmi fény nem jön be rajta.

- Mi a fasz? - nyögök fel továbbnézve a rácsot, ami felettem jó... egy méterrel van. Már, ha kinyújtanám a karomat is.

- Felkeltél? - jön a hang a sarokból, mire odakapom a tekintetemet. Tévé. Luke... az egyik oldalon. A másikon Dervish.

- Mi a fasz? - ismétlem meg magamat újra.

- Hol van a rács neked? - kérdi idegesen, de én még mindig csak döbbenten nézem őket. Látom, hogy a tévé mellett ott van egy kis kamera is. - Jade, dolgozd már fel, ki akarok innen jutni, hogy megöljek mindenkit - mordul fel Luke sürgetően.

- Akkor pofázz, bassza meg! Én csak most érzékelem a kibaszott valóságot! - csattanok fel továbbra is a földön ülve.

- Mindhármunknak van egy, úgy... egyszer egy méteres rácsa. Nekem a falon, oldalt. Luke-nak a cella alján. Neked nem tudjuk, hol. Vannak a tévék és van a kamera, amivel mi vagyunk összekötve. És nem lepődnék meg, ha a többi büdös paraszt belelátna - morogja Dervish idegesen.

- Nyugi öcsi, kijutunk - mosolyodom el rá.

- Ne mondd többet ezt! - hadarja Luke. Én értetlenül nézek rá és akkor egy vödör jeges víz landol a nyakamba. Meglepődöttségemben és ijedtemben felsikítok.

- Igen, nekem mondjuk éles hang jön, mivel a cellám alatt víz van - sóhajt fel Luke.

- Nekem slaggal víz - vigyorog a kamerába Dervish. Vacogva nézek körbe a kis lyukban. A hideg víztől már most fázok és azt hiszem, ez nem is fog eltűnni. - Állj fel, nem folyik ki sehol - sóhajt fel Dervish, én pedig megfeledkezve a lábamról megpróbálok felállni, de össze is csuklom.

- Mi van a lábaddal? - kérdi értetlenül Dervish.

- Azt hiszem, kificamította az egyik férfi - nyöszörgöm, ahogy óvatosan a lüktető bokámhoz nyúlok.

- Rakd helyre! - parancsol rám Luke.

- Hogy össze is szarjam magam, nem?! - nyögök fel pánikolva.

- Jade, soha nem fogunk innen kijutni, ha te felállni sem tudsz! - ordít rám a kamerán keresztül. Aztán látom, amint kezeit a fülére tapasztja.

- Igaza van - szólal meg halkan Dervish. Magamban motyogok pár cifra káromkodást, ahogy hátamat a falnak vetem. Lábaimat felhúzom, kezeimet ráfonom a jobb lábfejemre, de már csak az is fáj, hogy hozzáérek... Sálamat letekerem a nyakamról, ami legalább még mindig rajtam van. Felsóhajtok, majd ráharapok.

- Fordulj el, Dervsih! - mordul fel Luke és látom, hogy szemeit lehunyva tartja. Látom, hogy kétségbe esetten néz valamit, gondolom a kis képernyőt. Biccentek neki, ő pedig tarkójára rakva a kezét elfordul. Szemeimet lehunyom, ismét ráfonom a kezemet a lábaimra, ahogy Shark tanította... Erősen... Balra rántom a lábfejemet, apró kattanó hang. Mintha csak most törtem volna el. Tompa sikoly tör ki a sálamon keresztül a torkomból. Szemeimet összepréselem és fejemet a falba verem, ahogy a fájdalomtól hátra fejelek. Hangom lassan hal el. Úgy érzem leizzadtam, mire kiveszem a számból a sálat. - Ügyes volt - szólal meg halkan Luke.

- Megdöglök - nyögöm ki, miközben a bokám még mindig lüktet. Ismét jéghideg víz zúdul le a rácsokon keresztül. - Te leszel az első paraszt! - ordítok ki, mire mennyiség alapján most kapok két vödörrel. Lehet többes szám kellett volna.

