Harmadik Évad: Huszonhatodik Rész

Annyira aludnék még tovább, de valahogy képtelen vagyok. Pedig a szemeimet csukva tartom, hátha visszaragad magával az álom. De hiába próbálkozok percekig, tudom, hogy ez esélytelen. Szemeimet végül kinyitom és ahogy lenézek a karomra, fel is nyögök. Jobb kezemmel tépem ki az infúziót a bal kezemből. Hiába, herótom van az infúzióktól így inkább a fájdalom. Felülök, míg az infúzió helyére szorítom szabad kezemet. Körbe nézek, de semmi extra, csak egy szoba. Itt, a főhadiszálláson. Fejem kissé zúg, de azt hiszem, ezt nem csodálom. Bizonytalanul lépkedem végig a folyosón, egészen az irodáig. Ritka az olyan, hogy nincs ott valaki. Nekem most pedig szükségem van valakire, hogy elmondja, mi minden történt... A lendület, amivel benyitok, olyan, mint mindig. Az érzés, mikor benyitok, olyan, mint mindig. Én, ahogy benyitok, olyan vagyok, mint mindig. De ami bent fogad, az olyan, amit soha a büdös életben nem gondoltam volna. Nem, egyszer sem. Soha. Esküszöm, még elképzelni sem tudtam soha. Rendőr.

- Mi a fasz? - csúszik ki a számon, ahogy egyet már hátrább is lépek. Nem mondom, hogy utálom a rendőröket, de szakmámból adódóan megnehezítik az életemet.

- Ülj le - sóhajt fel engem nézve Ben.

- Jól vagy? - kérdi Zayn, ahogy lehuppanok mellé.

- Nem, és most nagyon nem - szűröm ki a fogaim között, ahogy leülök mellé.

- Te kitépted az infúziót?! - mordul rám, ahogy megfogja a kezem és megnézi.

- Nem szeretem - nézek rá értetlenül, mire megrázza a fejét és szám sarkába nyom egy puszit. Én pedig meglepődök... szóval most akkor így vagyunk? Most jóban vagyunk.

- Mrs. Wyne - köszörüli meg a torkát az egyenruhás férfi.

- Azt hiszem eljöttünk valami olyanhoz amihez még soha - dől hátra nevetve Luke én pedig felvont szemöldökkel nézek körbe.

- Hol van Stan? - kérdem értetlenül.

- Föld alatt - néz rám Zoe karikás szemekkel...

- Mi? - nyögök fel.

- Meghalt - simít végig a combomon Zayn én pedig elkerekedett szemekkel nézek körbe.

- Oh te jó ég mi a fasz - takarom el a szememet mikor Davere nézek.

- Gondoltam minek egy láb - nevet fel keserűen.

- Cseszd meg! - állok fel idegesen ahogy tovább takarom arcomat és igyekszem feldolgozni mindent amit pár másodperc alatt láttam és hallottam. Stan halott, Dave... Davenek mű lába van. Mi a jó büdös faszom. - Hány napja vagyok távol? - kérdem meg Zaynt nézve. És hirtelen össze szorul a szívem... mert ő itt van. Lehetett volna ő Stan helyében. Akkor valószínűleg azt érzeném amit Zoe. Hogy elbasztam. Mert ők elbaszták... Baszki... a kurva életbe!

- Körülbelül két napja hoztunk ki, és azon belül négy napig voltál bent... - néz rám ahogy vissza húz maga mellé a székbe.

- Részvétem - nézek fel Zoera mire ő elnéz oldalra és látom amint a könnyek gyülni kezdenek a szemébe, szinte kibuggyannak de nem engedi.

- Kösz az én lábam miatt is, van icipicit sietősebb dolgunk - nevet fel Dave mire elképedve ránézek. - Érted... sietős - nevet fel jobban mire elmosolyodom.

- Te teljesen örült vagy - rázom meg a fejem hitetlenkedve.

