Harmadik Évad: Huszonkettedik Rész

- Üdv itthon - biccent nekem Luke. És ő az első, aki nem vet nekem oda semmi utalót. Mert még Zoe is tett megjegyzést arra, mikor megtudta, hogy nem mentünk szét Zaynnal... bár nem is vagyunk együtt.

- Hello - intek neki is a székben ülve és a karfát piszkálgatva.

- Jó, tehát... akkor... - sóhajt fel megdörzsölve tarkóját Ben. - Három célpontot kéne kilőni... egy színházban - villant ránk egy fintort, mire a szemöldököm nem kicsit emelkedik fel.

- Nyilvános helyen? - kérdezek rá, hátha csak a próbán kéne kilőni őket. Nem, mondjuk, egy előadás közepén. Mert nyúzott arcából ítélve ez lesz...

- Hármat? - kérdez még tovább Zoe.

- Igen. Te, Jade és terveim szerint Dervish lesz az, aki kilövi őket. Hozzátok társul még egy-egy ember, aki véd. Zoe-hoz Stan, Jadenek Zayn, Dervsih-nek Luke. Én pedig Davet kísérem a világító szobába, hogy ne legyen pánik és ne lásson senki semmit sem, ha már kidőltek - hadarja el, míg háttal fordul nekünk és a falon megnézhetjük a színház kivetített, belső képét.

- Előadás közben akarod ezt?  - Kérdi Dervish előrébb csusszanva.

- Nem akarom magam mellé Stant - szólal fel Zoe keményen.

- És kit rakjak melléd? Egy bolti eladót a sarki közértből? - dörren rá Ben. Azt hiszem, kezd elege lenni a folytonos vitákból, hogy ki kivel legyen a kis csapatban.

- Majd én figyelek rá, Stan meg Jadere - rántja meg a vállát Zayn, mire villantok egy gúnyos mosolyt rá. Nem mondok semmit sem. Ben kérdőn néz rám, sőt... szinte értetlenül. Vállamat megrántom, de ennyi neki nem elég. Tovább vizslat engem.

- Ha őt akarja védeni, nekem oké. Csak le kell lőnöm valaki távolról - mondom kimérten, ahogy rápillantok Zaynra. Gáz... akárhányszor külön voltunk, abból balhé volt. Valamelyikünk mindig beszopta... vajon most ő fogja, vagy én?

- Oké... Akkor Zoe és Zayn, Jade és Stan. Dervish, te nem akarsz mást választani? - kérdi felsóhajtva Ben, iróniával csöpögő hangon.

- Kösz, nem - neveti el magát a kis vörös hajú srác. Kis.... ja... lassan akkora, mint Zayn. Szerintem már majdnem magasabb.

- Oké, szóval... a három ember. Az egyik Lucia, annyit kell róla tudni, hogy jelentéktelen. Csak éppen az egyik nagyon háborúsdit játszó kis maffiafőnök szeretője - röhög fel gúnyosan, míg kissé megcsóválja a fejét. Azt hiszem, már ő sem hiszi el, mivé lett a maffia. Megtekintem a képet, egy átlagos nőről. Szőkésbarna haj, barna szem, kiemelkedő arccsont. Szép orr... nem tudom. Semmi extra. Aztán a kép tovább ugrik két pasira. Vagyis ikrekre inkább... Szőkék, kék szeműek. Mindegyik haja hosszú. Legalább a derekukig ér. Az egyiknek körszakálla van, a másik borotválkozik rendesen. Kissé  beesett szemek. De nem feltétlen rosszak. Inkább furák. - Ők azért vannak ott, hogy megöljék a nőt. A darabban játszik mind a három. A Kerdox fivérek egy másik szervezethez tartoznak - hadar tovább, én meg csak a képeket nézem. Ők még nem is tudják, hogy halottak lesznek estére... szomorú az ilyen néha. De mióta tudom, hogy támadások vannak itthon, annyira nem érdekelnek most az emberek. Ha megtámadnak, viseljék a következményeket. De ennyi éven át még mindig nem tanulták meg ezt. Lopva nézek Zaynra, ő meg a kivetített képeket nézi. Hazudnék magamnak, ha azt mondanám, nem félek így egy kicsit... hogy tudom, hogy nem ő fog védeni. De mindegy, Stan is jó. Meg fog védeni. Konkrétan meg kell, hogy erőszakoljam saját magamat, hogy arra figyeljek, ahogy Ben azt magyarázza, ki, hol, mit és mikor fog csinálni. - Első a célpont Dervish, ezt jegyezd meg! - mutat felé Ben, mire ő csak bólint, én meg elmosolyodom. Első a célpont, első számú szabály, mégis szinte már elfelejtettem. Mikor olyanok is bejönnek ebbe a szakmába, akiket szeretsz, utána már nem a célpont az első, hanem a biztonság. Legalábbis, amíg a képedbe nem mondják újra; a célpont az első. - Három kis erkélyen lesztek. A világítást Dave megoldja, hogy ne látszódjatok, de azért ti is figyeljetek rá, hogy a fegyver csöve ne lógjon ki és...

- Nem kezdők vagyunk - fojtom belé a szót, mire lazán bólint.

- Egy óra múlva indulunk, kint találkozó - int a kezével az ajtó felé, miszerint, ha valaki akar, mehet készülődni, ha olyan dolga akadna.

- Gyere - húzom fel a székből Dervisht és már kifelé is caplatok vele.

- Na mi van? Lelépünk Oroszországba? - kérdi mosolyogva, mire erőltetetten felnevetek.

- Nem, Svédországba gondoltam - villantok rá egy mosolyt, mire fejét megrázza. Az itteni szobám ajtaját kitárom, ő viszont megáll a küszöbön. Kérdőn pillantok rá, mire zsebre dugja a kezeit.

- A nővéremnél is mindig megvártam, míg behív - mosolyodik el, lehajtva fejét.

- Akármikor bejöhetsz - húzom be őt egy szomorkás mosollyal. Lehuppan az ágyamra, én meg becsukom az ajtót.

- Mi van veletek? - kérdezi értetlenül, míg az egyik késemet előszedi és azt kezdi forgatni. Jól... ügyes.

- Inkább veled mi van - huppanok le mellé.

- Én kérdeztem előbb - röhög rám, ahogy a kést is felém mutatja, a két szemem közé.

- Semmi. Együtt vagyunk, de látod, hogy. Mint akik már nem bíznak egymásban. Felesleges vergődés talán - vonom meg a vállamat, míg törökülésbe szenvedem magam. Kezeimet az ölembe ejtem és megengedek felé egy szomorú mosolyt.

- Értem. Velem nincs sok. Egész jól megy a lövés. Közelharcban mondjuk Stan még mindig könnyen elver... de múltkor bevittem Zoenak egy ütést! - nevet fel boldogan, mire a vállába ütök.

