Második Évad: Negyvenkettedik Rész

~Jade Wyne~

Ugrok, lövők, dobok és ők meghalnak. Futok de nem fáradok el. Nem, most nem fáradhatok el! Utolsó késemet eldobom mire egy ember felordít előttem. Nagyot ugrok, lábammal nyakába érkezem, lábaimat nyakára fonom majd könnyed forgást viszek véghez és már felette térdelek míg neki eltört a nyaka. Késem kirántom hasából és igyekszem tovább. Lövések hangja, ordítások, arcok. A mi embereink, de mögöttem már az ellenséges emberek hullája kezd foszlásba. Elővigyázatosság nélkül fordulok ki a sarkon és szívem félre ver ahogy a folyosó közepén ott fekszik Ő. Szám elnyílik a döbbentségtől és az újabb fájdalom hullámtól. Rohanni kezdek de amint futok pár métert máris elém ugranak. Tehetetlenül ölöm meg sorba az emberek míg továbbra is rajta tartom a szemem. Egy kést valaki combjába állítok majd ki is tépem, tovább fordulva átvágom valaki hasfalát majd a következő ember nyakába állítom meg.
-Zayn- motyogom magam elé ahogy azt látom hogy valaki a teste mellé áll majd a férfi rám mosolyog. A fegyver a kezében feldördül. A golyók szét tépik a testét, a vér fröcsköl ő pedig felnyög. A vére terjed, a teste rázkódik a golyóktól amiket még mindig belé lőnek. Nem törődöm az emberekkel csak áttörök rajtuk.
-Babe- szól az erőteljes hang a szemeim pedig ki pattannak. Zihálok, izzadt vagyok de nem látok semmit. Sötétség- Csak álom, nyugodj meg- rekedtes hang az ami felcsendül. Súly a csípőmön és a kezemen- Jadey!- jön a következő erős hang a testem pedig elernyed. Én pedig csak ekkor jövök rá hogy egész eddig megfeszültem. Szemem egy pillanat alatt tisztul ki és meglátom Zayn aggódó arcát amint lefog. Mellkasa majdnem olyan gyorsan emelkedik és süllyed mint az enyém- Csak álom volt- suttogja szemeimet vizslatva én pedig kapkodom a levegőt. Lassan engedi el kezeimet de meg sem mozdulok- Minden rendben- motyogja Zayn én viszont csak meredek magam elé. Ledől rólam én pedig tovább kapkodom a levegőt. Agyam újra lepergeti a képet ahogy rázkódik a teste a golyóktól, ahogy a hús szakad és a vére terjed. Gyorsan pattanok fel és rögtön mozdul ő is. Az ablakhoz sietek és kitárva kihajolok a jéghideg éjszakába. Hajam előre hullik de a hideg csillapítja felhevült testemet. Rögtön átölel hátulról de nem segít a pánikon ami eluralkodott rajtam újra.
-Hányingerem van- nyögöm magam elé kiszáradt ajkakkal még mindig kapkodva a levegőt.
-Nyugodj le, itt vagyok. Nincs semmi baj, oké?- kezd hadarni kétségbe esetten én pedig bólogatok.
-Láttam ahogy megölnek- nyögök fel míg az eget kezdem nézni. Mindig erőt adott...most is adjon.
-Gondoltam- suttogja még mindig átölelve- Ki kell heverned Jade. Élek- mondja komoran mire felnevetek.
-Egy pillanatig azt kívántam éld át amit én- rázom meg a fejemet majd kezeimmel megdörzsölöm arcomat míg veszek egy mély levegőt.
-Gyere- húz be az ablaktól míg lazán becsukja azt és az ágyhoz vezet. Hátát az ágytámlának veti és lábai közé húz. Dermedten fészkelem magam karjai közé és kezdem bámulni a falat. Az érzés nem múlik, a félelem fogva tart és nem tudok mit tenni elenne. Hisz tudom hogy bármikor megtörténhet. Azt sem értem hogy úszta meg eddig lövések, törések és vágások nélkül- Jade- suttog fülembe mire felhúzom a lábam és fejem jobban mellkasának nyomom. Hallom szívének lassú ütemét ami megnyugtat és egyszerre tesz idegessé. Lesz olyan mikor már nem fog dobogni. Mit teszek akkor?! Végem van nélküle, annyira egyértelmű hogy itt van nekem. Annyira hogy elképzelhetetlen az amikor nem lesz. Nem akarom hogy legyen ilyen- Ugye tudod hogy semmi nem állhat közénk?- kérdi halkan mire kissé ironikusan felnevetek.
-Soroljam?- nézek fel barna szemeibe félve mire elmosolyodik.
