Harmadik Évad: Huszonnegyedik Rész

Zúgó fejjel ülök fel. Fejemet megfogom két karommal és felnyögök az érzésre. Lábam megmoccan és most már hangos nyögés szalad ki a számon. Szemem odakapom a kifordult bokámra. Aztán körbe. Beton szoba. Se ajtó, se ablak. Mi a fasz?! Hogy hoztak akkor be?! Felpillantok a mennyezetre és látok egy rácsot. De semmi fény nem jön be rajta.

- Mi a fasz? - nyögök fel továbbnézve a rácsot, ami felettem jó... egy méterrel van. Már, ha kinyújtanám a karomat is.

- Felkeltél? - jön a hang a sarokból, mire odakapom a tekintetemet. Tévé. Luke... az egyik oldalon. A másikon Dervish.

- Mi a fasz? - ismétlem meg magamat újra.

- Hol van a rács neked? - kérdi idegesen, de én még mindig csak döbbenten nézem őket. Látom, hogy a tévé mellett ott van egy kis kamera is. - Jade, dolgozd már fel, ki akarok innen jutni, hogy megöljek mindenkit - mordul fel Luke sürgetően.

- Akkor pofázz, bassza meg! Én csak most érzékelem a kibaszott valóságot! - csattanok fel továbbra is a földön ülve.

- Mindhármunknak van egy, úgy... egyszer egy méteres rácsa. Nekem a falon, oldalt. Luke-nak a cella alján. Neked nem tudjuk, hol. Vannak a tévék és van a kamera, amivel mi vagyunk összekötve. És nem lepődnék meg, ha a többi büdös paraszt belelátna - morogja Dervish idegesen.

- Nyugi öcsi, kijutunk - mosolyodom el rá.

- Ne mondd többet ezt! - hadarja Luke. Én értetlenül nézek rá és akkor egy vödör jeges víz landol a nyakamba. Meglepődöttségemben és ijedtemben felsikítok.

- Igen, nekem mondjuk éles hang jön, mivel a cellám alatt víz van - sóhajt fel Luke.

- Nekem slaggal víz - vigyorog a kamerába Dervish. Vacogva nézek körbe a kis lyukban. A hideg víztől már most fázok és azt hiszem, ez nem is fog eltűnni. - Állj fel, nem folyik ki sehol - sóhajt fel Dervish, én pedig megfeledkezve a lábamról megpróbálok felállni, de össze is csuklom.

- Mi van a lábaddal? - kérdi értetlenül Dervish.

- Azt hiszem, kificamította az egyik férfi - nyöszörgöm, ahogy óvatosan a lüktető bokámhoz nyúlok.

- Rakd helyre! - parancsol rám Luke.

- Hogy össze is szarjam magam, nem?! - nyögök fel pánikolva.

- Jade, soha nem fogunk innen kijutni, ha te felállni sem tudsz! - ordít rám a kamerán keresztül. Aztán látom, amint kezeit a fülére tapasztja.

- Igaza van - szólal meg halkan Dervish. Magamban motyogok pár cifra káromkodást, ahogy hátamat a falnak vetem. Lábaimat felhúzom, kezeimet ráfonom a jobb lábfejemre, de már csak az is fáj, hogy hozzáérek... Sálamat letekerem a nyakamról, ami legalább még mindig rajtam van. Felsóhajtok, majd ráharapok.

- Fordulj el, Dervsih! - mordul fel Luke és látom, hogy szemeit lehunyva tartja. Látom, hogy kétségbe esetten néz valamit, gondolom a kis képernyőt. Biccentek neki, ő pedig tarkójára rakva a kezét elfordul. Szemeimet lehunyom, ismét ráfonom a kezemet a lábaimra, ahogy Shark tanította... Erősen... Balra rántom a lábfejemet, apró kattanó hang. Mintha csak most törtem volna el. Tompa sikoly tör ki a sálamon keresztül a torkomból. Szemeimet összepréselem és fejemet a falba verem, ahogy a fájdalomtól hátra fejelek. Hangom lassan hal el. Úgy érzem leizzadtam, mire kiveszem a számból a sálat. - Ügyes volt - szólal meg halkan Luke.

