Harmadik Évad: Huszonnegyedik Rész

Zúgó fejjel ülök fel. Fejemet megfogom két karommal és felnyögök az érzésre. Lábam megmoccan és most már hangos nyögés szalad ki a számon. Szemem odakapom a kifordult bokámra. Aztán körbe. Beton szoba. Se ajtó, se ablak. Mi a fasz?! Hogy hoztak akkor be?! Felpillantok a mennyezetre és látok egy rácsot. De semmi fény nem jön be rajta.

- Mi a fasz? - nyögök fel továbbnézve a rácsot, ami felettem jó... egy méterrel van. Már, ha kinyújtanám a karomat is.

- Felkeltél? - jön a hang a sarokból, mire odakapom a tekintetemet. Tévé. Luke... az egyik oldalon. A másikon Dervish.

- Mi a fasz? - ismétlem meg magamat újra.

- Hol van a rács neked? - kérdi idegesen, de én még mindig csak döbbenten nézem őket. Látom, hogy a tévé mellett ott van egy kis kamera is. - Jade, dolgozd már fel, ki akarok innen jutni, hogy megöljek mindenkit - mordul fel Luke sürgetően.

- Akkor pofázz, bassza meg! Én csak most érzékelem a kibaszott valóságot! - csattanok fel továbbra is a földön ülve.

- Mindhármunknak van egy, úgy... egyszer egy méteres rácsa. Nekem a falon, oldalt. Luke-nak a cella alján. Neked nem tudjuk, hol. Vannak a tévék és van a kamera, amivel mi vagyunk összekötve. És nem lepődnék meg, ha a többi büdös paraszt belelátna - morogja Dervish idegesen.

- Nyugi öcsi, kijutunk - mosolyodom el rá.

- Ne mondd többet ezt! - hadarja Luke. Én értetlenül nézek rá és akkor egy vödör jeges víz landol a nyakamba. Meglepődöttségemben és ijedtemben felsikítok.

- Igen, nekem mondjuk éles hang jön, mivel a cellám alatt víz van - sóhajt fel Luke.

- Nekem slaggal víz - vigyorog a kamerába Dervish. Vacogva nézek körbe a kis lyukban. A hideg víztől már most fázok és azt hiszem, ez nem is fog eltűnni. - Állj fel, nem folyik ki sehol - sóhajt fel Dervish, én pedig megfeledkezve a lábamról megpróbálok felállni, de össze is csuklom.

- Mi van a lábaddal? - kérdi értetlenül Dervish.

- Azt hiszem, kificamította az egyik férfi - nyöszörgöm, ahogy óvatosan a lüktető bokámhoz nyúlok.

- Rakd helyre! - parancsol rám Luke.

- Hogy össze is szarjam magam, nem?! - nyögök fel pánikolva.

- Jade, soha nem fogunk innen kijutni, ha te felállni sem tudsz! - ordít rám a kamerán keresztül. Aztán látom, amint kezeit a fülére tapasztja.

- Igaza van - szólal meg halkan Dervish. Magamban motyogok pár cifra káromkodást, ahogy hátamat a falnak vetem. Lábaimat felhúzom, kezeimet ráfonom a jobb lábfejemre, de már csak az is fáj, hogy hozzáérek... Sálamat letekerem a nyakamról, ami legalább még mindig rajtam van. Felsóhajtok, majd ráharapok.

- Fordulj el, Dervsih! - mordul fel Luke és látom, hogy szemeit lehunyva tartja. Látom, hogy kétségbe esetten néz valamit, gondolom a kis képernyőt. Biccentek neki, ő pedig tarkójára rakva a kezét elfordul. Szemeimet lehunyom, ismét ráfonom a kezemet a lábaimra, ahogy Shark tanította... Erősen... Balra rántom a lábfejemet, apró kattanó hang. Mintha csak most törtem volna el. Tompa sikoly tör ki a sálamon keresztül a torkomból. Szemeimet összepréselem és fejemet a falba verem, ahogy a fájdalomtól hátra fejelek. Hangom lassan hal el. Úgy érzem leizzadtam, mire kiveszem a számból a sálat. - Ügyes volt - szólal meg halkan Luke.

- Megdöglök - nyögöm ki, miközben a bokám még mindig lüktet. Ismét jéghideg víz zúdul le a rácsokon keresztül. - Te leszel az első paraszt! - ordítok ki, mire mennyiség alapján most kapok két vödörrel. Lehet többes szám kellett volna.

- Nem akarok senkit megijeszteni - krákog párat Luke alig pár perc elteltével, amíg én még a lábamat siratom... -, de félek a fulladástól, azaz a víztől - jegyzi meg halkan.

- Mire akarsz kilyukadni? - nézek fel a kamerába értetlenül.

- Arra, hogy te nem tudsz ugorni, Dervsih meg nem jön ki jól egyenlőre a szűk helyekkel, ha nem tudja elképzelni, mi van ott előre - nyögi ki a fájdalmas tényt.

- Pontosítok, a családotokat is megölöm! - ordítok ki, mire kapok úgy... hat vödörnyi vizet.

- Fel fogsz fázni - szólal meg halkan Dervish.

- És majd nem fogok tudni szülni, új szövődmény lenne egy fogva tartásom miatt - röhögöm el magamat. - Srácok, még csak eredetiek sem vagytok! - ordítok most megint ki, mire megint kapok egy kis vizet.

- Hát te hülye vagy - röhögi el magát Luke is. Nagy nehezen lábra tornázom magam. Bár már így is csöpög mindenemből a víz, lévén, hogy az első vödröt telibe kaptam. Hátamat nekivetem a falnak továbbra is, hogy ne keljen sok súlyt tartania a jobb lábamnak.

- Dervish, tudod mi van a kis folyosó végén? - kérdem meg kiszűrve a fogaim között.

- Nem - hördül fel egyértelműen.