- Komolyan, levágják a lábad egy robbanógolyó miatt és de még poénkodsz - nyög fel Luke. - Legközelebb valaki a nyelvét vágja ki - kéri könyörgően mire Zoe felnevet.

- Szövetkezni akarnak - szól közbe Dervsih mire rá kapom a fejem.

- Ja igen, a rendőrségnek szüksége lenne ránk - villant felém egy mosolyt Ben majd az egyenruhás felé.

- Ránk? Mi történt, jön a harmadik világháború? - hökkenek meg. Ez most komoly? Ők kérnek segítséget tőlünk? Nem minket kéne lecsukni, megölni, elfogni majd megölniük?!

- FBI - szól rám a férfi mogorván.

- És az NCIS na meg egy kis CIA... - kotyog közbe Dervish.

- Nem - nyögöm ki felröhögve. Ez csak egy szar vicc?! - A picsába is a világ legnagyobb nemjét adom most! - dőlök előrébb ahogy senki nem röhög velem. Ez nem egy szar vicc... ezek komolyan gondolják.

- Maga szerint ide jöttünk volna ha nem kéne? - néz rám értetlenül a férfi.

- Látja? Én ezt leszarom - tárom szét a karomat. - Maga egyenruhában virít, én most keltem fel. Megölték egy barátomat, a másik már nyomorék, nekünk pedig van elég bajunk - szögezem le durván. Ezt senki nem gondolta komolyan hogy majd ilyen dolgokba belefolyunk!

- Maga szerint az én barátaimat nem ölik halomra? - nevet rám... engem ne nevessen ki ilyen kis pöcs.

- Maga van nálunk, tartoztassa magát. Nem mondta hogy élve ki is jut, attól amiért bejöhetett - szól rá Zayn mire a férfi mély levegőt vesz.

- Azt sem tudja miről van szó - néz rám undorral.

- Adj egy esélyt neki - nyög fel Zoe hátra hajtva a fejét. Ajkaimat össze szorítom, kezeimet pedig össze fonom mellkason előtt. Esélyt? CIA...FBI...NCIS... ha csak egyet mondanak ezek közül már sikítva rohanok hogy a mélybe vessem magam. Inkább mint ezek. Ez már azért az én becsületemnek is túl sok.

- Akik megtámadtak titeket köze van ehhez - ül le velem szembe és most már megértem. Zoe benne van. Akkor is ha mi nem... és nekem is benne kéne lennem ennyi miatt Stan miatt. Meghalt... képtelen vagyok felfogni hogy ő meghalt!

- Ennyi? - kérdem felvont szemöldökkel mikor ő nem fojtatja.

- Ha azt mondom hogy vannak olyan emberek akik azt hiszik átvehetik országok felett a hatalmat, akkor mit szólsz? - kérdi egy gyenge mosollyal.

- Hogy ott a CIA - villantok vissza rá egy mosolyt.

- És ha azt mondom hogy ezek fő országok? Az is ahol ti laktok? - sóhajt fel.

- London? - nevetem el magam.

- És még jó pár főváros - biccent nekem.

- Árulja már el nekem hogy lett egyik napról a másikra valakinek ekkora hatalma? - kérdem meg felnevetve. Ez abszurd. Esélytelen hogy ilyen könnyen valaki ekkora méretű terveket eszeljen ki.

- Remek kérdés, úgy hogy elbuktunk - ismeri be egyszerűen. Ez fáj, még nekem is. - Azonban tudunk mindenről szinte. A Threeről - sóhajt fel rám nézve.

- Szóval ezért van itt? - kérdésnek hangzik de ez kijelentés.

- A legjobban kellenek - fekteti tenyerét az asztalra és körbe nézek. A legjobbak?

- Mit várnak? Hogy helyre hozzuk a maga faszságukat? - nézek vissza rá értetlenül. Csak mert ez nagyon úgy hangzik.