- Gratulálok! - nevetek tovább, ahogy ő is nevet. - Késsel hogy állsz? - kérdem a kezében lévőre mutatva.

- Azt mondták, azt gyakoroljam veled - vonja meg a vállát, mire bólintok.

- Fogjuk, ígérem - húzom magamhoz egy ölelésre.

- Csak le ne lépj nekem újra - motyogja, mire füle mögötti gyenge pontot megnyomom, ő pedig felszisszen, majd elneveti magát és ellök magától. Az ajtóm kitárul, Stan bedugja a fejét és villant ránk egy mosolyt.

- Szerintem gyertek, már mindenki kint van - biccent a fejével és már el is tűnik. Dervish rögtön felpattan, aztán felhúz engem is az ágyról. Én hisztizek egy sort, ő meg csak röhögve megy elől. Lehet, inkább ő az érettebb kettőnk közül.

- Pattanjatok - invitál be minket Ben az egyik kocsiba.

- Két kocsival megyünk, mi történt a kisbusszal? - kérdem meg, ahogy beülök hátra.

- Ismerik már páran, jobb vigyázni - feleli Luke, ahogy rám néz a visszapillantó tükörben.

- Ja, gázos volt - motyogja Dave, ahogy bepréseli magát harmadiknak hátra.

- Elkezdtek lőni - legyinti le Ben, ahogy elől beül az anyósülésre.

- Ők hárman vannak egy kocsiban, mi meg öten. Nem akar senki átmenni?! - világitok rá a tényre hátul nyomorogva.

- Ott van a laptopom, haver - hördül fel Dave, mire csak megrántom a vállam és nézem, ahogy kihajt mellettünk Stan. És nem... Zayn tüntetőleg sem néz rám. Megértem, hogy mérges, sok mindenért. Minden kis vitáért, a pasikért... de néha nekem is sok a hisztije. - Jaj, baszki kajak - röhög fel Dave, mire értetlenül ránézek. - Tessék - nyom a kezünkbe egy-egy kis fülest, mire megrázom a fejemet és belenyomom a fülembe. Akárcsak a többiek.

- Nehéz hozzá szoknod, hogy együtt a csapat, vagy mi a fasz van veled, gyíkarc? - röhög bele Stan, mire elmosolyodom.

- Még egy sértés és meg fogsz süketülni - feleli nyájasan Dave, mire elnevetem magam.

- És ők felnőttek, elvileg - néz Luke kétségbeesetten Benre.

- Éretlen hatévesek - legyinti le Ben.

- Kikérem magamnak - szólal fel mellettem Dervish.

- Jogos, egyedül ő érett még a csapatban - röhögi el magát Ben. Aztán, ezek ketten öklöznek, én meg megforgatom a szememet. Még, hogy érettek.

- A három embert egyszerre kell kilőni. Akkor, mikor vége a színdarabnak és a függönyök leereszkednek - kezdi most el Luke, mire értetlenül felé kapom a fejemet.

- És azt hogy?! - visít fel Zoe.

- Nem véletlen ti fogtok lőni - rántja meg a vállát Ben.

- Az oké, de, hogy lőjek le valakit úgy, hogy már nem látom?! - kérdezem meg a nyilvánvaló problémát.

- A színészeknek addig tartani kell az utolsó pózt, ameddig a függöny le nem ér teljesen - szól közbe Zayn.

- Mikor még látszik a lábuk, akkor mindenki szépen meghúzza a ravaszt. Csak a színpadon lévő emberek veszik észre, hogy ők meghalnak. A közönség zaja el fog nyomni mindent - magyarázza meg Dave.

- Ha a lábuk látszik, még az is látszódhat, ahogy összeesnek - veti fel a következő problémát Dervish.

- Ezért fogok én koromsötétet csinálni nekik a színpadon - villant ránk egy gonosz vigyort Dave.

- És az ikrek mikor akarják megölni a nőt? - kérdezgetek tovább, mivel eléggé gáz lenne, ha a nő előbb meghalna, mint ahogy leakarjuk őket lőni.

- Elvileg az öltözőben a végén, hogy ne legyen feltűnés - válaszol rögtön Ben.

- Ez nem logikus - csóválom meg a fejemet.

- Fejtsd ki! - nevet fel Luke.

- Benne vannak a darabba... holott lazán belopózhatnának, ha a végén akarják csak megölni - sóhajt fel Zoe.

- Miről szól a darab? - kérdezi meg most Stan, mire Ben elfintorodik.

- Remek - kezdem el masszírozni a halántékomat.

- Keresem már - motyogja Dave, míg a telefonját nyomkodja. - Oké, lesz benne lövöldözés. A nőt fogják hátba lőni, mert a bátyja szerelmes belé és... vagy mi a fasz. A lényeg megvolt már - hadarja el Dave felpillantva.

- Rárakom a kedvenc késem, hogy az egyik iker a bátyó - nevetem el magamat.

- Ez már bonyodalom szál, második felvonásnak kell lennie - szól közbe Zayn.

- Akkor az első függöny leeresztésre koncentráljunk? - kérdi Luke, Ben felé nézve.

- Szerintem igen - biccent Ben is.

- A tömeg akkor viszont kifele indul, szünet lévén - emlékeztetem őket.

- De tapsolnak, úgy két percet - említi meg Stan.

- Remek - sóhajt fel Ben. Beállunk a parkolóba, csak mint a többiek. Kiszállók a kocsiból, a csomagtartóból pedig kapok egy félvállas, hosszú táskát. Átdobom a fejemen és hátamhoz igazítom a táskát, benne a fegyverrel. A súlyából ítélve elég jó.

- Induljatok az erkélyekre - int minket el Ben.

- Nem kapok jegyet, vagy valami, hogy be is menjek? - kérdem értetlenül.

- Be fogsz mászni, hercegnő. Kitudják következtetni, honnan voltak a lövések. Nem veszek jegyet, hogy lebukjunk. Azt a három erkélyt már régóta nem használják, kicsit omlásveszélyes. De csak óvatosan - paskolja meg a vállamat, én meg döbbenten nézek utána.

- Erre - suhan el előttem Dervish.

- Tudod, merre van? - kérdezek rá, ahogy a színház oldalához közelítünk.

- Ja, Ben szerint gyakorolnom kell a tájékozódást, szóval ha elbaszom, az én hibám - villant rám egy mosolyt. - Hölgyeim és uraim, itt fel kéne mászni - villant ránk egy mosolyt és mielőtt még elkezdhetnénk vele vitatkozni, ő már mászni is kezd az ereszen.

- Nem érzem magam Assassinak - morogja Zayn felfelé nézve.