- Egy másik szar szoba, valószínűleg. De onnan meg már kijutsz, haver - nevetem el magam, mire kapok még egy vödör vizet. Na, nem mintha érdekelne. Most már lassan bokáig fog érni itt a víz. Legalább valamelyest hűti a lábamat. Annak jó. Kár, hogy lassan megfagyok. - Azt hiszem, nincs mit megbeszélni azon, hogy hallanak-e, vagy sem - mordulok fel, ahogy a rácsra nézek.

- Aha - morogja Dervsih és látom rajta, hogy még nem igazán dolgozta fel a tényt, miszerint neki oda be kell másznia... És most értem meg, miért mondta neki Ben, hogy a rejtőzködést és bejutást kell gyakorolnia. Mert Dervsih ettől fél. Remek...

- Figyeltek minket, ez remek hír - mordulok fel, de inkább csak Lukenak címzem a mondanivalómat.

- Tipp, hogy kik ezek? - kérdezi Luke, mire csak megvonom a vállamat. - Remek - biccent felnyögve.

- Mióta vagyunk itt? - kérdezek rá talán az egyik legfontosabb dologra.

- Nem tudom - válaszol rögtön.

- Szerintem úgy fél nappal előbb keltem fel, mint ti - röhögi el magát Dervish.

- Minimum fél nap. Amúgy... te, hogy kerültél ide? - nézek fel a kis tévére értetlenül. Elvégre, nem hallottam a kocsiban.

- A kocsiban már rég máshol járt az elmém. Ott kiütöttek, itt magamhoz tértem - sóhajt fel, én pedig bólintok megértően.

- Lehet itt még más is? - kérdezősködöm tovább.

- Szerintem velük is összekötöttek volna akkor - rázza meg a fejét Luke.

- Akkor tudták, hogy nekem ott ki fog ficamodni a bokám? - vonom fel a szemöldökömet egy szar mosollyal. Luke maga elé mered és látom, hogy agyal.

- Ki fél a magastól? Vagy a víztől? És a szűk helyektől még? Nem értem, hogy akkor miért tudtak minket így elosztani? - hördül fel Dervish.

- Várj - suttogom feléjük mutatva a karomat. Odabicegek a nagy rács alá. Kinyújtom a kezeimet... tényleg legalább egy méter. Körzök párat a karjaimmal, megrázom a lábaimat, bár a jobb eléggé fáj még. Hátrább lépek pár lépést, aztán előre. Felugrok, bal lábammal elrúgom magam a faltól és egyszerűen leesek. Még kellett volna vagy tíz centi, hogy elérjem azt a szart. Háttal esek bele a laza hat, vagy nyolc centis vízbe. Felnyögök és a sötét semmibe tekintek felettem.

- Jól vagy? Esetleg szeretnéd valamidet eltörni? - röhög fel Dervish, mire elmosolyodom.

- Kuss és nézz az alagútba, hogy hogyan locsolhatnak téged slaggal - mordulok rá. Felülök, aztán fel is állok. Megint nekifutok. Viszont most már térdre érkezem, ahogy most sem érem el.

- Szar a lábad, Jade, csak mondd, mit akarsz - nyögi ki unottan Luke.

- Hallanak, ezért nem. Gyertek rá! - mordulok rájuk, ahogy lehuppanok a vízbe. Leveszem a cipőmet és látom, hogy a bokám kissé fel van dagadva. Felsóhajtok és a sálamat levéve, rákötöm. Egész jóra sikerül, tart rendesen. Visszaveszem a cipőt és felállok újra.

- Akkor utalj rá, baszki! - hördül fel Dervish.

- Luke és... Stan - nyögök fel. - Dervish és... Zoe - sorolom tovább, ahogy agyam töpreng. - De ez a cella... Esetleg Ben és Zayn - vonom meg a vállamat.

- Nem értem - sóhajt fel Dervish. Luke nem mond semmit, maga elé mered. Szerintem le fog neki lassan esni, hogy a cellák a gyengeségeink. De én nem félek a magastól úgy, mint Zayn vagy Ben. Ők félnek. De nekem csak azért rossz, mert fáj a lábam. És azt hiszem, ez azért lenne kihívás nekik, mert nem olyan, mintha "pincében" lennék. Szerintem fent még létra van, alagút. Felfelé... Mintha egy kút aljában lennék. Stannak rossz a füle, a magas hangoktól szinte megőrül. Egyszer volt egy komoly verekedése és azóta a jobb fülére túl érzékeny. Zoe fél a sötéttől. Dervish a szűk helyektől... vagy legalábbis az ismeretlentől. Luke pedig a víztől.

- Dervsih... olyanban gondolkodj, mint neked a közelharc. Tudom, hogy imádod... - motyogja Luke. Dervish és a közelharc? Elég gyatrán megy neki... gyengeség. Remélem leesik neki.

- Ohh... - nyög fel, én pedig bólintok.

- Értem - tájékoztat engem Luke.

- Remek - vonom meg a vállamat, hiszen kurvára mindegy. Ismét nekifutok, lábammal megint elrugaszkodom. Jobb kezemmel megkapaszkodom a rácsban és nyögve felrakom a másik kezemet is, hogy feltudjam húzni magamat. Felsóhajtok, ahogy ott lógok fent. Hintáztatom magam pár másodpercig, aztán bal lábamat átdugom a rács lyukain és beakasztom. Jobb lábammal óvatosan ismétlem meg ugyanezt. Erősen megfogom a rácsot, aztán felpillantok az elég sötét lyukba. - Mert ki fogunk jutni! - szólalok meg. Halkan hallom a röhögést. Apró csobogás. Felnézek... alig tíz másodperc és a víz telibe talál. Köhögök párat, pislogok néhányat, aztán kicsit arrébb mászok és megnézem a lakatot.

- Jade, minden oké? - hallom meg Dervish hangját. Lábaimat lassan kifűzőm. Lógok egy kicsit, aztán elengedem a rácsot és lehuppanok a vízbe.

- Hívjatok ezentúl Samara-nak, ha kijutok innen - nézek oda a kis tévére egy fintorral.

- Akar kijutni a faszom - rázza meg a fejét Dervish, ahogy még hátrább is lép egyet az ő rácsos kijáratától.