- Megdöglök - nyögöm ki, miközben a bokám még mindig lüktet. Ismét jéghideg víz zúdul le a rácsokon keresztül. - Te leszel az első paraszt! - ordítok ki, mire mennyiség alapján most kapok két vödörrel. Lehet többes szám kellett volna.

- Nem akarok senkit megijeszteni - krákog párat Luke alig pár perc elteltével, amíg én még a lábamat siratom... -, de félek a fulladástól, azaz a víztől - jegyzi meg halkan.

- Mire akarsz kilyukadni? - nézek fel a kamerába értetlenül.

- Arra, hogy te nem tudsz ugorni, Dervsih meg nem jön ki jól egyenlőre a szűk helyekkel, ha nem tudja elképzelni, mi van ott előre - nyögi ki a fájdalmas tényt.

- Pontosítok, a családotokat is megölöm! - ordítok ki, mire kapok úgy... hat vödörnyi vizet.

- Fel fogsz fázni - szólal meg halkan Dervish.

- És majd nem fogok tudni szülni, új szövődmény lenne egy fogva tartásom miatt - röhögöm el magamat. - Srácok, még csak eredetiek sem vagytok! - ordítok most megint ki, mire megint kapok egy kis vizet.

- Hát te hülye vagy - röhögi el magát Luke is. Nagy nehezen lábra tornázom magam. Bár már így is csöpög mindenemből a víz, lévén, hogy az első vödröt telibe kaptam. Hátamat nekivetem a falnak továbbra is, hogy ne keljen sok súlyt tartania a jobb lábamnak.

- Dervish, tudod mi van a kis folyosó végén? - kérdem meg kiszűrve a fogaim között.

- Nem - hördül fel egyértelműen.

- Egy másik szar szoba, valószínűleg. De onnan meg már kijutsz, haver - nevetem el magam, mire kapok még egy vödör vizet. Na, nem mintha érdekelne. Most már lassan bokáig fog érni itt a víz. Legalább valamelyest hűti a lábamat. Annak jó. Kár, hogy lassan megfagyok. - Azt hiszem, nincs mit megbeszélni azon, hogy hallanak-e, vagy sem - mordulok fel, ahogy a rácsra nézek.

- Aha - morogja Dervsih és látom rajta, hogy még nem igazán dolgozta fel a tényt, miszerint neki oda be kell másznia... És most értem meg, miért mondta neki Ben, hogy a rejtőzködést és bejutást kell gyakorolnia. Mert Dervsih ettől fél. Remek...

- Figyeltek minket, ez remek hír - mordulok fel, de inkább csak Lukenak címzem a mondanivalómat.

- Tipp, hogy kik ezek? - kérdezi Luke, mire csak megvonom a vállamat. - Remek - biccent felnyögve.

- Mióta vagyunk itt? - kérdezek rá talán az egyik legfontosabb dologra.

- Nem tudom - válaszol rögtön.

- Szerintem úgy fél nappal előbb keltem fel, mint ti - röhögi el magát Dervish.

- Minimum fél nap. Amúgy... te, hogy kerültél ide? - nézek fel a kis tévére értetlenül. Elvégre, nem hallottam a kocsiban.

- A kocsiban már rég máshol járt az elmém. Ott kiütöttek, itt magamhoz tértem - sóhajt fel, én pedig bólintok megértően.

- Lehet itt még más is? - kérdezősködöm tovább.

- Szerintem velük is összekötöttek volna akkor - rázza meg a fejét Luke.

- Akkor tudták, hogy nekem ott ki fog ficamodni a bokám? - vonom fel a szemöldökömet egy szar mosollyal. Luke maga elé mered és látom, hogy agyal.

- Ki fél a magastól? Vagy a víztől? És a szűk helyektől még? Nem értem, hogy akkor miért tudtak minket így elosztani? - hördül fel Dervish.