- Szar ügy - veregeti meg a vállát Stan és mászni kezd Zoe után. Zayn rám pillant, én meg rá, aztán fel az ablakba, ahova el kéne jutnunk. Fejemet megrázom, megigazítom hátamon a táskát, aztán felkapaszkodom az egyik oszlopra. A kiálló téglákba kapaszkodva pedig mászni kezdek.

- Könnyebb bejárat nem volt?! - préselem ki ajkaim között a kérdést, ahogy alkaromat az ablakpárkányra fektetem és lihegve megpróbálom magam felhúzni. A gatyámról már le is mondtam, ugyanis, ha most nem szakadt ki, akkor sohasem. Nem egyszer csúszott le a lábam, de a többiekké sem. Nem igazán szoktunk ilyen módszerekhez folyamodni... ha igen, akkor is van kötél.

- Ben szeret szopatni minket - morogja Zoe. Aztán az én lábamat alulról megtolja valami, vagy inkább valaki, és szinte beugrok az ablakon. Rögtön kihajolok és behúzom Zaynt, ha már ő segített nekem.

- Csak, hogy ne kelljen tovább ott kapaszkodnom, lassú lettél Wyne - mosolyog rám, majd el is halad mellettem. Én meg csak a szememet forgatom.

- Az utolsó Jade erkélye - mutat el a vége felé nekem Dervish. - Ez itt a tied, Zoe - húz el óvatosan egy vörös függönyt. - A középső az enyém - indul meg, és én is megindulok vele. A torkomban nő a gombóc, ahogy még visszapillantok Zoera és Zaynra, ahogy ott állnak. Aztán a sötét folyosó magába nyeli őket. És ekkor jövők rá, hogy már csak Stan lépdel mellettem óvatosan. Kezemet végig a falon húzom és mikor ujjhegyeim mást is éreznek a poros és érdes falon kívül, akkor megállok. Függöny. Bársony, de régi...

- Helyben - suttogom halkan.

- Addig ki se nézettek, amíg azt nem mondom - mordul fel Ben. Senki nem válaszol, csak csendben vár. Vállamról leveszem a táskát és lábam mellé eresztem, de kezemben tovább fogom a szíjat. Hátamat a falnak vetem, szemem kezd hozzászokni a sötéthez. Egymásra nézünk Stannel és rámosolygok. Ő is rám villant egy féloldalas mosolyt, aztán előveszi fegyverét, leellenőrzi a tárat. Az erkélyek jó hat, vagy nyolc percre vannak sétával egymástól. Ez futva szerintem csak úgy két perc lehet. Bár attól függ, milyen tempóval futnék. Hallom, ahogy valaki arról kezd lent beszélni, hogy a telefonokat kérik kikapcsolni, fényképezni és videózni tilos. Aztán már teljesen más hangszínek, és arra engedek következtetni, hogy az előadás bizony elkezdődött. Vajon mi tarthat ennyi ideig Bennek?

- Minden oké? - kérdezi meg pár perc múlva Luke.

- Az lesz - motyogja Ben, én pedig lehunyom a szemeimet. Kiráz a hideg, itt fent hideg van. Lehet, nem ártott volna egy pulcsi, nem csak egy hosszú ujjú. Na mindegy, legalább könnyebben tudok helyezkedni, ha lőni kell.

- Oké, világítás irányítás alatt, de azért csak óvatosan - motyogja Dave jó negyed óra múlva. Többen sóhajtanak fel velem együtt. Óvatosan húzom szét a függönyt egy kicsit, aztán kilépkedem guggolva a párkányra. A fegyvert csúsztatom magam mellett, benne a tokban. Nem egyenesedem fel, a kis páholy korlátjai között van némi rés. Nekem ennyi elég. Óvatosan elhasalok és megnézem magamnak a padlót. Kissé repedezett. Nem kéne a szélére kimenni és kipróbálni, hogy tényleg leszakad-e. A többi ilyen kis páholy alattunk van. Úgy jó tíz méterrel. Gondolom, ezeket ezért nem használják. A felújításnál ezeket már figyelmen kívül hagyták. És a fényekből ítélve, csak mindegyik aljára erősítettek egy-egy reflektort. Talán ezért nem látszunk, mert ezek bizony erősebben világítanak, mint az normális lenne. Kicipzározom a táskát, és elkezdem összeszerelni a fegyvert. Eléggé szép, távcsöves. Van mellette lézer is, de nem szerelem fel rá. Értelmetlen lenne. Csak én buknék le. Oldalt felhúzós fegyver. Jó választás.

- Fegyver kész - szólal meg Dervish, mire elmosolyodom és tovább szerelgetem a talpaira az enyémet.

- Fegyver kész - szólal meg Zoe is. Úgy tűnik, néha a fegyverimádatom hátrány. Én nem rakom le egy alkatrészét sem a földre, nehogy baja legyen. Ez a fegyver ahhoz túl szép!

- Jade? - szólal meg bizonytalanul Luke.

- Fegyver kész - sóhajtok fel. Úgy helyezkedem, hogy vállamhoz tudjam támasztani, aztán belenézek. A korlát kissé zavaró, de nem vészes. Viszont készen kell állnom arra, hogy helyzetet változtassak, ha kell.

- Még úgy negyedóra lehet az első szünetig. Akkor mindenki lő - közli szárazon Ben.

- Ki-kicsodát? - kérdezek rá, hogy elosszuk hármunk között.

- Enyém a szakállas iker - szólal fel Dervish.

- Enyém a másik iker - szólal meg Zoe. Én pedig nem mondok semmit. Enyém a nő. Nem szeretek nőket ölni, ha nincs különösebb indok rá. Ennek a nőnek csak annyi, hogy a szeretője egy olyan férfinak, akivel jobb nem szóba állni. A fegyvert úgy mozgatom, ahogy a nő mozog. A színészkedésben mondjuk nem tehetség. Viszont, ha egy ilyen darabban ekkora közönség előtt szerepet kapott, akkor pénzelheti a csávó rendesen. De ezek szerint sokat jelent neki ez a nő. Magamban számolom a perceket, az ő perceit. Úgy fog meghalni, hogy megkapja azt a taps özönt, amit szeretne, ez legalább szép.

- Készüljetek - suttogja Dave, én pedig egy kicsit lehunyom a szemeimet, hogy megnyugodjak. Az adrenalin folyton elönt ilyenkor. Szememet újra kinyitom, párhuzamosan a nő fejével együtt mozgatom a fegyvert továbbra is, a két kis vonal találkozása folyton ott virít a fején. A kis kereszt. Ironikus, egy kereszttől meghalni...

- Mozgolódás nálam - szólal meg halkan és feszülten Zayn.

- Zoe?! - kérdi rögtön Stan és hallom, ahogy fut. Picsába...