- Egyetértek a kölyökkel - vakarja meg a tarkóját Luke.

- Én is egyetértenék - röhögöm el magam, ahogy leülök a vízbe. Hiába annyira hideg, hogy szinte vacogok... a lábam fáj. És az, hogy állok... hiába nincs rajta a súly, akkor is fáj. A lakatot ki tudom nyitni a nálam lévő hajcsattal. Azt hiszem, van nálam vagy három. Nem lenne gond. Bár lehet, hogy nagyot esnék, ahogy kinyílna. De utána rátudnék ugrani lazán innen lentről és kimászni. Ott fent elintézném a buzikat. Aztán... valami lesz.

- Zaynt felhívtam, amikor beértem a szállásra - mondom mellékesen, halkan.

- Szuper. Ne haragudj, ha megbántalak, de jobban örülnék, ha Ben túlélte volna és úgy mindenkit ide küldene - nevet fel Dervish.

- Na fiam, élesben tanulsz. Ha elrabolnak, nincs olyan, hogy más, nincs olyan, hogy segítség. Csak magaddal számolhatsz. Egyedül kell kijutnod - csapja össze tenyereit és így nézve Dervsiht, ahogy ő a kamerába néz, olyan érzésem van, mintha valami oktató videót néznék. Luke kiadhatna egy Kezdő bérgyilkosok c. CD sorozatot akár...

- Kösz, apa - morogja Dervish, mire felnevetek.

- Jadey, beszélj vele - tárja szét a karjait.

- Hey, ti féltek. Miattatok roskadozunk még itt - emelem fel a kezeimet, utalva arra, hogy ők ketten a "kölykök" most.

- Na szép - rázza meg a fejét Dervsih.

- Igazad van - morogja Luke, ahogy lenéz a ráccsal fedett vízre.

- Nem azt mondtam, hogy nincs igaza, azt mondanám inkább, hogy én ezt személyem szerint kurvára leszarom - emeli fel a két kezét Dervsih.

- Haver! - nyögök fel. - Én itt szétfagyok, ha itt kell még lennem egy órát, amíg te összeszeded magad - suttogom halkan. Ha meghallja, meghallja. Ha nem, hát nem...

- Mi van, az erőteljesebb klímaváltozás már nem jó? - kérdi röhögve Luke, ahogy a rács mellett guggol és tippem szerint a zárat igyekszik kinyitni.

- Peru után nagy váltás a hideg, Luke - nevet fel Dervsih is, ahogy látom, hogy megindul a rács felé. Felállok, de rögtön kiráz a hideg. Ismét felugrok, bár most már nehezebben kapaszkodok meg. A remegésem miatt, elég nehéz stabilan tartani magam. De aztán sikerül. Zsebeimbe kutakodom és meg is találom a hullámcsatot. Ketté töröm, aztán a zárba belerakom az egyiket, a másikat pedig kissé alá és csak fel-le kezdem rángatni. Nem olyan jó zár, hogy foglalkozzak vele ennél többet. Jó egy perc kar munka után megpróbálom elfordítani. És megmozdul. Lábaimat jobban elhelyezem, aztán kinyitom a zárat. Kattan, kiugrik és egyszerűen a súlytól szétpattan. A fémrács, ami eddig elzárta a felső világot, most szabaddá válik, viszont a rács oldalra zuhan. Felnyögök, ahogy lábam kissé megrándul. Ott lógok rajta, mint egy szar denevér. Látom, amint Luke is felhajtja a sajátját. De Dervsih még baszakodik az övével.

- Oké, ezután nem tudom, hogy tudjuk-e tartani a kapcsolatot. Szóval ügyesen mindenki. Rögtön menjetek, ne érdekeljen a másik, mindenki magára számíthat innentől kezdve. Készüljetek mindenre. Szerencsét meg minden más szart - hadarja el Luke. De nem nézek oda, csak a rács másik oldalára átküzdöm magam és felnézek a nagy fekete csőbe. Tényleg olyan, mintha egy kút alján lennék.

- Remekül hangzott, kösz a biztatást - hördül fel Dervish. Átpillantok a rácson és látom, ahogy kinyitja a rácsot, mint egy ajtót.

- Ilyen ez a pop szakma - mosolyodom el rájuk nézve.

- Na, akkor indulunk, vagy mi fene? - kérdi Luke, ahogy lassan belemászik a vízbe.

- Valld be, hogy hiányzott az együtt raboskodás. Hát nem kelt benned szép emlékeket? - kérdem felnevetve. Amíg van társaságom és a legnagyobb bajom az, hogy fázok és fáj a lábam, addig minden tökéletes.

- Ja, csak most ne járj úgy, mint anno - röhögi el magát ő is.

- Miért? Eléggé csapatépítő hatása volt - sóhajtok fel, ahogy lábamat kissé arrébb csúsztatom, hogy kevesebb súly legyen a jobb lábamon.

- Ölni akarok - sóhajt fel türelmetlenül Dervish, mire füttyentek egyet.

- Azért ne bőgj a kijárat végén majd, nagyfiú - röhögi el magát Luke és látom, amint vesz egy nagy levegőt és lebukik a víz alá.