- Nem akarok senkit megijeszteni - krákog párat Luke alig pár perc elteltével, amíg én még a lábamat siratom... -, de félek a fulladástól, azaz a víztől - jegyzi meg halkan.

- Mire akarsz kilyukadni? - nézek fel a kamerába értetlenül.

- Arra, hogy te nem tudsz ugorni, Dervsih meg nem jön ki jól egyenlőre a szűk helyekkel, ha nem tudja elképzelni, mi van ott előre - nyögi ki a fájdalmas tényt.

- Pontosítok, a családotokat is megölöm! - ordítok ki, mire kapok úgy... hat vödörnyi vizet.

- Fel fogsz fázni - szólal meg halkan Dervish.

- És majd nem fogok tudni szülni, új szövődmény lenne egy fogva tartásom miatt - röhögöm el magamat. - Srácok, még csak eredetiek sem vagytok! - ordítok most megint ki, mire megint kapok egy kis vizet.

- Hát te hülye vagy - röhögi el magát Luke is. Nagy nehezen lábra tornázom magam. Bár már így is csöpög mindenemből a víz, lévén, hogy az első vödröt telibe kaptam. Hátamat nekivetem a falnak továbbra is, hogy ne keljen sok súlyt tartania a jobb lábamnak.

- Dervish, tudod mi van a kis folyosó végén? - kérdem meg kiszűrve a fogaim között.

- Nem - hördül fel egyértelműen.

- Egy másik szar szoba, valószínűleg. De onnan meg már kijutsz, haver - nevetem el magam, mire kapok még egy vödör vizet. Na, nem mintha érdekelne. Most már lassan bokáig fog érni itt a víz. Legalább valamelyest hűti a lábamat. Annak jó. Kár, hogy lassan megfagyok. - Azt hiszem, nincs mit megbeszélni azon, hogy hallanak-e, vagy sem - mordulok fel, ahogy a rácsra nézek.

- Aha - morogja Dervsih és látom rajta, hogy még nem igazán dolgozta fel a tényt, miszerint neki oda be kell másznia... És most értem meg, miért mondta neki Ben, hogy a rejtőzködést és bejutást kell gyakorolnia. Mert Dervsih ettől fél. Remek...

- Figyeltek minket, ez remek hír - mordulok fel, de inkább csak Lukenak címzem a mondanivalómat.

- Tipp, hogy kik ezek? - kérdezi Luke, mire csak megvonom a vállamat. - Remek - biccent felnyögve.

- Mióta vagyunk itt? - kérdezek rá talán az egyik legfontosabb dologra.

- Nem tudom - válaszol rögtön.

- Szerintem úgy fél nappal előbb keltem fel, mint ti - röhögi el magát Dervish.

- Minimum fél nap. Amúgy... te, hogy kerültél ide? - nézek fel a kis tévére értetlenül. Elvégre, nem hallottam a kocsiban.

- A kocsiban már rég máshol járt az elmém. Ott kiütöttek, itt magamhoz tértem - sóhajt fel, én pedig bólintok megértően.

- Lehet itt még más is? - kérdezősködöm tovább.

- Szerintem velük is összekötöttek volna akkor - rázza meg a fejét Luke.

- Akkor tudták, hogy nekem ott ki fog ficamodni a bokám? - vonom fel a szemöldökömet egy szar mosollyal. Luke maga elé mered és látom, hogy agyal.

- Ki fél a magastól? Vagy a víztől? És a szűk helyektől még? Nem értem, hogy akkor miért tudtak minket így elosztani? - hördül fel Dervish.

- Várj - suttogom feléjük mutatva a karomat. Odabicegek a nagy rács alá. Kinyújtom a kezeimet... tényleg legalább egy méter. Körzök párat a karjaimmal, megrázom a lábaimat, bár a jobb eléggé fáj még. Hátrább lépek pár lépést, aztán előre. Felugrok, bal lábammal elrúgom magam a faltól és egyszerűen leesek. Még kellett volna vagy tíz centi, hogy elérjem azt a szart. Háttal esek bele a laza hat, vagy nyolc centis vízbe. Felnyögök és a sötét semmibe tekintek felettem.