- Nem pontosan így. Azt hogy segítsenek helyre hozni - rántja meg a vállát egy kínos mosollyal. - Én tárgyaló vagyok az ügynökségemnél. Általában hazudok, most nem fogok...

- Hányszor lőtte már ezt el? - vágok közbe mire féloldalas mosolya megjelenik az arcán.

- Komolyan mondom, ezt tudjuk mi és önök is. Ahhoz hogy Londont átvegyék, önöket kell kiiktatni, nem minket. Maguk irányítanak itt, legalábbis egyre inkább maguk - motyogja oldalra nézve Zoera. Tudja a történetét, valószínűleg mindannyiunk történetét tudja.

- De nem csak Londonról lenne szó, nem igaz? - motyogja közbe Zayn ahogy maga elé mered.

- A világon önök a legjobbak összesítettben. Maguk nem buknak le, önök tüntetnek el nyomokat, hoznak létre nyomokat másokhoz, önök akik betörnek akárhova és megölnek akárkit és akármennyi embert. Ismét őszinte leszek, maguk csak ölnek. Kedves Dave betör helyekre és dolgokat tüntet el. Önök a piszkos munkát végzik és mások takarítanak önök után, ami nehéz, ne higgyék hogy nem - hördül fel megrovóan. Szóval ő is egy ilyen takarító?

- Bemenni több ember közé és egymagad megölni őket az életed kockáztatásával, az nem nehéz - biccent neki Luke szemrehányóan.

- Mint mondtam, maguké a véres rész. A lényeg amit ki akarok ebből hozni hogy önök viszik az aranyat ezek területén. Nem véletlen kellenek nekünk.

- Kellünk... - mosolyodom el lehajtva a fejemet.

- Több millió ember élete fog megváltozni... sőt az egész világ megváltozik ha akár egy nagyobb országot is elfoglalnak - néz mélyen a szemeimbe én pedig tekintetemet elkapom. Egy kertes ház, egy férj és egy gyerek. Átlag ember élet. Fogva tartás, halott barátok, állandó rettegés, új melók, újabb lehetőségek a meghalásra és egyre rosszabb kapcsolatok. A mi életünk.

- Ti mit mondtatok? - kérdem meg halkan az asztal nézegetve.

- Igent - feleli elsőnek Zoe.

- Mindenki más - szól közbe Ben. - Úgyis mindegy már, nem? - kérdi gyöngén én pedig megrázom a fejem.

- Ha így állunk hozzá biztos - nevetek fel keservesen.

- Ön re is számítunk, Mrs.Wyne - szólal fel a férfi.

- Hogy hívják? - kérdem őt nézve ridegen míg belülről már harapdálom az ajkaimat.

- Uriel - biccent nekem én pedig felsóhajtok. Beletúrok a hajamba és Zoera nézek. Ő pedig állja a tekintetemet, itt mindenki más állná a tekintetem. - Kés, közelharc, fegyverek, osonás... és nő. Sajnálom de túl sok minden kiemelkedő ahhoz hogy elengedjük - szólal meg halkan.

- Elengedni? Most sorolta fel az indokokat miért sétálok el ha úgy óhajtok - mordulok rá.

- Jogos - feleli kimérten.

- Te miért mondtál igent? - nézek rá Zaynra értetlenül.

- Mert ez kurva fontos Jade - hangja halk, fáradt. Mióta vagyunk mi fáradtak? Mióta benne vagyunk ebbe... hány éve?!

- Szóval? - kérdi a férfi mire mérgesen dőlök hátra az ülésben.

- Kurvára mind megfogunk dögleni - közlöm velük a száraz tényt. - Itt ütöttek rajtunk és Stan meghalt, Dave egyik lába meg nyaralni ment... És azt hiszitek túléljük majd ezt? - félve nézek rájuk... mert halottak lesznek. - Az csoda hogy eddig nem halt meg senki. Most pedig Stan halott, én pedig kurvára élni akarok - csapok az asztalra idegesen. Hát nem értik?! Ezzel vége! Ha azt mondják hogy igen akkor mehetünk csoportosan koporsót választani! Koporsó? Felnevetek, de ők nem értik miért... koporsóra nem lesz szükségünk. Esetleg urnára...