- Sok sikert Dervish - sóhajtok fel, ahogy ő fejét csóválva bemászik az alagútba, én pedig megindulok felfelé. Fintorogva, fogaimat összeszorítva. Nyirkos létra enged felfelé. Lassan haladok, csak a bal lábammal mászok. A jobb eléggé fáj. Igyekszem pihentetni, hátha fent jobban szükségem lenne rá. Percekig mászok, a sötéttől semmit sem látok. Sem azt, ami előttem van, sem azt, ami mögöttem. Nem hallok lentről semmit, nem hallok fentről sem semmit. Néha víz csöppen felettem. Azért még igyekszem halk lenni, lehet, hogy várnak ott fent. Ha onnan leesek ebbe... instant halál. Néhány vas fok, amin felfelé kapaszkodom, eléggé laza. Sőt, egy ki is törik a lábam alatt. A víz csöpög a hajamból, hallom, ahogy ott lent néhány célt ér. Vajon a többiek kint vannak már? Jó negyed óra mászás után pedig elérek a peremhez. Lehet nem negyed óra volt, de annyinak éreztem legalább. Várok pár másodpercet, aztán körül nézek. De nincs itt senki. Kimászok a szélére és elfekszem a száraz betonon. És még ha hideg is... még ez is melegebb, mint ami lent volt. Fogaimat összeszorítom, hogy legalább ne koccanjanak össze, ahogy remegek. A kis kör alakú lyuk felett egy hatalmas tartály. Benne víz. Talán ebből engedték rám a vizet. Lassan sétálok előre, bicegve. Elérek az ajtóhoz, de semmi hang továbbra sem. Kinyitom és belépek a félhomályba. Folyosó, ami balra kanyarodik. Becsukom magam mögött az ajtót. Aztán megindulok előre. Elfordulok balra, ahogy az út engedi. Aztán jobbra. Utána pedig két felé ágazik. Szemöldököm felszalad. Elfordulok jobbra, tovább lépkedem. Jobbra megy tovább a folyosó. Ellépek arra, de ez nem egy kanyar. Ez konkrétan visszafele egy folyosó. Mintha párhuzamosan lenne két folyosó. Lépteimen gyorsítok és megindulok tovább. Út balra. Légzésem minimálisan gyorsul. Befordulok balra, rövid folyosó. Négyes kereszteződés. Előre, balra, jobbra. Szám eltátom és futni kezdek, nem érdekelve, hogy minden lépésnél a fájdalom belenyilall a lábamba. Előre futok, jobbra... válasz út... megint jobbra. Futok... előre, vagy balra? Előre tovább. Hiába rohanok tíz percet, csak fordulatok és zsákutcák. Lihegve rogyok le az újabb négyes kereszteződésbe, ahogy akármennyire is fáj az igazság, muszáj belátnom. - Ez egy kibaszott labirintus - túrok bele a hajamba, ahogy lehajtom a fejemet. Vajon mekkora, ha tíz perc alatt sehova sem jutottam benne?!


Kukucs! Gondoltam hozok nektek egy részt:) A következő fogalmam sincs mikor jön... ahogy képes vagyok megírni. Remélem ez tetszik, ha igen hagyjatok magatok után valami nyomot. Tessék feliratkozni, pipálni és komizni!:3 Imádás van! <3 

Harmadik Évad: Huszonharmadik Rész

Feszülten kopogok be az ajtón. Zayn értetlenül néz rám, én meg csak megvonom a vállamat.

- Miért kopogsz? Tulajdonképpen itt lakunk - szól rám értetlenül.

- Rég láttam őket, honnan tudjam - vonom meg a vállamat idegesen. Az ajtó kitárul, Louis meg értetlenül bámul rám. Aztán Zaynra. Aztán megint rám.