- Jól vagy? Esetleg szeretnéd valamidet eltörni? - röhög fel Dervish, mire elmosolyodom.

- Kuss és nézz az alagútba, hogy hogyan locsolhatnak téged slaggal - mordulok rá. Felülök, aztán fel is állok. Megint nekifutok. Viszont most már térdre érkezem, ahogy most sem érem el.

- Szar a lábad, Jade, csak mondd, mit akarsz - nyögi ki unottan Luke.

- Hallanak, ezért nem. Gyertek rá! - mordulok rájuk, ahogy lehuppanok a vízbe. Leveszem a cipőmet és látom, hogy a bokám kissé fel van dagadva. Felsóhajtok és a sálamat levéve, rákötöm. Egész jóra sikerül, tart rendesen. Visszaveszem a cipőt és felállok újra.

- Akkor utalj rá, baszki! - hördül fel Dervish.

- Luke és... Stan - nyögök fel. - Dervish és... Zoe - sorolom tovább, ahogy agyam töpreng. - De ez a cella... Esetleg Ben és Zayn - vonom meg a vállamat.

- Nem értem - sóhajt fel Dervish. Luke nem mond semmit, maga elé mered. Szerintem le fog neki lassan esni, hogy a cellák a gyengeségeink. De én nem félek a magastól úgy, mint Zayn vagy Ben. Ők félnek. De nekem csak azért rossz, mert fáj a lábam. És azt hiszem, ez azért lenne kihívás nekik, mert nem olyan, mintha "pincében" lennék. Szerintem fent még létra van, alagút. Felfelé... Mintha egy kút aljában lennék. Stannak rossz a füle, a magas hangoktól szinte megőrül. Egyszer volt egy komoly verekedése és azóta a jobb fülére túl érzékeny. Zoe fél a sötéttől. Dervish a szűk helyektől... vagy legalábbis az ismeretlentől. Luke pedig a víztől.

- Dervsih... olyanban gondolkodj, mint neked a közelharc. Tudom, hogy imádod... - motyogja Luke. Dervish és a közelharc? Elég gyatrán megy neki... gyengeség. Remélem leesik neki.

- Ohh... - nyög fel, én pedig bólintok.

- Értem - tájékoztat engem Luke.

- Remek - vonom meg a vállamat, hiszen kurvára mindegy. Ismét nekifutok, lábammal megint elrugaszkodom. Jobb kezemmel megkapaszkodom a rácsban és nyögve felrakom a másik kezemet is, hogy feltudjam húzni magamat. Felsóhajtok, ahogy ott lógok fent. Hintáztatom magam pár másodpercig, aztán bal lábamat átdugom a rács lyukain és beakasztom. Jobb lábammal óvatosan ismétlem meg ugyanezt. Erősen megfogom a rácsot, aztán felpillantok az elég sötét lyukba. - Mert ki fogunk jutni! - szólalok meg. Halkan hallom a röhögést. Apró csobogás. Felnézek... alig tíz másodperc és a víz telibe talál. Köhögök párat, pislogok néhányat, aztán kicsit arrébb mászok és megnézem a lakatot.

- Jade, minden oké? - hallom meg Dervish hangját. Lábaimat lassan kifűzőm. Lógok egy kicsit, aztán elengedem a rácsot és lehuppanok a vízbe.

- Hívjatok ezentúl Samara-nak, ha kijutok innen - nézek oda a kis tévére egy fintorral.

- Akar kijutni a faszom - rázza meg a fejét Dervish, ahogy még hátrább is lép egyet az ő rácsos kijáratától.

- Egyetértek a kölyökkel - vakarja meg a tarkóját Luke.

- Én is egyetértenék - röhögöm el magam, ahogy leülök a vízbe. Hiába annyira hideg, hogy szinte vacogok... a lábam fáj. És az, hogy állok... hiába nincs rajta a súly, akkor is fáj. A lakatot ki tudom nyitni a nálam lévő hajcsattal. Azt hiszem, van nálam vagy három. Nem lenne gond. Bár lehet, hogy nagyot esnék, ahogy kinyílna. De utána rátudnék ugrani lazán innen lentről és kimászni. Ott fent elintézném a buzikat. Aztán... valami lesz.