-Semmi nem állhat közénk. Egy golyó sem. Egy jól irányzott vágás sem, semmi!- simít végig arcomon mire újra vissza fordulok a fal felé.
-De igen- felelem pár perc eltelte után miután már hiába küzdök magam ellen. A könnyek végig folynak az arcomon de nem veszek róluk tudomást hátha akkor Zayn sem veszi észre.
-Babe...mondom hogy nem- nevet fel és próbálja maga felé fordítani fejemet de vissza rántom úgy hogy ne lássa. Hangtalanul buggyan kis egy újabb ahogy akaratlanul is elmémben lebeg a kép. A ravaszt meghúzza, a golyók repülnek az ő teste pedig tehetetlenül fogadja magába őket. A vér...- Kérlek ne- nyög fel maga felé fordítva erősebben fejemet. Kezével rögtön le törli a könnyeimet- Nem bírom ha sírsz- feleli halkan engem pásztázva mire lehajtom a fejemet zavaromban- Csak hidd el hogy senki nem tud engem megölni rajtad kívül. A nyakadon maradok örökké- puszil nyakamba mire gerincemen végig fut egy jól ismert elektromosság. Nem szólók semmit mivel nem tudok. Utálom Franket és az a halál még túl kegyes volt neki.
-Az egész szemed fekete volt mikor végre kinyitottad a szólongatásomra. Uralnod kell, újra.- feleli halkan mire még inkább megmerevedek.
-Luke itt van?!- kérdem idegesen felállva.
-Uhm...azt hiszem- ül fel.
-Ne haragudj de most...én...- mutatok az ajtó felé majd feladva kirontok a szobából de még hallom ahogy keserűen utánam szól. A könnyek újra végig folynak az arcomon míg a nappaliban meg találom telefonomat a kis asztalon. Hisztérikusan kapok érte és kezdem hívni Lukeot.
-Mi a baj?!- szól bele rögtön kissé álmosan.
-A házban vagy?- kérdem szipogva leülve a kanapéra.
-Őh....igen. Az edző terem melletti szoba- mondja fáradtan.
-Zavarhatlak?- kérdem kissé szipogva mire felnevet.
-Azt hittem már itt is vagy- majd ezzel kinyom. Telefonomat vissza rakom az asztalra majd gyors léptekkel indulok meg a szoba felé ami ezek szerint már az övé. Kopogok mire kinyílik és elém tárul Luke egy melegítőben. Lehet hogy veterán de irtó jól tartja magát akár csak Ben.
-Neked milyen volt? Hogy tetted túl magad rajta?- kérdezem rögtön hajamba túrva kétségbe esetten míg belépek mellette a szobába.
-Áttört?- kérdi szomorúan, bólintok könnyes szemeimmel segítségért ordítva- Ez hosszú lesz...üljünk le- mutat a gyorsan bevetett ágyra én pedig leülök a végébe török üléssel. Felhúzott lábbak támaszkodik meg az ágytámlájának amiről rögtön Zayn ugrik be.
-Mit éreztél?- kérdi halkan mire mély levegőt veszek és megerőltetve össze szedem magam.
-Semmit- nevetek fel keserűen- Nem is láttam semmit- rázom meg a fejemet- Azt álmodtam most hogy Zaynt megölik. Aztán arra keltem fel hogy ő éppen lefog és szólongat de szintén nem láttam semmit aztán hirtelen igen- kezdek hadarni majd felnézek rá választ várva.
-Az egész szemed sötét lesz ilyenkor, ezért nem látsz semmit. Négyszer szakadt át nekem. Az első után könnyebben tör fel. És ha átszakad akkor olyan leszel mint egy démon. Nem csak a szemed színe lesz fekete hanem a fehérje is. Ezért olyan ijesztő- suttogja halkan.
-Tudtam hogy áttört. Annyira fájt hogy majdnem össze estem- felelem vállaimat leengedve vissza emlékezve.
-Hallottuk az üvöltést.
-Semmit nem éreztem azon kívül hogy szomorú voltam. Kétségbe esetten fájdalmasan szomorú. Tudtam hogy meg kell bosszulnom...halálig. Öt szó volt a fejemben és semmi más. Gondolatok sem, színek sem. Semmi- nézek fel rá- Nem láttam semmit sem. Aztán a következő hogy Zayn ismét szólongat én pedig azt hiszem valami kibaszott szar vicc.
-Emlékszel bármi másra?- kérdi halkan kinyújtva lábait.
-Hogy keresem őt. A sok halott arc egybe mosódott a végére de kerestem a fekete haját. Őt akartam megtalálni ezért mentem el mindenfele. Persze öltem az embereket de annyi maradt meg hogy keresem őt- rázom meg a fejem egy könnycseppet kiengedve újra.