- Ti idióta barmok - motyogja Lou, mire elmosolyodom és intek neki. Odalép hozzám és kapok tőle egy mackós ölelést. Arcomat a kötött és bő pulcsijába fúrom. - Jó, hogy még élsz, te világkörül utazós metál hercegnő - kuncog a fülembe, mire szorosabban magamhoz ölelem.
- Én addig bemegyek - sóhajt fel mellettünk Zayn és hallom, hogy tényleg bemegy.
- Hogy vagy? - Kérdem meg őt, de nem enged el.
- Egy kis köcsög vagy, kussolj! - morogja a hajamba, mire felnevetek.
- Tudom, de esküszöm, mindenre válaszolok - mondom annyira elhajolva tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Most közlöm, hogy ez egy sütimeghívás lesz a részedről - mutat rám fenyegetően, mire feltartom a kezeimet és rögtön beleegyezek. Behúz a házba és mögöttem becsukja az ajtót.
- Nézd már, ez is él - sóhajt fel csalódottan Harry és helyettem Emstől kap egy kisebb vállba boxolást. Bár biztos vagyok benne, hogyha én adom, akkor azon nem nevetne.
- Nem feltétlen kéne most viccelődni ezen - mordul rá Zayn, ahogy leveti magát a kanapéra.
- Miért, mi van? - kérdi szemöldök ráncolva Liam. Zayn minden szó nélkül feláll, hozzám lép és leszedi rólam a sálat. Villantok rájuk egy mosolyt, míg ők felhördülnek a látványtól. Igen, úgy nézek ki, mintha egy mester Halloween-e sminkje lenne rajtam. Mintha valóban egy szögesdróttal megfojtottak volna. Egy vörös csík fut körbe, ami már seb, de néha még felszakad. És van pár mélyebb seb hála a kiálló részeknek. Valahogy úgy nézek ki, mintha visszavarrták volna a fejemet.
- Csak hatalmi játszmák - vonom meg a vállamat, amíg Zayn kezéből kitépem a sálat és újra a nyakam köré csavarom, hogy ne látszódjon.
- Ami mit is takar? - vonja fel a szemöldökét Niall.
- Jönnek és megtámadnak. Mész és megtámadod őket. Aljasan - rendezi le Zayn hadarva.
- És mi van a világjáró körutaddal? - neveti el magát Lou, mire elfintorodóm.
- Félbe szakítottam - válaszol ugyan olyan stílusban Zayn.
- Villám csapott a paradicsomba? - vonja fel a szemöldökét Ems.
- Együtt vagyunk - sóhajt fel Zayn rám nézve.
- Csak valahogy mégsem - vonom meg a vállamat Louisra nézve.
- Tématerelés? - kérdi feszülten Niall, mire felnevetek.
- Jól jönne - biccentek neki. - Hogy mennek a dalok, meg a táncok? - kérdem a srácokat, aztán Emst.
- Az új emberek... ezek táncosnak hívják magukat - kezdi el az orrnyergét masszírozni Ems.
- Adj nekik időt! - legyintem le egyszerűen.
- Egy hónapja van itt két lány. És még mindig sikítoznak és remegnek, ha meglátják őket - mutat végig a srácokon, mire elnevetem magam.
- Ne rajongókból válogass - tárom szét a karomat, mire egyszerűen felém legyint és arcát Harry nyakába temeti, a srác pedig elmosolyodik. Ők még mindig édesek együtt.
- A dalok fogjuk rá, oké... már csak Zaynnak kéne felvenni a hanganyagait pár számhoz és mehet ki az album - vonja meg a vállát Niall.
- Oké, akkor megyek most - röhögi el magát. - Két hónapja basztatnak vele - néz rám fintorogva. - Kidoblak otthon, nem gáz? - néz rám kérdőn.
- Velem jön sütizni - libben mellém rögtön Louis.
- Jó, bejön még valaki? - kérdi megcsörgetve a kocsijának a kulcsait.
- Gyors látogatás volt... Megyünk mi is akkor - morogja Liam felállva.
- Zaynnal - teszi hozzá Lou belém karolva.
- Ja - vonja meg a vállát Niall és már kifelé is indulunk. Hát ez tényleg eléggé villámlátogatásra sikerült. Bár végül is tovább megyünk együtt... Mondjuk én csak Louissal... de a többiek Zaynnal. Ez már olyan, mintha együtt töltenénk az időt. Jó, nekem még be kéne néznem ide párszor. A srácokra már nem igazán maradt időm az utóbbi időben. Bár szerintem megértik, csak mégis... lelkiismeret furdalás. Zayn és Harry kocsijával el is indulnak a stúdióba, mi pedig ott maradunk a ház előtt Louval.
- El sem köszönt tőled - jegyzi meg halkan, mire villantok rá egy fájdalmas mosolyt.
- A süti mellett kéne ezt megbeszélni, nem? - kérdezem meg felnevetve.
- Várj itt! - biccent nekem és már el is tűnik a garázsban. Lounak van jogsija? Kétlem... És ekkor kigurul egy Range Rover. Hófehér. Azt hiszem, Harryvel választott kocsit. Sötétített ablakok... hát nem rossz. A hátsó ajtó kinyílik, mikor mellém ér és meglátom hátul Lout. Akkor ki vezet?! Beülök mellé, bár kicsit gyanakodva. Az elülső rész le van választva, én pedig kérdőn nézek Lousira. - Sofőr - vonja meg a vállát, mire rögtön megvilágosodom.
- Már saját sofőröd van? Mi van, Harry nem furikáz? - nevetem el magam, mire fintorogva hátra dől.
- Bulik után jól jön - vonja meg a vállát unottan. - Tudod még, mi az a buli?! - kérdi rögtön félve.
- Igen, Lou, tudom még, mi az a buli - mordulok rá szememet forgatva.
- Biztos? Régen voltál szerintem. Tudod az emberek nevetnek... várj, tudod mi az a nevetés? - erre már elröhögöm magam és egyszerűen a hasába könyökölök. A kocsi megáll, én pedig kipattanok, ahogy ő is. Előre húz a kávézóba. Pici, de aranyos. Menta zöld falak, fehér minták, fekete bútorok. Behúz a fal mellé és szinte le sem ülök, máris jön a pincér. Mindkettőnknek kér, én pedig nem bánom. - Na, mesélj! - villant rám egy keserű mosolyt.
- Együtt is vagyunk, meg nem is. De szerintem már csak valami halott dologba kapaszkodunk. Nem tudom. Olyan, mintha nem tudna megbocsátani, de képtelen lenne ellökni. És ez valahogy az én álláspontomra is igaz - nyögök fel, ahogy fejemet megtámasztom.