- Várj - suttogom feléjük mutatva a karomat. Odabicegek a nagy rács alá. Kinyújtom a kezeimet... tényleg legalább egy méter. Körzök párat a karjaimmal, megrázom a lábaimat, bár a jobb eléggé fáj még. Hátrább lépek pár lépést, aztán előre. Felugrok, bal lábammal elrúgom magam a faltól és egyszerűen leesek. Még kellett volna vagy tíz centi, hogy elérjem azt a szart. Háttal esek bele a laza hat, vagy nyolc centis vízbe. Felnyögök és a sötét semmibe tekintek felettem.

- Jól vagy? Esetleg szeretnéd valamidet eltörni? - röhög fel Dervish, mire elmosolyodom.

- Kuss és nézz az alagútba, hogy hogyan locsolhatnak téged slaggal - mordulok rá. Felülök, aztán fel is állok. Megint nekifutok. Viszont most már térdre érkezem, ahogy most sem érem el.

- Szar a lábad, Jade, csak mondd, mit akarsz - nyögi ki unottan Luke.

- Hallanak, ezért nem. Gyertek rá! - mordulok rájuk, ahogy lehuppanok a vízbe. Leveszem a cipőmet és látom, hogy a bokám kissé fel van dagadva. Felsóhajtok és a sálamat levéve, rákötöm. Egész jóra sikerül, tart rendesen. Visszaveszem a cipőt és felállok újra.

- Akkor utalj rá, baszki! - hördül fel Dervish.

- Luke és... Stan - nyögök fel. - Dervish és... Zoe - sorolom tovább, ahogy agyam töpreng. - De ez a cella... Esetleg Ben és Zayn - vonom meg a vállamat.

- Nem értem - sóhajt fel Dervish. Luke nem mond semmit, maga elé mered. Szerintem le fog neki lassan esni, hogy a cellák a gyengeségeink. De én nem félek a magastól úgy, mint Zayn vagy Ben. Ők félnek. De nekem csak azért rossz, mert fáj a lábam. És azt hiszem, ez azért lenne kihívás nekik, mert nem olyan, mintha "pincében" lennék. Szerintem fent még létra van, alagút. Felfelé... Mintha egy kút aljában lennék. Stannak rossz a füle, a magas hangoktól szinte megőrül. Egyszer volt egy komoly verekedése és azóta a jobb fülére túl érzékeny. Zoe fél a sötéttől. Dervish a szűk helyektől... vagy legalábbis az ismeretlentől. Luke pedig a víztől.

- Dervsih... olyanban gondolkodj, mint neked a közelharc. Tudom, hogy imádod... - motyogja Luke. Dervish és a közelharc? Elég gyatrán megy neki... gyengeség. Remélem leesik neki.

- Ohh... - nyög fel, én pedig bólintok.

- Értem - tájékoztat engem Luke.

- Remek - vonom meg a vállamat, hiszen kurvára mindegy. Ismét nekifutok, lábammal megint elrugaszkodom. Jobb kezemmel megkapaszkodom a rácsban és nyögve felrakom a másik kezemet is, hogy feltudjam húzni magamat. Felsóhajtok, ahogy ott lógok fent. Hintáztatom magam pár másodpercig, aztán bal lábamat átdugom a rács lyukain és beakasztom. Jobb lábammal óvatosan ismétlem meg ugyanezt. Erősen megfogom a rácsot, aztán felpillantok az elég sötét lyukba. - Mert ki fogunk jutni! - szólalok meg. Halkan hallom a röhögést. Apró csobogás. Felnézek... alig tíz másodperc és a víz telibe talál. Köhögök párat, pislogok néhányat, aztán kicsit arrébb mászok és megnézem a lakatot.

- Jade, minden oké? - hallom meg Dervish hangját. Lábaimat lassan kifűzőm. Lógok egy kicsit, aztán elengedem a rácsot és lehuppanok a vízbe.

- Hívjatok ezentúl Samara-nak, ha kijutok innen - nézek oda a kis tévére egy fintorral.

- Akar kijutni a faszom - rázza meg a fejét Dervish, ahogy még hátrább is lép egyet az ő rácsos kijáratától.

- Egyetértek a kölyökkel - vakarja meg a tarkóját Luke.