- Zayn igent mondott már. És ő megfog halni. Jade, abba te halsz bele... leszarom hogy ti most szarba vagytok-e vagy nem - néz rám Zoe, hangja rekedtes. Talán a sok zokogás...

- Ez a bajom - nyögöm ki ránézve. - Mi itt kurvára mind megfogunk halni! - világítok rá a tényre amit úgy tűnik még mindig nem fogtak fel.

- És? - szólal meg halkan Dervish mire rá pillantok. Meredten bámulja azt az ujjait ami között egy töltényt forgat.

- Csesszétek meg! Kurvára csesszétek meg mind! - üvöltök rájuk, de senki nem válaszol. - Baszki én szeretek itt mindenkit... nemár - nyögök fel ahogy egyik tenyerem mögé temet az arcomat. Basszameg...

- Önök a legjobb ha...

- Fogja már be! Mi vagyunk a legjobban és kurvára megfogunk dögleni míg ön az irodájában néz utána más faszfejeknek. Lefogadom hogy valaki már Oroszországban beszél Puskinékkal, vagy hogy Mexikóban Xavierékkel és még millió országot tudok mondani nagy maffia fejesekkel. És valamennyien megfogunk halni. Már pedig képzelje el, csak azért mert a legjobban között vagyok még élni akarok. Sőt, terveim voltak a jövőre nézve. És ha ki mondom azt hogy igen, akkor ezeket akár ki is dobhatom a kukába! - hangon erőteljes, de nem tehetek róla. Most döntsem el hogy meghalok és feláldozom magam közvetetten a népért vagy... vagy élek egy darabig és mindenképp belefolyók Zayn miatt. - Leginkább te baszdmeg! - bökök rá Zayn mellkasára mire értetlenül rám pillant. - Tudod jól hogyha te azt mondod igen, akkor nekem már nincs más választásom! Mert kibaszottul függök tőled és mert szeretlek. De menj a jó kurvaanyádba Malik! - állok fel idegesen míg össze vissza kezdek járkálni. Ez nem az a pillanat amikor képes vagyok ülni. Nem... ritkán vagyok ennyire ideges. De beleegyezni abba hogy haljunk meg mindnyájan?!

- Akkor igen? - kérdi a férfi mire szúrósan ránézek, alig tart vissza valami attól hogy megfogjak egy fegyvert és hozzá vágjam. Ha esetleg olyant fognék ki a falón lógok közül amibe még töltény is van, akkor hasba lőném.

- Igen, és basszátok meg - közlöm szárazon.

- Jó, akkor indulhatunk - áll fel a férfi és vele együtt mindenki.

- Mi? Hova?! - kérdem értetlenül mikor Zayn felém indul.

- A kurva anyámba - villant rám egy mosolyt míg megfogja a karomat és húzni kezd maguk után.

- Ez tényleg nem poén. Meghalunk Zayn - szólók rá halkan ahogy lemaradunk a többiektől.

- Azt mondod? Eddig nem haltunk meg - néz le rám hetykén.

- Ha jól értettem, egy olyan világ méretű terror szervezet ellen kéne mennünk amihez nem elég az FBI, NCIS és még a CIA sem. És még fasztudja hány hivatalos szervezet. Szerinted túléljük? Nem. Szóval, nemsokára majd írok neked valami búcsúlevelet. Mert kettőnk közül úgyis én halok meg előbb - csapok mosolyogva a mellkasára. Hiszen ha ők így kezelik, akkor én is. Bár rohadtul nem így akarom, és rohadt nehéz is, és tudom hogy nem fog ez menni végig.