- Mit tett ő, és mit tettél te? - vonja fel a szemöldökét kérdőn. A pincér visszaér, lerak elém egy shaket és egy kis szelet csokitortát. Ahogy ő elé is. És már el is száguld mellőlünk. Nem egy forgalmas hely...
- Leszopta őt egy másik lány - villantok rá egy fintort, ahogy a szívószállal kezdek játszani.
- Eh - fintorodik el ő is.
- De... nem ment el - mondom ki elpirulva. Lou szemöldöke felemelkedik, aztán elröhögi magát.
- Ez komoly? - röhög tovább, mire én mosolyogva bólintok és egy villányi sütit a számba pakolok. - És te? Mit tettél? - kérdi kissé teli szájjal, ahogy már rég a sütit falja.
- Hát, smárolgattam pár sráccal. De eggyel sem feküdtem le, arra nem voltam valahogy képes. Aztán... az utolsó elég messzire ment. De esküszöm, már épp le akartam állítani! Csak aztán megjelent Zayn - nyögöm ki, miközben szemeim elkerekednek, ahogy ismét átgondolom azt az éjjelt.
- Él még? - kérdi komoran, én pedig csak megcsóválom a fejemet. Beleiszok a shake-be, hátha a csomó a torkomban eltűnik. - És azóta... volt valami veletek? - kérdez tovább értetlenül.
- Mármint szex? Volt, nem is egy. Kapcsolatban viszont nem sokat fejlődtünk - vonom meg a vállamat.
- De hordod a gyűrűt, az már valami - biccent a fejével a kezem felé.
- Igen - mosolyodom el tovább eszegetve a tortát.
- Ben és Luke? Kis csávóval mi van? Zoe és Stan még mindig veszekszik?
- Csak Zoe veszekszik, Stan próbál békülni - rázom meg a fejemet. - Kis csávó már nem olyan kis csávó. Dervsih elég sokat fejlődött, persze még van hova - kuncogok fel. - Ben és Luke szimplán fáradt. Megint megy a szar a szervezetek között - mondom kissé lehalkítva a hangomat.
- Mármint? - pillant fel rám a shake mögül.
- Megint igyekeznek átvenni Londont. Mármint kis bandák, nagyobb bandák... - forgatom meg a szememet.
- Ti vagytok a nagyobb rész, nem? - kérdi értetlenül, ahogy az üres tányérját arrébb tolja.
- Ezért támad szinte mindenki minket. Ha minket legyőznek... az adott csapaté minden - tárom szét a karomat egy gúnyos mosollyal. - Csak folyton beszopják.
- Addig jó - sóhajt fel.
- Hát igen, csak fárasztó.
- És fájdalmas - pillant rám... vagyis inkább a nyakamra.
- Nyomot hagy az emberben - nevetem el magam, ahogy kissé lejjebb húzom a sálamat, de ő csak becsukja a szemeit és elfordítja a fejét. - Majdnem megfulladtam, elég szar volt. De Zayn leszedte rólam a kedves úriembert - vonom meg a vállamat.
- Nem igazán hat meg, hogy majdnem meghaltál - néz rám kissé mérgesen, ahogy ő a shaket is kivégezte.
- Annyiszor fordult elő, hogy már fel sem tűnik - nevetem el magamat aggodalmaskodásán.
- Nehéz lett volna egy egyszerű szakma, mi? - neveti el magát fejét csóválva.
- Akkor nem ismernél - vonom meg a vállamat, könyökeimmel rátámaszkodva az asztalra.
- Lehettél volna villany szerelő. Téged hívtalak volna, ha rossz az égő - néz rám unottan, mire megforgatom a szemeimet.
- Persze Lou, és össze is haverkodtunk volna, nemde? - pillantok rá megsemmisítően.
- Kitudja?! - horkan fel sértetten.
- Na jó, mesélj inkább, mi van veled, meg veletek - nézek rá érdeklődve, ahogy az utolsó kortyomat is kiiszom a shakeből.
- Hát, a banda oké. Bár tény, hogy eltűntünk kicsit a közéletből. Ugye Zayn nem mindig ér rá, így nehéz lenne magyarázkodni. Az album meg kész lesz, amint felveszik az ő részeit és már mehet is ki. De akkor meg megint turné, addig pedig nélkülöznöd kell a lovagodat - nevet rám, mire elhúzom a szám.
- Megeshet, hogy talán nem lesz olyan rossz a külön töltött idő - vonom meg a vállamat lepillantva a kezeimre, kissé zavarban.
- Megeshet - biccent ő is egyetértően. - Velem meg amúgy nincs semmi. Mondjuk, most van egy lány, de nem is tudom. Elég... vad - nyögi ki pár másodperc gondolkozás után.
- Vad? - nézek rá értetlenül.
- Hát... olyan, mintha a banda elején lennék és belerángatna minden rosszba. Tudod, rongálások, hotelszobák szétszedése... még fogócskáztunk is már - rázza meg a fejét, konkrétan röhögve.
- Ejha, valaki magába bolondított téged, Lou - mosolygok rá úgy őszintén.
- Hát igen, eléggé... menő a csaj - bólogat párat maga elé meredve.
- Mindenképp mutasd majd be! - kérem rögtön fellelkesülve.
- Úgy lesz, ha már kicsit komolyabbnak érzem az egészet - vigyorog rám a fogait is megvillantva. Telefonja csörögni kezd, mire felveszi. Látom, hogy elfintorodik.
- Mire odaérek Flack készüljön nyugodtan egy egész tortával és üzenem neki, hogy szárazon fogom megdugatni egy bálnával - morogja szemét forgatva és lecsapja a telefont.
- Na mi van, hogy egy egész bálna kell hozzá? - röhögöm el magamat.
- Flack elnézte, vagy éppen elvesztette az egyik dalnak a részletét... az én szolomat benne. Sajnálom hercegnő, lépnem kell. Eldobjalak valahova? - kérdi felállva rögtön.
- Nem kell, nagy kislány vagyok, tudod - nevetem el magam, ahogy felállok és átölelem.
- Ja, persze, el is felejtettem - forgatja meg a szemét.
- A számlát én rendezem, elvégre, én hívtalak meg - rakom kezemet a kezére, ahogy a bankkártyájához nyúl.
- Jade, feltűnt, hogy két süti azért nem vágna a földhöz anyagilag? - kérdi értetlenül.
- Feltűnt, hogy engem sem? Jobban fizetnek ebben a szakmában, mint a villanyszerelőben - mosolygok rá, mire felsóhajt és visszasüllyeszti zsebébe.