- Én is egyetértenék - röhögöm el magam, ahogy leülök a vízbe. Hiába annyira hideg, hogy szinte vacogok... a lábam fáj. És az, hogy állok... hiába nincs rajta a súly, akkor is fáj. A lakatot ki tudom nyitni a nálam lévő hajcsattal. Azt hiszem, van nálam vagy három. Nem lenne gond. Bár lehet, hogy nagyot esnék, ahogy kinyílna. De utána rátudnék ugrani lazán innen lentről és kimászni. Ott fent elintézném a buzikat. Aztán... valami lesz.

- Zaynt felhívtam, amikor beértem a szállásra - mondom mellékesen, halkan.

- Szuper. Ne haragudj, ha megbántalak, de jobban örülnék, ha Ben túlélte volna és úgy mindenkit ide küldene - nevet fel Dervish.

- Na fiam, élesben tanulsz. Ha elrabolnak, nincs olyan, hogy más, nincs olyan, hogy segítség. Csak magaddal számolhatsz. Egyedül kell kijutnod - csapja össze tenyereit és így nézve Dervsiht, ahogy ő a kamerába néz, olyan érzésem van, mintha valami oktató videót néznék. Luke kiadhatna egy Kezdő bérgyilkosok c. CD sorozatot akár...

- Kösz, apa - morogja Dervish, mire felnevetek.

- Jadey, beszélj vele - tárja szét a karjait.

- Hey, ti féltek. Miattatok roskadozunk még itt - emelem fel a kezeimet, utalva arra, hogy ők ketten a "kölykök" most.

- Na szép - rázza meg a fejét Dervsih.

- Igazad van - morogja Luke, ahogy lenéz a ráccsal fedett vízre.

- Nem azt mondtam, hogy nincs igaza, azt mondanám inkább, hogy én ezt személyem szerint kurvára leszarom - emeli fel a két kezét Dervsih.

- Haver! - nyögök fel. - Én itt szétfagyok, ha itt kell még lennem egy órát, amíg te összeszeded magad - suttogom halkan. Ha meghallja, meghallja. Ha nem, hát nem...

- Mi van, az erőteljesebb klímaváltozás már nem jó? - kérdi röhögve Luke, ahogy a rács mellett guggol és tippem szerint a zárat igyekszik kinyitni.

- Peru után nagy váltás a hideg, Luke - nevet fel Dervsih is, ahogy látom, hogy megindul a rács felé. Felállok, de rögtön kiráz a hideg. Ismét felugrok, bár most már nehezebben kapaszkodok meg. A remegésem miatt, elég nehéz stabilan tartani magam. De aztán sikerül. Zsebeimbe kutakodom és meg is találom a hullámcsatot. Ketté töröm, aztán a zárba belerakom az egyiket, a másikat pedig kissé alá és csak fel-le kezdem rángatni. Nem olyan jó zár, hogy foglalkozzak vele ennél többet. Jó egy perc kar munka után megpróbálom elfordítani. És megmozdul. Lábaimat jobban elhelyezem, aztán kinyitom a zárat. Kattan, kiugrik és egyszerűen a súlytól szétpattan. A fémrács, ami eddig elzárta a felső világot, most szabaddá válik, viszont a rács oldalra zuhan. Felnyögök, ahogy lábam kissé megrándul. Ott lógok rajta, mint egy szar denevér. Látom, amint Luke is felhajtja a sajátját. De Dervsih még baszakodik az övével.

- Oké, ezután nem tudom, hogy tudjuk-e tartani a kapcsolatot. Szóval ügyesen mindenki. Rögtön menjetek, ne érdekeljen a másik, mindenki magára számíthat innentől kezdve. Készüljetek mindenre. Szerencsét meg minden más szart - hadarja el Luke. De nem nézek oda, csak a rács másik oldalára átküzdöm magam és felnézek a nagy fekete csőbe. Tényleg olyan, mintha egy kút alján lennék.

- Remekül hangzott, kösz a biztatást - hördül fel Dervish. Átpillantok a rácson és látom, ahogy kinyitja a rácsot, mint egy ajtót.

- Ilyen ez a pop szakma - mosolyodom el rájuk nézve.

- Na, akkor indulunk, vagy mi fene? - kérdi Luke, ahogy lassan belemászik a vízbe.