- Ne mond ezt - húz vissza közel magához ahogy egyik karjával lazán átölel és magához húz.

- Mit akarsz mit mondjak? - nézek fel rá értetlenül. - Ez az igazság, elvenned és esküvőt szervezned már nem kell. A viták is lazán megoldódnak majd. És úgy jöttem ki arról a helyről hogy nem leszek veled többet fasz ha túlélem, és akkor sem leszek fasz ha te az lennél. És tudod mit? Most ezt kurvára leszarom. Mert kibaszott köcsög akarnék veled most lenni, de nem leszek. Mert hát tudod... a harmincas éveimet már nem élem majd meg. Pedig esküszöm neked azt hittem megfogom... de rohadtul nem. És ez a te hibád lesz, mert leléphetnénk a picsába. Csak akartam hogy ezeket tudd - hadarom el neki mérgesen.

- Még ebben a hónapban elveszlek feleségül - suttogja a fülembe én pedig eltolom magamtól a fejét.

- Soha nem lesz családunk, házunk, életünk. Vagy egy nyugodt délutáni vasárnapunk. Nem lesz gyerekünk. Nem lesz semmink - mondom kétségbe esve. - Meghalunk. Ennyi. Ez halálos ítélet. És ne mond hogy ez nem igaz, tudod hogy az - csuklik el a hangom.

- Babe - szorít jobban magához míg hangja mélynek tűnik... gondolom igyekszik erős lenni.

- Zayn... kurvára ajánlom neked hogy én halljak meg előbb. Mert ha te, esküszöm szétrúgom a segged - nézek fel rá idegesen ahogy ajkaimat lebiggyesztem ahogy a sírás fojtogat.

- Nem halunk meg, nyugi. Profik vagyunk, ott van a csapat - hadarja halkan ahogy puszikat kezd az arcomra nyomni.

- Stan is meghalt - szögezem le szárazon.

- Meg - csuklik el a hangja.

- Baszki Malik! - sírom el magam... ennyi kellett. Stan meghalt, látom amint Dave a lábával biceg... a mű lábával. És a csapatunk újra megindul, egy feladatot elvégezni. Csak ez a feladat most tízszer akkora mint szokott lenni. Ez nem London... ez az egész kibaszott világ. Akiket most nekünk kéne megmenteni. De esküszöm nekem nem ér annyit minthogy végre nyugodt életem legyen Zaynnal. Leszarom a többi embert, én csak végre magamnak akarok egy rendes és normális életet. Hívhatnak önzőnek, nem érdekel. Itt mindenki beleegyezett elsőnek, kivéve én. És én még mindig nem akarok. És nem érdekel ha ezért akárki is elítél, kíváncsi vagyok ő hogy döntene. Zayn... minden döntésem mögött ő áll. A gyomrom össze ugrik ahogy beszállunk a hatalmas fekete furgonba. Aztán megindulunk... megindulunk ugyan arra a kibaszott irányba mint Stan. Egyenesen a halálba...

Kukucs! Huh de sok mindent kéne most ide leírni. Először is, nyersen kapjátok a részt, amit sajnálok, de mivel olyan régen volt már rész, hogy egyszerűen nincs pofám tovább húzni. Igyekszem írni, a blog nem zárja be a kapuit, a storyt mindenképp lezárom. Egyszerűen a részek jönnek nagyon ritkán amit sajnálok, igyekszem összekapni magamat. Többet is szívják a véremet érte:D Szóval összességében: A blog nem zár be, a stroyt mindenképpen befejezem, észre fogjátok venni ha vége van, mivel írok lezárást és minden szépet jót, félbe hagyni biztosan NEM fogom. A részek ritkán jönnek, de igyekszem hozni őket. És nagyon sajnálom amiért kerek egy hónapot kellett várni erre a kis nyamvadék részre. Remélem azért örömmel olvassátok és nem okozok nagy csalódást. Imádlak titeket és köszönöm a végtelen türelmeteket:)