- Hát jó, vigyázz magadra és tényleg gyere gyakrabban! A végére elfelejtem, hogy nézel ki - hördül fel, ahogy még egyszer gyorsan megölel, aztán kimegy a kis ajtón. Visszaroskadok a székbe és egy pár percig csak bámulok magam elé. Jó rég találkoztam így Louissal. Fel sem tűnt, mennyire hiányzik néhány ilyen pillanat. De ha Lout behívták, akkor ez azt jelenti, hogy Zayn végzett? Örülök, hogy felhív, hogy megkérdezze, nem kell-e értem elugrani... sóhajtva állok fel és sétálok oda a kis pulthoz. Unottan fizetek és még az sem érdekel, mennyi borravalót ad magának a pincérsrác. Megköszönöm a kiszolgálást, aztán kilépek a kissé szeles időbe. A sálamat megigazítom a nyakamon, nehogy kilátszódjon valahol a sebem. Azt hiszem, pár ember megbámulna... Az első taxit leintem és szinte még be sem ülök, máris darálom a címet. Azt, ahol dolgozom. Azt, ahol lakom. Azt, ahol a barátaim laknak. Unottan nézek ki az ablakon, az agyamat egyszerűen kikapcsolom. Lehet Lounak igaza van, már azt sem tudom, milyen bulizni... Észbe vésem, hogy valamikor elmenjek szórakozni... valakikkel. Pár köhintés és realizálom, hogy a sofőr akar jelezni, hogy megjöttünk. Átadom a készpénzt neki, ismét egy kisebb borravalóval. Ma ilyen jókedvű vagyok mindenkivel... Kiszállok és becsapom magam után az ajtót. Zsebre rakom kezeimet a szél miatt és úgy sétálok lefelé a koszos, szürke, egyszerű betonjárdán. Annyiszor jártam itt, tényleg olyan, mintha haza jönnék. Befordulok a nagykapun és szemöldök ráncolva nézem a piros terepjárót. Van piros terepjárónk? Benék úgy tűnik végre újítanak. Ráfér a helyre. Megtorpanok és egy pillanat alatt mérem végig az egész teret. Hol a két melák az ajtó elől? Benyitok és magam után az ajtót is visszacsukom. Ugyan olyan csend van van itt bent, mint szokott. Pár lövés hang a gyakorló pályáról. Ütés hangok az edzőteremből... Hát, kinek mi a csönd. Szólnom kell Bennek, hogy rossz a védelem... Nem léphetnek le csak úgy az ajtó elől, ha nincs váltás! Azért figyelni kéne erre, főleg ilyen... időkben... kéne... figyelnünk erre. És mi figyelünk is. Kezeimet kihúzom a zsebemből, telefonomat előkapom. Tárcsázom Zaynt. Párat csörög és már fel is veszi.
- Hali - köszön bele egyszerűen.
- Merre vagy? - kérdem normális hangon, ahogy lassan lépkedem tovább, figyelve a zajokra. Talán a lövés nem gyakorlás... talán az ütéshangok nem az edzőteremből jönnek.
- Mi az? Most már ezt is számon fogjuk kérni egymáson? - röhög fel, mire veszek egy mély levegőt.
- Nincsenek őrök a főhadiszállás előtt. Piros terepjáró viszont van. Szerintem megtámadtak minket - motyogom most már halkabban, ahogy végigtapogatom a bokámat és a derekamat. De nem... nincs nálam fegyver.
- Mi? - akad meg egy másodpercre és hangja máris nem gúnyos.
- Kint vagy, vagy itt bent? Csak erre vagyok kíváncsi - suttogom neki halkan, ahogy továbblépkedem az üres folyosókon.
- Kint, beugrottam... egy bárba - nyögi ki nehezen.
- Jó, nem érdekel. Kétlem, hogy csajoznál - röhögök fel abszurdan. - Azért ne hidd el, hogy minden bizalmam oda és számon kérés miatt hívlak fel - hördülök fel kissé megalázva. Azért na... nem ilyen vagyok.
- Megbeszéljük - sóhajt fel. - Indulok. Ne ölesd meg magad, ha lehet. Szeretlek, Babe - hadarja el.
- Én is - sóhajtok fel és ezzel ki is nyomom. Zsebembe süllyesztem vissza a telefont és befordulok a következő sarkon. Fogaim összeszorítom, ahogy meglátok egy hullát. Csak úgy egy hulla a folyóson, persze. Nem kell gyanakodni... karjaimat megfeszítem és ugrásra készen állok. Ha kellene... vagy lenne még oka, hogy ugorjak. Egyre gyorsabb léptekkel haladok, egészen az irodáig. Hallgatózok pár percet, majd lassan kinyitom az ajtót, a beszédfoszlányok miatt. Szemem elkerekedik, ahogy meglátom Davet a földön ülve, amint erősen lehunyt szemekkel liheg. És az előtte álló faszfej szerintem erősen rátesz egy lapáttal az okára, hogy mi baja lehet Davenek. Körbenézek, nincs itt bent más. Kivéve Dave laptopjai. Két lépéssel termek a férfi mögött és töröm ki a nyakát, mielőtt realizálhatná, mi történik vele. Oldalra dobom a testet és elkerekedett szemekkel nézek le Davere, akinek a térde vérzik...
- Hadarj - kérem lehajolva hozzá.
- Térden lőtt a buzi, hogy köpjek - szűri ki fogai között. A pánik majdnem elhatalmasodik rajtam, de visszatartom. Övemet kihúzom a gatyámból, áthúzom a combja alatt, aztán erősen rákötöm.
- Tovább - kérem őt sürgetően, ahogy felhúzom a földről. Látom, ahogy a saját nyelvébe harap, hogy ne ordítson fel a fájdalomra. Elvonszolom az iroda végében lévő falhoz. - Támaszkodj meg! - kérem őt esdekelve, mire neki dől a falnak. Leguggolok és a szegélyen végighúzom a kezemet. Egyik részen benyomódik és egy kis rész feltárul.
- Megtámadtak minket, gondolom én. Mindenki kirohant, én meg igyekeztem innen bentről segíteni - nyögi ki, ahogy beültetem a kis pánikszobába.
- Meghalt valaki? - kérdem meg, bár félek a választól. Odafutok a laptopjaihoz és beadom neki mindet.
- Azt hiszem nem. De azt tudom, hogy Stant eltalálták. Azt hiszem. Dervishről nem tudok semmit. Ben és Luke az embereket igyekezett menteni. Zoe hátba támadja a bejövőket, Stannel együtt - hadarja el még.