-És mit álmodtál hogy szintén olyan fekete szemekkel riadtál fel szerencsétlen Zaynra- nevet fel halkan amitől nekem is egy apró másodpercre mosoly varázsolódik arcomra.
-Futottam. Akárcsak ott. Öltem az embereket aztán egyszer csak megláttam feküdni a földön. El akartam érni hozzá de az emberek csak jöttek. Aztán valaki felé állt és mosolyogva bele eresztett egy egész tárat. A teste pedig csak rázkódott a golyóktól. Láttam ahogy a húsát feltépi minden egyes máshova érkező golyó. Láttam minden egyes várcseppet merre ér földet- nyögök fel újra elsírva magam.
-Keresd meg a képbe azt ami nem stimmel. Az álmok csak álmok- feleli halkan- Mindig van egy eltérés amibe kapaszkodhatsz- suttogja én pedig csak lehunyom a szemem- Lehet nincs olyan ruhája, a haja színe kissé eltérő volt. Képzelj bele akármit csak zárd ki hogy meghalhat. Ha nem tudod akkor bármikor elönt majd a sötétség- hangja megtört de én csak magam elé meredve elképzelem a képet és keresem a hibát- Túlságosan szereted őt. Ne benne keresd inkább. Keresd körülötte. A padló, a fal az embe...
-Nem fér annyi töltény olyan típusú M9-esbe- lehelem magam elé.
-Na látod- mosolyodik el megpaskolva térdemet. Remegve fújom ki a levegőt. Nem mondom hogy ezzel minden rendbe jött de tény hogy sokkal jobb.
-Hogy uraljam...így?- kérdem felnézve rá megtörölve szemeimet.
-Ahogy eddig tetted. Elég ügyesen ment. Jobban kell majd koncentrálnod. Legyen egy emléked ami vissza ránt a földre. Nekem ez szokott beválni- rántja meg a vállát.
-Tudsz valamit a hétvégéről?- kérdem meg jó pár perc néma csend után.
-Nem- néz rám furán.
-Hazudsz- felelem míg testhelyzet változtatását szemlélem.
-Inkább kapd össze magad ez után. Nekem egy hónapomba telt. Te nem engedhetsz meg magadnak most annyit a helyzetek miatt- feleli előre hajolva.
-Legszívesebben még most is pusztítanék- fordítom a fejemet az ablak felé kényszeredve.
-Ezért vagy te jobb nálam. Én pusztítottam is- nevet fel.
-Nagyon féltem őt és még el se tudom neki mondani normálisan- mondom kínosan feszengve a témától.
-Én azért pusztítottam mert megöltem az akit mindennél jobban szerettem. Én voltam az egyetlen akinek tudtak a fekete szeméről de már terjed a ti híretek is. Úgy tűnik más hogy is reagálhat a fekete szem nem csak úgy mint az enyém- hajtja le a fejét.
-Mi történt?- kérdem csendesen őt nézve. Látom ahogy ajkát fájdalmas mosolyra húzza.
-Munka után haza mentem. A lányom nekem esett és megfenyegetett. Egy késsel- mondja keservesen- Csak azt akarta hogy hagyjam abba mivel megfenyegették az anyját. Elvesztettem a fejem. Az anyja pedig beállt elé...-szava elakad és felnéz rám utalva ezzel hogy képzeljem el a folytatást.
-A lányod szeret- felelem halkan.
-Amióta kiszabadítottad havonta egyszer felhív telefonon- mosolyodik el.
-Kezdeményezhetnél többre- vetem fel apró ötletemet.
-Megöltem a szeme láttára az anyját- röhög képen.
-Ben az egyik apám és a bátyám egybe akárcsak te- nevetek fel- Az az idióta megölte a szüleimet mégis képes lennék az életem árán megvédeni- rázom meg a fejemet mosolyogva.- Zayn megcsalt, meg akart ölni ahogy én is őt, rengetegszer. De együtt vagyunk- folytatom mosolyogva- Luke, nehéz lehetett neki. Soha nem fogja elfelejteni de már megbocsátott ha ő hív havonta- mosolygok rá biztatóan mire megrázza a fejét nevetve.
-Átgondolom- bólint felsóhajtva.
-Mindenkinek szüksége van egy apára- mosolygom rá.
-Anyádnak és Apádnak nagy híre volt a fekete világban. De nem voltak hozzád köthetőek. Annyit tudtunk hogy házasok de a vezeték nevüket nem. Akárcsak Zoe és Stan- kezd bele én pedig megmerevedek. Lassan fordítom felé a tekintetemet.