- Maradj a helyeden, te barom! - rivall rá Ben, de a visszafogott lihegésből tudom, hogy az én hátamat már senki sem védi. Pár ütés hang, de nem mozdulok meg. Lehet, hogy Stan veri Zaynt. Vagy Zayn ver valaki teljesen mást. A célpont az első. Mosolyogva megáll a nő egy pózban, én pedig a fejére célzok. Igyekszem, hogy a kezem ne remegjen a gondolatra, ahogy azt várom, mikor eresztenek belém hátulról egy tárat. De ha most elmozdul a fegyver, nem tudom újra beállítani. Így is reménykedhetek csak, hogy a fejét nem mozdítja majd el, ha az már nem látszik.

- A picsába! - mordul fel Zayn... és nem. Fogalmam sincs, mi lehet.

- Srácok, mi a fasz van? - kérdi értetlenül Dave.

- Az ikrek szervezete - motyogja Luke.

- Jade nincs védve! - mordul fel Ben. A függöny ereszkedik. Már a térdénél járnak. Hallom mögöttem a lépéseket. A lélegzetem elakad... a célpont az első. Ha most megfordulok, úszik a buli! Már csak a bokája látszik... és akkor lövők. Csak mi hárman látjuk, ahogy a három golyó átlyukasztja a vaskos függönyt egy kicsit meglökve azt. A fény a színpadról a lyukakon átüt, egy pillanat az egész, utána már mögötte csak a sötétség van. A taps és a hirtelen sugdolózás elnyom mindent. Aztán, ahogy az emberek kifelé akarnak igyekezni.

- Célpont meg van - hadarja el Zoe és Dervish. Én is elkezdem, de csak a feléig jutok. Hideg és szúrós dolog rántja fel a fejemet. Vagyis inkább tekeredik a nyakamra, és azt meghúzza a mögöttem lévő, ezzel a fejemet is felrántja. Apró hörgés csúszik ki a számon, és kérdések tömkelege önti el a fülemet. Amiknek nagy része az a kérdés, hogy mi történt?! Hátra ütök a fegyveraggyal, épp egy kicsit meglazul a szorítás. Mély levegőt veszek és felállok. De addigra megint megszorítja, ahogy a fülembe mordul. Hátra lököm az egész testemmel a férfit. Érzem, ahogy háta a falnak csapódik, kissé felnyög de semmi extra. Kezemmel megpróbálom elhúzni azt a drótot, amivel fojtogatni próbál.

- Nyugodj meg! - lihegi Zayn... mintha olyan kurva könnyű lenne. Érzem, hogy a hátamba térdel, én pedig térdre rogyok, ahogy ettől a drót csak jobban megfeszül. Érzem, ahogy apró kiálló dolgok a nyakamba szúrnak, ahogy a drót kezd a bőrömbe vájni. Hallom a saját fuldokló hörgésemet. A tüdőm fáj. Apró, fekete pontok kúsznak már a látóterembe és tudom, hogy nemsokára elájulok.

- Dögölj már meg! - sziszegi a férfi, ahogy végre az arcát is meglátom. Aztán a függöny mögül egy kéz nyúl be és már ki is rántja a faszit. Hörögve esek a földre, igyekszem leszedni a nyakamról a fojtogató drótot... vagy farkam tudja, mi ez! A levegőm fogy, tudom, hogy ezt egyedül nem fogom tudni leszedni. Hallom az ütések kegyetlen hangját a függöny mögül... Aztán Zayn ziháló alakja térdel le mellém és kapkodva kezdi lefejtegetni a nyakamról. Köhögve és fulladozva igyekszem pótolni az oxigénhiányt négykézláb.

- Nyugi - lihegi mellém dőlve...

- Sietni kéne! - mordul fel Luke. Fejemet megrázom, ahogy a nyakamra szorítom egyik kezemet. A fulladásos érzés még mindig megvan. Szédülök és a tüdőm szinte ordít a fájdalomtól. Ő gyorsan dobálja össze a fegyvert, majd veszi fel a hátára.

- Gyere - húz fel Zayn és kezd kifelé vonszolni, körülbelül. A köhögést nem bírom visszafogni. Túlságosan is fáj minden, ami a légzéssel kapcsolatos. - Le tudsz mászni? - Kérdi Zayn, ahogy az ablaknál állunk.

- Letudok esni, érzésem szerint már mindegy - hörgöm neki köhögve.

- Oké, mászunk. Együtt. Ne legyél nyápic! - fintorodik el, mire értetlenül ránézek. De látom, hogy nem komolyan gondolja, csak felakar cukkolni. Azért... akkor is fáj. Fejemet megrázom és míg aprókat köhögök továbbra is, elkezdek kimászni. Visszahúz és apró puszit nyom a számra, de nem, ettől sem érzem jobban magam. Oké... talán mégis. Nehezen kapaszkodom meg, és kezdek lefelé mászni, mellettem pedig Zayn jön, óvatosan engem figyelve. Ő ér le előbb, aztán szinte lekap a falról és már húz is a kocsihoz. Belök a hátsó ülésre, ő is beesik az ajtón, be sem záródik, de már padlógázzal indulunk. Nyakamra téve kezeimet előre dőlök és fintorogva várok, hogy legyen már vége ennek a szar érzésnek!

- Baszd meg! Közöltem, hogy Jadet véded! Mi nem volt érthető ezen?! - hallom meg Ben ordibálását.

- Zaynnél mozgolódás volt - motyogja halkan Stan. Fintorogva elmosolyodom, ismételten. Hát ennyi, mindig történik valami gáz, ha nem egy csapatban vagyunk, de nem érdekel. Ha neki így jobb.

- Kaphatok egy zsepit? - kérdem rekedtesen, pont úgy, mint akit megfojtogattak egy szögesdróttal. Vagyis csak tippelek, hogy azzal. Kétlem, hogy más miatt vérezne a nyakam. Zayn rögtön odaad egyet, kissé remegő kezekkel. Nem köszönöm meg neki, örülnék, ha most pár óráig békén hagyna. Felszisszenek, ahogy nyakamhoz nyomom, óvatosan kezdem törölgetni vele az egész nyakamat, körbe-körbe. Gyorsan eláztatja a vörös vérem, én pedig csak megunva kivágom az ablakon a zsepit. Szemeimet lehunyom és az ablaknak döntöm a fejemet és várok, hogy visszaérjünk.

- Jade - szólal meg halkan mellettem Zayn, mire szemeimet kinyitom.

- Hogy vagy? - hadarja el kérdését Luke.

- Szögesdróttal megfojtogatnak, kifejtsem? - mordulok fel fáradtan. Úgy érzem, a testem, ha nem kap úgy félórán belül ágyat, akkor a betonon dőlök ki és fekszem el.