- Zaynt felhívtam, amikor beértem a szállásra - mondom mellékesen, halkan.

- Szuper. Ne haragudj, ha megbántalak, de jobban örülnék, ha Ben túlélte volna és úgy mindenkit ide küldene - nevet fel Dervish.

- Na fiam, élesben tanulsz. Ha elrabolnak, nincs olyan, hogy más, nincs olyan, hogy segítség. Csak magaddal számolhatsz. Egyedül kell kijutnod - csapja össze tenyereit és így nézve Dervsiht, ahogy ő a kamerába néz, olyan érzésem van, mintha valami oktató videót néznék. Luke kiadhatna egy Kezdő bérgyilkosok c. CD sorozatot akár...

- Kösz, apa - morogja Dervish, mire felnevetek.

- Jadey, beszélj vele - tárja szét a karjait.

- Hey, ti féltek. Miattatok roskadozunk még itt - emelem fel a kezeimet, utalva arra, hogy ők ketten a "kölykök" most.

- Na szép - rázza meg a fejét Dervsih.

- Igazad van - morogja Luke, ahogy lenéz a ráccsal fedett vízre.

- Nem azt mondtam, hogy nincs igaza, azt mondanám inkább, hogy én ezt személyem szerint kurvára leszarom - emeli fel a két kezét Dervsih.

- Haver! - nyögök fel. - Én itt szétfagyok, ha itt kell még lennem egy órát, amíg te összeszeded magad - suttogom halkan. Ha meghallja, meghallja. Ha nem, hát nem...

- Mi van, az erőteljesebb klímaváltozás már nem jó? - kérdi röhögve Luke, ahogy a rács mellett guggol és tippem szerint a zárat igyekszik kinyitni.

- Peru után nagy váltás a hideg, Luke - nevet fel Dervsih is, ahogy látom, hogy megindul a rács felé. Felállok, de rögtön kiráz a hideg. Ismét felugrok, bár most már nehezebben kapaszkodok meg. A remegésem miatt, elég nehéz stabilan tartani magam. De aztán sikerül. Zsebeimbe kutakodom és meg is találom a hullámcsatot. Ketté töröm, aztán a zárba belerakom az egyiket, a másikat pedig kissé alá és csak fel-le kezdem rángatni. Nem olyan jó zár, hogy foglalkozzak vele ennél többet. Jó egy perc kar munka után megpróbálom elfordítani. És megmozdul. Lábaimat jobban elhelyezem, aztán kinyitom a zárat. Kattan, kiugrik és egyszerűen a súlytól szétpattan. A fémrács, ami eddig elzárta a felső világot, most szabaddá válik, viszont a rács oldalra zuhan. Felnyögök, ahogy lábam kissé megrándul. Ott lógok rajta, mint egy szar denevér. Látom, amint Luke is felhajtja a sajátját. De Dervsih még baszakodik az övével.

- Oké, ezután nem tudom, hogy tudjuk-e tartani a kapcsolatot. Szóval ügyesen mindenki. Rögtön menjetek, ne érdekeljen a másik, mindenki magára számíthat innentől kezdve. Készüljetek mindenre. Szerencsét meg minden más szart - hadarja el Luke. De nem nézek oda, csak a rács másik oldalára átküzdöm magam és felnézek a nagy fekete csőbe. Tényleg olyan, mintha egy kút alján lennék.

- Remekül hangzott, kösz a biztatást - hördül fel Dervish. Átpillantok a rácson és látom, ahogy kinyitja a rácsot, mint egy ajtót.

- Ilyen ez a pop szakma - mosolyodom el rájuk nézve.

- Na, akkor indulunk, vagy mi fene? - kérdi Luke, ahogy lassan belemászik a vízbe.