-Ismerted őket?- kérdem halkan inkább a lepedőt szemlélve.
-Mindenki ismerte őket- nevet fel- És mindenki tudta hogy utálják a munkát. Vagy legalábbis másnak dolgozni, viszont nagyon jók voltak. És hát Wyne szlogen lett az ilyen ez a pop szakma- nevet fel.
-Találkoztál is velük?- kérdem feszengve elmerülve saját emlékeimben.
-Anyád rengetegszer adta meg nekem a címeket amikre szükségem volt. Apáddal pedig egy munkán együtt dolgoztunk de ez volt minden. Viszont remek emberek voltak, akárcsak te- simít végig karomon.
-Tudtad hogy Ben ölte meg őket?
-Először is, mikor megtudtuk hogy megölték őket az alvilág felbolydult. Mint a te kómádnál.
-Felbolydult?- kérdem értetlenül.
-Elég sok zavargás lett, az emberek nem értették miért tesz valaki ilyent, lázadtak. Válaszokat akartak, féltek- rántja meg a vállát.
-És nálam is ez volt?- húzom fel a szemöldökömet.
-Az egyik legjobb voltál. Egyértelmű volt hogy ez lesz- rántja meg a vállát.
-Értem- sóhajtok fel.
-Viszont én sem tudtam akkoriban hogy ki is ölte meg őket. Bár nagyon kíváncsi voltam rá hiszen nem volt velük bajom, sőt még szimpatikusak is voltak. De senki nem tudta hogy van egy lányuk- nevet fel.
-Kivéve a főnököt- húzom fintorra a számat. Egyedül az a barom tudta, ha ő nem tudja akkor most egy átlag ember lehetnék....amit talán unnék.
-Igen. Viszont amikor elkezdtél feltörni és a Jade Wyne név egyre többször villant fel az embereknek kezdett derengeni valami.
-De hát nem tudták az ő vezeték nevüket- nézek rá értetlenül.
-Nem, de Apádnak az alkarján ott virított a Jade név. Ahogy anyád tarkóján is- nevet fel.
-Csak apáéról tudtam- hökkenek meg.
-Nos igen. Ha egy tizenhat éves lány ilyen jó és Jadenek hívják akkor esélyes volt hogy ki az apád és az anyád. Aztán persze a Ben-es balhéval ez megbizonyosodást nyert. Na meg ott van a család szlogenetek is- legyint hanyagul.
-Remek- sóhajtok fel megdörzsölve arcomat.
-Lassan vissza kéne menned Zaynhoz. Már tuti járkál is a szobában- nevet fel.
-Igazad van, elég hirtelen hagytam ott- mondom elhúzva számat.
-Hajrá Hercegnő- kacsint rám mire nevetve felállok és kisétálok a szobájából. Halk léptekkel indulok vissza a nappali felé. Nem akarok senkit sem felkelteni. Halk csukódás és megmerevedek. Lélegzetem el akad és csak bámulok magam elé a sötétbe. Mély levegőt veszek halkan és elkezdem szivárogtatni a sötétséget. Csak látni akarok a sötétben, nem többet. Pislogok és máris élesebb a kép. Elmosolyodom de rögtön el is komorodom az irtó halk léptekre. Előre indulok, halkabban mint az aki be mer ide jönni. Rossz elő érzetem van. Ösztöneimre hallgatok és megfeszítem testemet. A férfi alak ki rajzolódik de nem ismerem fel. Lassan lépkedem a tárgyak takarásában. Élesen szívom be a levegőt amint meglátom a hangtompítós pisztolyt. A falban apró lyuk keletkezik előttem de olyan halkan hogy esélyem sincs hogy más meghallja. Előre lendülök, a fotelról rugaszkodom el. Akárcsak az álmomban. Nyakába érkezem majd egy szép kis forgást fiszek véghez amit három hetembe tartott megtanulni Bennel régebben. Hangosan zúg a falnak és a fegyver kiesik a kezéből. Én vagyok a gyorsabb és megindulok a fegyverért de ő van hozzá közelebb. Már csak annyira van időm hogy kezét a falnak csapjam de ő hasba rúg én pedig elterülök a földön. Felnyögök ahogy csúszva a kanapé állítja meg a fejemet. Kissé kábán nyitom ki szemeimet.