- Legközelebb, amit mondok, az úgy is legyen! Vagy repü....

- Fogjátok már be! - mordulok fel. - Csak szereti Zoet, hát mi olyan kibaszott szörnyű ebben?! - kelek ki magamból, mire Stan látom, ahogy elmosolyodik. Lévén ő vezet. És a kocsiban csak én vagyok vele, meg Zayn.

- A nyakad - feleli hidegen Zayn.

- Te meg Zoet akartad védeni, nem tök mindegy neked?! - förmedek rá - De nyugalom - hunyom le szemeimet újra, a sötét valahogy megnyugtató -, nem vagyok nyápic, hogy nyafogjak - vágom hozzá gúnyosan.

- Faszom a szerelmi drámáitokba! Dervish, ha szerelmes leszel, vagy dobod, vagy szereted! Nincs köztes út! - szögezi le Luke, mire elmosolyodom.

- Zoe, te meg már kibékülhetnél Stannel! Ne is tagadd! - suttogom halkan, mintha így csak ő hallaná.

- Oxigén hiányod van, Jade - motyogja válaszát pár másodperc múlva. A kocsi leáll, mielőtt kinyitnám az ajtómat, az már kinyílik magától, hála Zaynnak. Kisegít, aztán derekamra csúsztatja a kezét és szinte befelé kezd futni velem.

- Mi a fasz van? - kérdem értetlenül, ahogy a kis fülest hátra dobom Davenek.

- Vérzik a nyakad, megfojtogattak, haragszol, szeretlek, túl sok stressz. Soroljam még?! - morogja idegesen, ahogy szinte berúgja a szobám ajtaját.

- Öhm, nem - rázom meg a fejemet, ahogy leültet az ágyra.

- Kibaszottul elegem van ilyenkor abból, hogy benne vagyunk ebben a szarban - morogja, ahogy egy vizes ronggyal a nyakamat kezdi tisztogatni.

- Ironikus - motyogom oldalra fordítva a fejemet.

- Cseszd meg te is! - morogja, ahogy egy apró fásliréteget a nyakamra köt.

- Már meg volt - nézek a szemébe felvont szemöldökkel.

- Annyira idegesítően szeretlek - sóhajt fel fáradtan, mire elmosolyodom.

- Legalább nem egyedül vagyok - rántom meg a vállamat. Röhögve dönt el az ágyon, majd fekszik be mellém. Átkarolja a csípőmet, én pedig mellkasához bújok, szinte összegömbölyödöm karjai között.

- Aludj, te nyápic - kuncog a fülembe, ahogy arcomra nyom egy puszit. Görcsösen szorítom magamhoz pólójánál fogva... de most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy vitatkozzak. Vagy ahhoz, hogy elküldjem. Ahhoz meg már még inkább, hogy nélküle legyek. Átlagos, sőt kifejezetten könnyű feladat, és mi még azt is elbasszuk. A "profik". Tapsot emberek, tapsot, de rögtön!

Kukuucs! Boldog újévet mindenkinek, remélem a rész tetszik:) Véleményetek írjátok meg azért komiban, és remélem örültök a résznek. Imádás van!:3

Harmadik Évad: Huszonegyedik Rész

- Komolyan, hány srác smárolt le?! - kérdi idegesen felnevetve. Feszülten tekintek fel rá a fotelből, míg ő a falnak dől háttal és keresztbe font karral tekint le rám.

- Három - vallom be, mire fejét oldalra fordítja és kinéz az ablakon. Látom, amint állkapcsa megfeszül és nyakán kidagad egy ér. - És te hány lánnyal kavartál? - kérdem vissza rántva a rideg valóságba. Mert nem csak én voltam az, aki ugyebár megcsalta!

- Körülbelül hatot vittem el a hotelszobámba. Ebből egy jutott el az ajtóig is. És azt a sztorit ismered - mordul fel mérgesen.

- És képtelen lettél volna elmondani akkor, mikor odamentem?! - kérdem értetlenül és dühösen.

- Mert elhitted volna? - kérdi gúnyosan elmosolyodva.

- Talán, ha annyit üzensz valakinek, hogy élsz - vágok vissza mérgesen.

- Talán, ha nem léptél volna le egy másik országba! - üvölt rám mérgesen.

- De én jelentkeztem! Baszki, azt hittem meghaltál abban a három napban! - ordítok rá mérgesen én is és idegességemben felpattanok.

- Szerinted engem eltudott volna kapni valaki, hogyha...

- Kinyomtál - vágok közbe, mire elakad a szava, majd ajkait összepréseli.

- Ki - ismeri be, mire fájdalmas mosoly kerül arcomra. - És aztán visszahívtalak, rögtön. Te pedig kinyomtál - rántja meg a vállát.

- Nem nyomtalak ki - rázom meg a fejemet.

- Jade, ne akard nekem bemagyarázni, hát megszaka....

- A falhoz basztam, te meg pont akkor hívtál - vonom meg a vállamat egyszerűen. Szeme elkerekedik, majd két tenyerével megdörzsöli arcát.

- Akarjam tudni, hol kerestél és hogy? - kérdezi halkan, mire felröhögök. Visszagondolok arra a raktárra, hogy megöltem ott mindenkit.

- Nem - jelentem ki rögtön gondolkodás nélkül, mire félve felnéz rám. Oda lépked hozzám és lelöki a vállamról az ingét, a szoba gyér megvilágításában néz most végig a testemen és elfintorodik. Ujját végighúzza hasamon egy hosszas vágáson. Tekintete ide-oda ugrál a zöldes-kékes foltokon és sérüléseken. - Kapóra jött valamelyik szervezetnek, hogy téged kereslek és beveszek mindent - adok magyarázatot, mire felpillant rám.

- Hogy... mennyi... - nem tudja, hogy kérdezze meg azt, amit akar, én pedig nem tudom pontosan, mit akar kérdezni. - Sok embert öltél meg? - kérdi feszengve.

- Nem akarod tudni, Zayn - sóhajtok fel fejemet csóválva.

- De akarom - förmed rám, én viszont állom kőkemény pillantását.

- Én nem ártatlan embereket öltem meg ott. De te ártatlan embert öltél meg a másik hotelban - terelem el a témát aljasan.

- A te szemedben ártatlan volt, de nem az enyémben - morogja kissé elszürkülő szemmel.

- Én is kibírtam, hogy ne lőjem fejbe a csajt, akivel röhögcséltél, mikor oda mentem a kocsmába - fintorodom el.

- Először is, láttam, hogy megindul a kezed. Másodjára, szarul emlékszel. Egyáltalán nem röhögcséltem - rázza meg a fejét makacsan.