- Valld be, hogy hiányzott az együtt raboskodás. Hát nem kelt benned szép emlékeket? - kérdem felnevetve. Amíg van társaságom és a legnagyobb bajom az, hogy fázok és fáj a lábam, addig minden tökéletes.

- Ja, csak most ne járj úgy, mint anno - röhögi el magát ő is.

- Miért? Eléggé csapatépítő hatása volt - sóhajtok fel, ahogy lábamat kissé arrébb csúsztatom, hogy kevesebb súly legyen a jobb lábamon.

- Ölni akarok - sóhajt fel türelmetlenül Dervish, mire füttyentek egyet.

- Azért ne bőgj a kijárat végén majd, nagyfiú - röhögi el magát Luke és látom, amint vesz egy nagy levegőt és lebukik a víz alá.

- Sok sikert Dervish - sóhajtok fel, ahogy ő fejét csóválva bemászik az alagútba, én pedig megindulok felfelé. Fintorogva, fogaimat összeszorítva. Nyirkos létra enged felfelé. Lassan haladok, csak a bal lábammal mászok. A jobb eléggé fáj. Igyekszem pihentetni, hátha fent jobban szükségem lenne rá. Percekig mászok, a sötéttől semmit sem látok. Sem azt, ami előttem van, sem azt, ami mögöttem. Nem hallok lentről semmit, nem hallok fentről sem semmit. Néha víz csöppen felettem. Azért még igyekszem halk lenni, lehet, hogy várnak ott fent. Ha onnan leesek ebbe... instant halál. Néhány vas fok, amin felfelé kapaszkodom, eléggé laza. Sőt, egy ki is törik a lábam alatt. A víz csöpög a hajamból, hallom, ahogy ott lent néhány célt ér. Vajon a többiek kint vannak már? Jó negyed óra mászás után pedig elérek a peremhez. Lehet nem negyed óra volt, de annyinak éreztem legalább. Várok pár másodpercet, aztán körül nézek. De nincs itt senki. Kimászok a szélére és elfekszem a száraz betonon. És még ha hideg is... még ez is melegebb, mint ami lent volt. Fogaimat összeszorítom, hogy legalább ne koccanjanak össze, ahogy remegek. A kis kör alakú lyuk felett egy hatalmas tartály. Benne víz. Talán ebből engedték rám a vizet. Lassan sétálok előre, bicegve. Elérek az ajtóhoz, de semmi hang továbbra sem. Kinyitom és belépek a félhomályba. Folyosó, ami balra kanyarodik. Becsukom magam mögött az ajtót. Aztán megindulok előre. Elfordulok balra, ahogy az út engedi. Aztán jobbra. Utána pedig két felé ágazik. Szemöldököm felszalad. Elfordulok jobbra, tovább lépkedem. Jobbra megy tovább a folyosó. Ellépek arra, de ez nem egy kanyar. Ez konkrétan visszafele egy folyosó. Mintha párhuzamosan lenne két folyosó. Lépteimen gyorsítok és megindulok tovább. Út balra. Légzésem minimálisan gyorsul. Befordulok balra, rövid folyosó. Négyes kereszteződés. Előre, balra, jobbra. Szám eltátom és futni kezdek, nem érdekelve, hogy minden lépésnél a fájdalom belenyilall a lábamba. Előre futok, jobbra... válasz út... megint jobbra. Futok... előre, vagy balra? Előre tovább. Hiába rohanok tíz percet, csak fordulatok és zsákutcák. Lihegve rogyok le az újabb négyes kereszteződésbe, ahogy akármennyire is fáj az igazság, muszáj belátnom. - Ez egy kibaszott labirintus - túrok bele a hajamba, ahogy lehajtom a fejemet. Vajon mekkora, ha tíz perc alatt sehova sem jutottam benne?!


Kukucs! Gondoltam hozok nektek egy részt:) A következő fogalmam sincs mikor jön... ahogy képes vagyok megírni. Remélem ez tetszik, ha igen hagyjatok magatok után valami nyomot. Tessék feliratkozni, pipálni és komizni!:3 Imádás van! <3