- Valld be, hogy hiányzott az együtt raboskodás. Hát nem kelt benned szép emlékeket? - kérdem felnevetve. Amíg van társaságom és a legnagyobb bajom az, hogy fázok és fáj a lábam, addig minden tökéletes.

- Ja, csak most ne járj úgy, mint anno - röhögi el magát ő is.

- Miért? Eléggé csapatépítő hatása volt - sóhajtok fel, ahogy lábamat kissé arrébb csúsztatom, hogy kevesebb súly legyen a jobb lábamon.

- Ölni akarok - sóhajt fel türelmetlenül Dervish, mire füttyentek egyet.

- Azért ne bőgj a kijárat végén majd, nagyfiú - röhögi el magát Luke és látom, amint vesz egy nagy levegőt és lebukik a víz alá.

- Sok sikert Dervish - sóhajtok fel, ahogy ő fejét csóválva bemászik az alagútba, én pedig megindulok felfelé. Fintorogva, fogaimat összeszorítva. Nyirkos létra enged felfelé. Lassan haladok, csak a bal lábammal mászok. A jobb eléggé fáj. Igyekszem pihentetni, hátha fent jobban szükségem lenne rá. Percekig mászok, a sötéttől semmit sem látok. Sem azt, ami előttem van, sem azt, ami mögöttem. Nem hallok lentről semmit, nem hallok fentről sem semmit. Néha víz csöppen felettem. Azért még igyekszem halk lenni, lehet, hogy várnak ott fent. Ha onnan leesek ebbe... instant halál. Néhány vas fok, amin felfelé kapaszkodom, eléggé laza. Sőt, egy ki is törik a lábam alatt. A víz csöpög a hajamból, hallom, ahogy ott lent néhány célt ér. Vajon a többiek kint vannak már? Jó negyed óra mászás után pedig elérek a peremhez. Lehet nem negyed óra volt, de annyinak éreztem legalább. Várok pár másodpercet, aztán körül nézek. De nincs itt senki. Kimászok a szélére és elfekszem a száraz betonon. És még ha hideg is... még ez is melegebb, mint ami lent volt. Fogaimat összeszorítom, hogy legalább ne koccanjanak össze, ahogy remegek. A kis kör alakú lyuk felett egy hatalmas tartály. Benne víz. Talán ebből engedték rám a vizet. Lassan sétálok előre, bicegve. Elérek az ajtóhoz, de semmi hang továbbra sem. Kinyitom és belépek a félhomályba. Folyosó, ami balra kanyarodik. Becsukom magam mögött az ajtót. Aztán megindulok előre. Elfordulok balra, ahogy az út engedi. Aztán jobbra. Utána pedig két felé ágazik. Szemöldököm felszalad. Elfordulok jobbra, tovább lépkedem. Jobbra megy tovább a folyosó. Ellépek arra, de ez nem egy kanyar. Ez konkrétan visszafele egy folyosó. Mintha párhuzamosan lenne két folyosó. Lépteimen gyorsítok és megindulok tovább. Út balra. Légzésem minimálisan gyorsul. Befordulok balra, rövid folyosó. Négyes kereszteződés. Előre, balra, jobbra. Szám eltátom és futni kezdek, nem érdekelve, hogy minden lépésnél a fájdalom belenyilall a lábamba. Előre futok, jobbra... válasz út... megint jobbra. Futok... előre, vagy balra? Előre tovább. Hiába rohanok tíz percet, csak fordulatok és zsákutcák. Lihegve rogyok le az újabb négyes kereszteződésbe, ahogy akármennyire is fáj az igazság, muszáj belátnom. - Ez egy kibaszott labirintus - túrok bele a hajamba, ahogy lehajtom a fejemet. Vajon mekkora, ha tíz perc alatt sehova sem jutottam benne?!


Kukucs! Gondoltam hozok nektek egy részt:) A következő fogalmam sincs mikor jön... ahogy képes vagyok megírni. Remélem ez tetszik, ha igen hagyjatok magatok után valami nyomot. Tessék feliratkozni, pipálni és komizni!:3 Imádás van! <3