- Bocs, lehet lefoglalt az, hogy egy kurvával láttalak? - kérdezem ironikusan.

- Te azt láttad, hogy átkarolom és kisétálnék vele. Én meg azt láttam, hogy rajtad fekszik egy nyomorék és olyan dolgot csinált, amit...

- Amit? - kérdem mérgesen.

- Amit kurvára csak nekem kéne! - préseli ki ajkai közül. - Szerinted mikor fogom elfelejteni, hogy félmeztelenül fekszel egy pöcs alatt, aki a lábaid között térdel és... jesszusom! - ordít rám, elfordul tőlem és el is sétál mérgében. A falba üt mire az konkrétan beszakad, én pedig elhűlve nézem. - Szerinted milyen, mikor azt hallom, hogy egy idegen országban valakivel smárolgatsz?! Én meg azt hittem, megviselt és ezért léptél le így - röhög rám csípőre rakva kezeit, mint aki nem bírja már el a saját súlyát sem, vagy éppen az érzései súlyát. Esetleg hogyha nem a saját bőrébe markol akkor szét barmol még valamit.

- Szerinted nem viselt meg?! - kérdem ledöbbenve. Ez teljesen meghülyült?! - Szerinted nem viselt meg, mikor három nap kétségbeesett őrlődés után ott talállak egy kicseszett kocsmában egy kurvával?! - kelek ki magamból az idegösszeomlásom szélén.

- De én láttalak mással! Te nem láttál, te csak eltudod képzelni! - tárja szét a karját.

- És szerinted az nem elég? - kérdem leeresztve a vállaimat.

- De... csak én... most komolyan, te élvezted velük?! - kérdi kétségbeesetten.

- Mi? - kérdem értetlenül, megrökönyödve a kisebb témaváltástól... de inkább csak a kérdés mivolta miatt.

- Azért szedtél össze ennyi mindenkit, mert jobb volt velük? - kérdi halkan, én pedig megnémulok.

- Nem - nyögöm ki elképedve. Hogy hiheti, hogy jobb volt velük?! Válaszomon meglepődik, én pedig azon lepődöm meg, hogy ő meglepődik ezen. - Miért lett volna jobb? Ők nem... én... baszki! - nyögök fel zavartan.

- Szóval nem volt jobb és nem élvezted? - kérdi szemöldök ráncolva.

- Az első csak lekapott, és még az se ment elsőre. Ráadásul szar volt. A második elvitt kocsikázni és lekapott. Az már jobb volt, de baszki, mikor ott állok a tengerparton, lekap valami egész helyes csávesz és még akkor is az jár a fejemben, hogy te mit csinálnál, akkor szerinted élvezem?! - kelek ki magamból idegesen. - Arról nem is beszélve, hogy... jó, oké, hagyjuk ezt - legyintek egyet, ezzel lezártnak tekintve a témát.

- Arról nem is beszélve, hogy...? - kérdi kíváncsian, közelebb lépve felvont szemöldökkel.

- Nem volt jó, oké? Szar volt. Egyáltalán nem élveztem, sőt, le is ütöttem... - vallom be, mire olyan bociszemeket mereszt rám, hogy tenyerembe temetve az arcomat kétségbe esetten felnevetek. Túl abszurd ez a beszélgetés!

- Leütötted? - kérdez vissza pár másodperc döbbentség után.

- Igen, mert durva volt és nem élveztem, és szar volt, amit csinált és egyáltalán nem tetszett és csak megijedtem, mert hát mégis valami idegen faszi volt! És nem hagyta abba, mikor mondtam, szóval maradt az a lehetőségem, hogy leütöm, mert, hát hagyni mégse hagyhattam volna! - kezdek össze-vissza hadarni, ő pedig értetlenül bámul rám.

- Bántott? - kérdez vissza, mire homlokon csapom magam.

- A lényeget ragadtad meg - röhögök fel keservesen.

- Jade, most komolyan. Valaki bántott? - kérdi felemelve a fejemet, míg félve figyel. Szomorúan nézek a szemébe és nem tudom, hogy kéne neki elmondanom, hogy igen, konkrétan az utolsó két faszi talán lazán megerőszakolt volna... de hát persze nem, mert meg tudom magam védeni. Vagyis gondolom. Az a srác, akit Zayn szedett le rólam, én... nem tudom, talán megtudom magam védeni, ha nem blokkolok le. - Oké, akartak bántani? - kérdezi feszülten. Félve bólintok, mire komolyan látom, ahogy valami megváltozik benne. Egy pillanat alatt. Tekintete elréved, és félek, hogy átvált feketébe, de nem... ez most olyan magába zuhanó tekintet. Valami megváltozott benne, és fogalmam sincs, mi.

- De tudod, hogy kemény csajszi vagyok és nem tudtak - motyogom zavartan, mire ismét lát is, nem csak néz. Tudom, hogy most már lát is, mivel a szemembe bámul, ez pedig elég intenzív, szóval... uhm.

- Tudom - bólint, míg halkan csak ezt az egy szót mondja ki.

- Most... akkor... mi van velünk? - kérdem halkan és félve.

- Nem tudom - közli egyszerűen és lehuppan a fotelba. Az ölébe pedig én.

- Haragszunk? - kérdem eltűnődve.

- Azt hiszem, igen. Én legalább is igen, bocs - rázza meg a fejét.

- Én is haragszom - rántom meg a vállamat fintorogva.

- Vége? - kérdi halkan és félve, míg felnéz rám. - Ha most azt mondod, hogy kaptam egy búcsú szexet és igen, akkor... - nem fejezi be. Azt hiszem, fél befejezni. Vagy miattam nem fejezi be, mivel én félek a végétől. Búcsú szex lett volna? Nem.

- Békülős szexnek gondoltam közben - vallom be őszintén, mire lehunyja a szemeit és kifújja a levegőt.

- Szóval akkor... nem szakítunk? - kérdi meg magához húzva.

- Nem szeretnék - rázom meg a fejemet. Ő a nyakamba fúrja az övét és egyszerűen magához  húz. - De nem vagyunk jóban - emlékeztetem, mire felkuncog.

- Nem bizony - csókol meg, mire a gyomrom megremeg. Óvatosan húz úgy, hogy lovagló ülésbe legyek rajta. Pihegek, mikor elhúzódik tőlem és szám szélét rágcsálva figyelem őt. - Mondd! - szólal meg egyszerűen.

- Nem tudom - rázom meg a fejemet tanácstalanul -, ilyen még nem volt köztünk - felem zavartan.

- Nekem is fura - mosolyog rám, míg tenyereibe fogja arcomat.

- Tuti nem élvezted a csajjal? - kérdem elpirulva, mire elmosolyodik.

- Még azt is jobban élvezem, hogy egy fényképet nézek rólad - hajol oda hozzám egy gyenge csókra.