- Maradj itt, nyomd be a piros gombot, ha becsukom ezt - mutatok a feje mellett lévő kis piros gombra. - Azzal lezárod és kívülről nem tudnak bejutni. A kékkel látod fent a kamerákat. A sárga a telefonnak van. De azt megoldod. Tarts ki - nyögöm neki és becsukom a "falat". Ismét olyan, mintha semmi sem történt volna. Fájó szívvel nézek végig a tömérdeknyi fegyveren, ami a falón lóg, tudva... egyikben sincs töltény. Kisietek. Előre haladok, a hangok irányába. Figyelek mindenhova és imádkozom, hogy Zayn ideérjen. Lassítok lépteimen, ahogy a hangok erősödnek. Nem, ez határozottan nem gyakorlás. Felnyögök, ahogy fentről letarol valami... vagy valaki. Elterülök a hideg földön. Kezemet két másodperc alatt csavarja hátra a támadóm. Lábaimat nehezen, de magam alá húzom. Oldalra fordulok, több nem telik tőlem a nagy súly miatt. Felnyögök, ahogy végre lekerül rólam. Előre szökkenek, hátha feltudok állni, de lábamat megfogja és visszahúzza. Oda nézek, az arcába rúgok. Fogalmam sincs ki ez, nem ismerem. Ismét felállok. Veszek egy mély levegőt, ahogy megállok és várok arra, hogy felálljon és támadjon. Mosolya nem tetszik... hátra fordulok és épp, hogy orron ütöm könyökkel a felém közeledőt. És akkor a mögöttem lévő a kezemet megint hátra csavarja. Bassza már meg! Előre rúgok a második férfi felé. Látom, hogy mögötte a sarkon egy újabb alak fordul be. És sajnálatomra nem ismerem, őt sem... Látom, hogy valamit motyog, ahogy füléhez ér. Szóval adóvevő? Fészkelődni próbálok és máris megbánom, hogy nem tudok egy olyan mozdulatot sem, hogy ebből a pozícióból ki tudnék szabadulni. Megindul felém mind a kettő, tippem szerint a lábamat akarhatják lefogni. Oké... nyugalom. Akkor legalább nem megölni akarnak! Amint ideérnek, majd szépen hátra lököm magam az ő segítségükkel. Testemet elengedem, szinte elkezdek kicsúszni a fickó karjai közül. Egy rögtön mögénk lép pluszba, hogy megtartson. A másik rám vigyorog. Közelebb lép, lábaimmal jobban hátrább lépek, és engedik, hogy hátrább lépjek, mivel újra megtartom a testemet. A férfi gyorsabban lép közelebb. Elrugaszkodom a földtől, állát megrúgom és a vállára rúgva felülről lendületet veszek, hogy még hátrább forduljak. Karjaimat elengedik, ahogy az övüké is így csavarodik ki. Hátrafelé hátamra esek. Hátrább csúszok rögtön és már futni is akarok. Megfordulok és egy testnek ütközök. Masszív testnek. Azzal a lendülettel huppanok vissza a fenekemre. Hol van most az a kibaszott király botom, a végén a késemmel?! Végignézek a hústornyon és elfintorodom. - Meg is beszélhetnénk, nem? - kérdem hátrafordulva, ahogy lassan felállok. Nem szólnak semmit, én pedig tudom, hogy ezt nem fogjuk megbeszélni... Egyszerre indulnak meg, nekem pedig fogalmam sincs, mit csináljak. Az első ütés elől elhajolok, de a második már hasba talál. Térdre rogyok a fájdalomtól. Hány pecsétgyűrű van ezen?! Majd megszámolom a nyomait a hasamon... Bassza meg! Észbe kapva kirúgom az egyik lábát és a lyukon át igyekszem ismét menekülni. Igen, menekülni, mert egyszerre négy ilyen melákkal nem bírok el! Ismét csak a földet fejelem le, ahogy valamelyik visszaránt. Az egyik megint rám ül és érzem, hogy ketten igyekeznek lefogni a kezeimet, ketten pedig a lábaimat. Hiába igyekszem kiszabadulni, hiába vetek be mindent, túl nagydarabok. Érzem, amint kötelek kerülnek a végtagjaimra. Fogaimat összeszorítom és most éppen úgy vagyok vele, hogy inkább öljenek meg, mint hogy megint elvigyenek egy kibaszott koszos szobába. Lábaimat megpróbálom szétnyitni, de túl erősen fogják, viszont a kötél meglazul. Behajlítom a térdem és érzem, hogy valakit hátba rúgok.
- Hagyd már abba! - mordul fel valamelyik. Érzem, hogy a hátamon ülő hátrafordul, hogy megnézze a lábamat, amivel kapálózok és most megint hátra rúgom. Érzem, amint megfogja az egyik lábfejemet... aztán erősen csavar rajta, én pedig felordítok a fájdalomtól. Valami rongyot nyomnak a számba, de az ordításomat így sem igazán nyomja el. Csak kissé tompítja. Ahogy kificamított... vagy eltört lábamat erősen összekötözik... túlságosan is fáj. Ráharapok a rongyra és szemeimet összeszorítom. Aztán zsák a fejemre és érzem, hogy felemelnek és már meg is indulnak velem. Az egyik faszi a bokáimnál fog engem és a testemet akaratlanul is rángatom, már csak a kibaszott nagy fájdalom miatt is. Egyszerűen bedobnak egy kocsiba... és azt hiszem, ez a terepjáró. Nyöszörögve fordulok a hátamra és igyekszem nem éppen természetes pózban lévő bokámat kímélni. A másik lábamat kissé jobban hozzányomom, hogy a kötél ne szorítsa legalább. Morgás mellőlem, mire elhallgatok, de lihegésem így is hallatszik azért. Krákogás, káromkodás, morgás, aztán köpés hangja.
- Jade? - kérdi valaki suttogva, én pedig remegve kifújom a levegőt. Elmorgok egy igent Luke hangjára, de nem tudom kiköpni a rongyot a számból. - Nyugi, ebből is kimászunk... mint mindenből - sóhajt fel elkínzottan. Érzem, hogy közelebb kecmereg hozzám és ahogy felkarja az enyémhez ér, elönt a nyugodtság. - Akármi is lesz, én is ott leszek valahol, oké? Kijutunk, nyugi. De ha tudsz, menekülj! Később gyere inkább vissza értem. Maradj nyugodt ott. Ne pánikolj be, akárhova is visznek minket. Kifognak hozni a többiek. Hacsak mi nem jutunk ki előbb - hadarja el nekem halkan. Megint elmorgok az anyagon keresztül egy igen-t, hogy tudja, értettem. - Kijutunk, ígérem... - súgja halkan. De az ő hangja is túlságosan megviselt ahhoz, hogy úgy érezzem, biztosra kijutunk. De hát... sok szarságon túl vagyunk. És azt hiszem, a csapatunkban én vezetem a rekordot, hogy hányszor raboskodtam... Ha annyi helyről kijutottam, ez is meglesz. Nemde...?


Kukucs! Íme egy rész, mint írtam igyekeztem össze kaparni magamat. Szóval most ki is tudom rakni. Remélem tetszik, komit hagyjatok magatok után mindenképpen!:3 Iratkozzatok fel és pipáljatok, köszönöm a türelmet! Imádás van <3