-Rég találkoztunk cica- mosolyog felém hajolva míg a fegyver csövével kisimít egy tincset arcomból és ereimben megfagy a vér. Mégis ismerem őt- Pont ilyen reakcióra számítottam- nevet fel halkan. A fehér anyagot máris a számra nyomja de van annyi eszem hogy nem veszek levegőt- Gyerünk, előbb túl esel rajta- sziszeg rám ahogy lefogja testem. Próbálkozom kiszabadulni de nem megy, egyre nehezebb vissza tartani a lélegzetemet. Kezemmel tapogatózom majd megtalálom a távirányított és habozás nélkül csapom a fejéhez. Eldől rólam és hiába van mellet a kloroformos szövet mégis kapkodva veszek levegőt hörögve. Érzem amint kissé elkábulok de felállok.
-Zayn- nyögök fel a kanapéba kapaszkodva. Ordításnak szánom de csak nyögés lesz belőle. A velem egykorú férfi feláll. Az aki a Three-s verseny alatt kínzott. Az aki megkorbácsolt. Aki mindenben segédkezett. Az a rohadt mocsok.
-Nem értem minek kell mindig próbálkozni- nyög fel felállva a férfi akinek a mai napig nem tudom a nevét.
-Takarodj már anyádba- mondom kóválygósan míg a kanapé takarásába bújok. Felemelem az asztalról a lámpát de addigra már látom hogy felém tart és újabb anyagot húz elő zsebéből. Biztos vagyok benne hogy kloroformos az is. Magasra emelem a lámpát mikor mögém lép és újra befogja az anyaggal a számat. Tüdőm még mindig fáj amiatt hogy az előbb vissza tartottam a lélegzetem így képtelen vagyok nem levegőt venni de előtte még ködös elmével eldobom a lámpát ami hangosan tör össze. Hallom ahogy káromkodik de már nem bírom nyitva tartani a szememet és karjaiba roskadóm.

~~~

-Baszdmeg, baszdmeg, baszdmeg!- hallom az erőteljes kétségbe esett hangot. Kezemet magam elé húznám de az megakad és húsomba fáj valami éles. Felnézek és ekkor jövök rá hogy egy kocsi hátsó ülésén vagyok. Látásom homályos, hányingerem van, szédülök és fáj a fejem. Előre nézek és felismerem a Three-s korbácsos férfit mire kétségbe esek. Megrántom a bilincset amivel a kocsi ajtajához kötött ki- Maradj nyugton vagy esküszöm lelőlek!- ordít hátra rám mire össze préselem a szememet.

-Mi a faszom történt?- kérdem felnyögve egy bukkanó miatt. Hajam arcomba lóg de nem tudom mit tenni. Olyan érzésem van mintha bármelyik másodpercben elaludhatnék. De miért vagyok itt?
- Kurvára nem fizetnek meg ezért!- ordít fel elől mikor az autóról lepattan egy golyó. Hátra fordulok ami igazán fájdalmas de a hátsó ablakon csak az eget látom innen. Nyögve ülök fel egy még kényelmetlenebb pózban hogy hátra forduljak- Miért nem alszol?!- kérdi éllel a hangjában mire inkább felé fordítom a fejem mielőtt kinézhetnék hátra. A fekete anyag feltűnik és arcomba csapja szinte. Riadtan húzom hátrább a fejem mire az anyaggal arcon üt az én fejem pedig az ablaknak csapódik és egy másodpercre megszédülök. Az anyagot újra a képembe akarja nyomni de lévén hogy vezet így elég nehéznek bizonyul a feladata. Ernyedt tagjaimat megerőltetve húzom fel a lábaim és csavarom ki a kezét. Ordítva dobja az ülésemre az anyagot míg egészségtelen pózban lévő kezét előre húzza. A kocsi élesen kanyarodik jobbra és be tudom annak hogy azért mert éppen ordítva a kezét fogja és nézi. A kocsi hirtelen áll meg én pedig lefejelem az előttem lévő ülést majd kábán lecsúszok a két ülés közé. Jobb szememet elárasztja a vér, tippem szerint szemöldökömből. Fejem az ülésre hanyatlik ahogy megszédülök. Látom az anyagot és hirtelen bevillan egy kép ahogy lefog és arcomba nyom egy más színű anyagot. Kezemet megrántom de nem érek el vele semmit. Elölről jön egy halk nyögés én viszont csak hagyom testemnek hogy össze roskadjon. Az ajtó túl gyorsan nyitódik ki és ezzel én is ki esek, újabb ütés és ez betesz nekem. A másodperc törtrésze alatt ájulok el...


Kukucs! Nos, szerda van. Itt a rész, remélem tetszik. Nem túl hosszú, nem túl izgalmas, sajnálom. Hétvégén (péntek/szombat) hozom az új részt. Írjátok meg nekem mi a kedvenc könyveteket/írótok. Többet is írhattok nyugodtan:) Imádás van!