- Ha ez igaz lenne, akkor attól elmennél, hogy hozzád érek - kuncogok rá.

- Ez igaz is - dörmögi a nyakamba.

- Ez kamu! - förmedek rá kuncogva.

- Próbáld ki - rántja meg a vállát, ám felszisszen, mikor valóban melegítő gatyája alá nyúlok és rámarkolok.

- Látod, kamuztál - villantok rá egy magabiztos mosolyt.

- Lehet, hogy egy kicsit tenned kell érte, de éppen, hogy csak egy nagyon keveset - morogja nyakamba, míg megfogja derekamat.

- Képzelem - forgatom meg a szememet, ahogy kihúzom a kezemet gatyájából.

- Szóval most így hagysz? - kérdi félig ágaskodó tagjára gondolva.

- Te is úgy hagytál - rántom meg a vállamat, csípőmell leírva egy nyolcast. Kínzottan elmosolyodik és feltekint rám.

- Tudod, azt hiszem, már rég szét mentünk volna, ha nem lennél ennyire szexéhes - nevet rám.

- Még, hogy én?! - hördülök fel sértetten.

- Vissza veszed a gyűrűt? - kérdi hirtelen, mire értetlenül összeráncolom a homlokomat.

- Uhm... - nyögök fel. - Hát, végül is... igen - mondom félénken, mire elmosolyodik. Zsebéből előhalássza a rég látott zöld jade köves gyűrűt és könnyedén az ujjamra húzza. Másik kezemmel oda nyúlok és kissé megforgatom. Szóval jegyben járunk... de haragszunk egymásra... viszont szeretjük egymást. Tök átlagos szituáció!

- Mikor szeretnél haza menni? - kérdi végig simítva hajamon.

- Soha - rázom meg a fejemet kedvtelenül. Akármennyire is gonoszul hangzik, nem akarom őket látni. Senkit nem akarok, egészen addig, amíg mi rendbe nem jövünk. De tudom, hogy ez sajnos nem lehet így. - Benne vagy a maffiában? - kérdem feltekintve rá.

- Akarod, hogy benne legyek? - kérdi feszülten.

- Nem, de ha te benne szeretnél, akkor nem ellenzem - nyögöm ki fájdalmasan.

- Akkor benne - húz oda mellkasára. Én pedig összeszorítom a szemeimet.
- De... ugye vigyázol? És nem lesz semmi gáz? Mert, ha igen, akkor...
- Akkor mi, Jade? Kivégzed egész Londont? Ez mindig így volt. Eddig sem volt bajom, most sem lesz - simít végig arcomon.
- Azért ez így nem igaz. Én emlékszem arra az idegméregre - nyögök fel, ahogy visszagondolok arra. Majdnem meghalt... Zayn majdnem meghalt!
- Négy évig kómába voltál, és nem kértem, hogy lépj ki - mosolyog rám, mire felnézek rá.
- Ha kérnéd, kilépnék - vallom be őszintén, mire látom, hogy meghökken.
- Ez komoly? - kérdi halkan.
- Azt hiszem, igen. Képes lennék abba hagyni, ha kettőnkről lenne szó - vonom meg a vállamat.
- Sajnálom, azt hiszem, én még nem. Ebbe letudom vezetni a feszültséget - fintorodik el, ahogy kezei csípőmre csúsznak.
- Azt hiszem, rájöttem - nézek rá fancsalian.
- Talán egyszerűbb lett volna, ha közlöm - mélázik el, mire felröhögök.
- Több, mint valószínű - bólintok egyetértően.
- Több, mint valószínű, hogy nem hallgattál volna meg - fintorog rám. - Csomagolj, már ha van cuccod. Elindulunk haza - áll fel engem arrébb tolva a fotelben.
- Most? - kérdem értetlenül, nem is leplezve a meghökkenésemet.
- Igen, otthon támadások vannak - néz rám felhúzva a bőrdzsekijét.
- Támadások?! - kérdem értetlenül felpattanva, mire óvatos félmosolyra húzza a száját.
- Szerinted, oda mész megölni egy épületnyi embert, és heccből küld oda valaki más, felhasználva engem, hogy elérjen valamit nálad? Na meg az a szervezet majd nem hagyja tettek nélkül, amit tettél? Jade... igen. Támadások vannak. Mindenki támad mindenkit, és mindenki hátba szúr mindenkit. Ha alig jöttél el pár napra is, otthon áll a bál. Nem is kicsit - rántja meg a vállát, majd kilép az ajtón. Igyekszem emlékeztetni magamat, hogy együtt vagyunk. Valahogy mégis annyira idegen az egész. Látszik, hogy haragszik rám, hogy néha nehezen bír velem beszélni, vagy egy légtérben maradni. És ez rám is igaz vele kapcsolatban. De még sem szakítunk. És ilyenkor nem értem, miért is nem. Viszont ismételten maffia. Mikor nincs gáz a maffiával? London nagy része a miénk, és még mindig megy a balhé. Nem értem, mi van a mai világgal, egyszerűbb lenne, ha beállnának hozzánk. Arcomat megdörzsölve állok fel és lépek ki az ajtón én is. Találomra lépkedem a folyosókon, aztán le a lépcsőn. Előbb-utóbb csak ki jutok egy hotelből, nem?! És végül de, tényleg ki tudok jutni. Látom Zaynt a kocsiban, az ujjaival dobol a kormányon, míg az üvegen át rám néz. Szemét elkapja és inkább a hotel melletti utat kezdi vizslatni. Egy szó nélkül ülök be mellé, ő pedig elindul. Azt hiszem, azért is mérges rám, mert ott hagytam a srácokat. Nem mintha ő nem tette volna ezt... talán annyi az én bűnöm pluszba, hogy mikor én hagytam ott őket, akkor balhés lett minden. És nem mentem vissza segíteni, sőt! Nem is érdeklődtem. Felhívtam Zoet, elmondtam neki, amit akartam. És semmit sem kérdeztem velük kapcsolatban. Zayn nem mond semmit, de ha nem is mond, akkor is érzem. Haragszik ezért is, ez már biztos. Idegességemben járni kezd a lábam, és akárhányszor eljut a tudatomig és abba hagyom pár pillanat múlva észre veszem, hogy megint elkezdtem. Zayn értetlenül rám néz, majd vissza az útra. - Mi a baj? - kérdi az utat szuggerálva. Fejemet megrázom, nem mondok semmit. Mit mondjak? Az igazat... azt kéne. - Jade - mordul rám, kissé mélyebb hangon. És én rá nézek, ő meg rám. Egy röpke pillanatra, és ő ismét az utat kezdi figyelni, mire elmosolyodom. Fájdalmasan.
- Csak annyi, hogy hiába egyeztünk meg abban, hogy nem szakítunk. Most komolyan... szerinted ezt kibírja a kapcsolatunk? Rám sem bírsz nézni. Olyan érzésem van, mintha csak gépekre kötnénk egy agyhalottat, hogy kicsit nyújtsuk az érzést, hogy még él és velünk van, holott mindenki tudja, mekkora egy kicseszett hazugság az egész! - hadarom el fejemet megrázva, és most én is elfordulok tőle. Egyenesen az ablakon kezdek el kifelé bámulni. Nem nézek rá, nem és nem. Hiszem, hogy letudom kötni a figyelmemet a tájjal, a sötétséggel. De mikor még az ablakban is látom a körvonalait... az nem éppen nyugtató érzés. Vagy legalábbis nem most.
- Szóval, szerinted nem fog összejönni? - kérdi meg jó pár perc múlva.
- Szerintem szenvedünk - motyogom halkan.
- És ez mit takar? Hogy nem akarsz tovább szenvedni? ... Velem? - kérdi felém pillantva, azzal a mosolyával, amit gyűlölök. Amitől zokogni tudnék. Az a gúnyos, idegesítő, "mond csak ki" mosolya.
- Ez nem takar semmit, csak az aggályaimat - motyogom halkan.
- Értem. Azért döntsd el, mit akarsz. Mert ha nem akarsz szenvedni, akkor inkább elfogadom... mintsem, hogy azt nézzem, hogy mindjárt bőgsz - feleli szárazon, én meg felröhögök.
- Ezzel baszol el mindent - rázom meg a fejemet.
- Mindig én baszok el mindent, nem? - kérdi rám pillantva fájdalmasan.
- Meddig fogjuk ezt csinálni? - kérdezem élesen, ahogy érzem, hogy kezdem felhúzni magamat.
- Szenvedni? - kérdez vissza gúnyosan, mire lassan ránézek.
- Zayn... - kezdem halkan, lehunyva a szemeimet. - Nem akarsz szakítani, ezt már közölted. De akkor azt se akard elérni, hogy én szakítsak végleg - mondom ki halkan.
- Te lehetsz faszfej, én meg fogjam vissza magam?! Faszom, Jade! Mindig ezt csináltuk. Ha szerinted elbasztam valamit, te soha nem gondoltál bele az én helyzetembe. Aztán valahogy össze jöttünk a következő szakításunkig. És ne merd azt mondani, hogy a nagy része az én hibám volt, mert kurvára nem! Persze, mintha neked könnyű lenne kimondani, hogy vége, játszd meg nyugodtan, leszarom! Ha könnyű lenne, most nem mellettem ülnél a kocsiban. A kapcsolatunk úgy el van baszva, ahogy senki másé! - üt a műszerfalra, míg szinte kiabál, én meg csak összerezzenek. Kezeim ökölbe szorulnak, de nem mondok semmit. Az ablak felé fordulok, szinte teljes testtel. Nem mondok semmit, mert valahogy tudom, hogy az lenne a vége, hogy szakítunk. Helyette ökölbe szorult, görcsös kezekkel meredek kifelé az ablakon és igyekszem annyira kifelé fordítani a fejemet, hogy ne lássa a könnyeimet. - Nem mondasz semmit?! - kérdi még mindig túl erőteljesen, mire szemeimet lehunyom pár pillanatra.
- Nem - ejtem ki az egyetlen egy szót, de még ezt is nehezen.
- Nyugodtan fűzz hozzá véleményt, nem gáz. Az se, ha azt mondod, hogy én basztam el mindent mindig, hozzá szoktam - nevet fel gúnyosan.
- Hányszor gondoltál bele az én helyzetembe te? - kérdem halkan de nem jön válasz. - Tudod, az egyetlen dolog amit bánok, hogy nem tudlak nem szeretni. Mert biztos van jobb nálad, ha eltudnák vonatkoztatni az érzelmektől. De gondolj át mindent, amit te tettél, meg amit én. Szerinted még szeretnem kellene téged?! Mert szerintem már gyűlölnöm. És örülnék neki, ha már így lenne. Mert akkor nem ülnék melletted ebben a kibaszott kocsiban - nézek rá ridegen, és nem érdekel, hogy akkor most megtudja, hogy sírtam. Mert ezt csak a szemébe vagyok képes elmondani. Azt, hogy nem érdemli meg a szeretetemet. És tudom, hogy én sem az övét. Nem érdemeljük meg egymást, és még mindig szeretjük egymást. És bárcsak ne így lenne. Komolyan.
- Hidd el, örülnék, ha tovább tudnánk lépni egymáson - motyogja halkan, ahogy kezét a combomra rakja, és végig simít lábamon.
- Akkor lépj tovább - rázom meg a fejemet, ahogy megtörlöm a szemeimet.
- Még szeretlek, addig nem megy - rántja meg a vállát.
- Idióta barom - morgom el neki két szipogás között.
- Még te is szeretsz, addig mind ketten azok vagyunk - sóhajt fel, az út szélére állva. - Jesszusom, Babe, ennek soha nem lesz vége - nevet fel keservesen, ahogy hajamba túr és oda húz magához. Minden veszekedés után, valahogy szükségünk van egy csókra. Nem bocsánatkérésre, nem megbánásra, csak csókra. Kezeim idiótán heverésznek ölemben, hasam össze-össze rándul, ahogy nyelve végigsimít enyémen. Szeretem, ahogy csókol.
- Szeretlek - motyogom zavartan, ahogy elhúzódik tőlem.
- Én is szeretlek - bólint mosolyogva és újra megindul velünk a kocsi. Keze vissza tér combomhoz, hüvelykujjával tovább simogat, én pedig arcának élét nézem. Remélem, tényleg túljutunk ezen. Minél hamarabb. Mert sokáig ezt egyikünk sem bírja idegekkel. Óvatosan simítom kezemet az övére, mire rögtön összekulcsolja őket. És a gondolataim egy pillanat alatt megváltoznak. Talán örökké bírjuk majd együtt, kicsit nehezen. Kicsit szenvedősen. De nem tudom elképzelni, hogy külön.


Kukucs! Boldog karácsonyt minden tüneményesen drága, és szépséges olvasómnak! Tudom hogy részek nem igen vannak, de igyekszem. Viszont karácsonyra mindenképp hozni akartam egy részt. A helyesírást felelőseget NEM vállalok!:D A világ legédesebb "bétája" is el van havazva, így nem is akarom terhelni plusz ilyen dolgokkal, de ilyenkor azért el kell mondjam hogy nagyon sok mindenben megkönnyíti a dolgomat. Szóval itt is köszönetet nyilvánítanék drága Klaumnak! Még egyszer boldog karácsonyt, imádás van!:3