Harmadik Évad: Tizennyolcadik Rész

Lábam ütemesen és gyorsan dobol a földön, míg Ben és Luke irodájában ülünk. Csak Dave billentyűinek éles, csattanó hangja hallatszik. Ajkaimat össze préselem és fejemet lehajtom. Kezeimet combjaimra simítom, hátha megállítom lábam remegését. Az asztal közepén lévő telefon csörögni kezd, mire a feszült, néma csend megtörik egy pillanatra. Egészen addig, míg Luke lassan érte nem nyúl. Mellettem Zoe aggódva rám pillant. Tőlünk legmesszebb pedig Zoet figyeli aggódva Stan. Dave fel se néz a gépéből. Luke arca semmi jóval nem kecsegtet. Ben maga elé meredve figyeli az ajtót, mintha szuggerálná... mintha ez működne és belépne azon az ajtón Zayn. Dervish könyökeit megtámasztja a hideg, fekete márvány asztalon és úgy nézi a fegyvereket, amik a falon pihennek.

- Nem veszi fel a srácoknak se, a család sem tud róla semmit - súgja Luke, míg két kezével megdörzsöli arcát. Zayn... három napja semmi hír róla. És félek. Baja van. Tudom. Szemeimet lehunyom és fejemet lehajtóm. Hagyom, hogy barna hajam függönyként hulljon közém és a srácok közé.

- Kit baszunk szarrá? - kérdem ridegen, míg kezeimet ökölbe szorítom. Érzem, amint tenyerem puha húsába vágnak saját körmeim.

- Két helyen lehet venni ilyen mérget - kezd bele Dave, míg rám pillant. A méreg... ha az nincs... ha...ha... annyi ha, hogy fejem szinte már belefájdul. Mintha nem fájna eléggé. Valami amerikai mérges hernyó váladékát kaptam a teámba. A gondolat is undorító. De Dave azt mondta, ennél jobb méreg kevés van. Szagtalan, íztelen és túl gyorsan felszívódik. Alig lehet kimutatni. Halál után már lehetetlen... igaza volt. Nem sajnálták rám a pénzt. De inkább meghaltam volna, mint, hogy most itt üljek egy idióta koromfekete bőrszékben, míg tehetetlenül gondolkodom azon, hol lehet Ő. Maffia, én értem, hogy erről szól minden. Támadunk és támadnak. Durván, annyira durva minden, hogy már elfáradtam. Pihenni akarok, kétségbeejtően akarok egy nyugodt napot vele kettesben. Tudja, hogy szeretem, és én is tudom, hogy szeret. Kinyomott, felhívott... nem tudom, mi történhetett vele. És nem is érdekel. Csak azt akarom, hogy legyen itt, hogy lássam, hogy rám villantson egy fájdalomba torzult fintort, míg Ben azt hadarja, hogyan hatástalanítsunk egy csapatot. Látni akarom a féloldalas mosolyát és olvasni a gondolataiban. Azokban a mocskos gondolatokban...
- Hol? - kérdem felpillantva rá.
- Birminghamben egy haveromnál, és itt Londonban - hangja fáradt, míg a falon megjelennek a piros pontok.
- A haverodat már meg is kérdezted, gondolom - szól közbe Zoe, míg a székével a térkép felé fordul.
- Tőle vették, és sajnálja - villant rám egy bocsánatkérő fintort.
- Kik vették? - kérdi Stan feszülten.
- Meg van a cím? - helyesbít Luke.
- Meg - rándul fintorba Dave arca.
- Akkor kérem! - állok fel rögtön.
- Nem játszunk Rómeó és Júliát, álljunk le és gondoljuk át! - mordul fel Dave.
- Ez nem éppen egy Rómeó és Júlia lenne amit ott csinálnék - vetem oda rideg hangszínen. Soha nem fogják megérteni, mit, miért teszünk mi. Soha nem is érezhették, amit mi. Soha nem hittem magam magányosnak. Ám az első éjszaka, amit anélkül töltöttem, hogy ő mellettem aludna, annyira kicseszettül magányos volt, hogy a szívem is belesajdul. Gondolkozás nélkül adnám az életem érte, és még csak meg sem bánnám.
- Lehet, hogy Zayn nincs is bajban! - förmed rám, mire szemöldököm felvonom.
- Oké, akkor szimplán lelépett Alaszkába! - rántja meg a vállát Zoe felhördülve.
- Össze vesztetek, jogos - tekint ránk Stan.
- Ad. Meg. A. Címet! - hunyom le a szemeimet egyre idegesebben.
- Hát nem érted, hogy folyton ezt csináljuk?! - üvölt rám Dave.
- Mert folyton támadnak minket! - szól közbe Zoe teljes hidegvérrel - Rabolták már el valakidet? Kínozták már meg valakidet a szemed láttára?! Te ott ülsz a kurva géped mögött és vered a billentyűket, míg mi bent igyekszünk nem meghalni! Szóval kussolj gyíkarc és add meg azt a kurva címet! - kel ki magából, míg végül az asztalra csapva előrébb hajolva ordít Dave arcába. Szemöldökét kérdőn felvonja, majd lazán és nőiesen vissza huppan saját székébe.
- Terv akkor is kell! - szól közbe unottan Dervish. Nem szereti, ha vitázunk. Tudom, hogy befeszül tőle. De ez most nem az a helyzet, mikor ezzel törődni tudok.
- Nem jössz! - intem le őt - Luke-ot akarom magam mellé és senki mást! - rázom meg a fejemet, ahogy fekete szemű társamra pillantok.
- Ez eléggé megalázóan csengett! - hördül fel Ben.
- Ha ő meg én elengedjük, akkor nem kell oda más - mondja kimérten, míg rám tekint kérdően Luke. Tudom, hogy utálja szabadjára engedni ezt a sötét dolgot, ami benne van, de én most pont ezt kérem tőle.
- Nem zsarolni akarlak, de vagy egyedül megyek oda, vagy veled! - nézek rá kétségbe esve.
- Megy oda mindenki - int le engem Stan. - Nem kell félteni minket! - villant rám egy mosolyt, mire Zoe felhördül.
- Rögtön gondoltam! - vetem neki flegmán, mire mosolya fintorba torkollik.
- Nem egyezem bele, hogy ismét öngyilkosok módjára oda menjünk egy talán miatt! - szomorúan formálja a szavakat felém Dave, mire én mély levegőt veszek.
- Fogalmam sincs, mi a fasz történt veletek! Ha ti lesztek bajban, majd akkor is így fogok viselkedni! - vetem nekik még hátra, ahogy kirontok a teremből.
- Jade! - kiállt utánam Zoe, ahogy rögtön utánam indul.
- Kérlek ne most! - nyögöm ki neki elcsukló hangon, ahogy sietve hagyom magam után a szürke folyósokat. Zaynt nem lehet elérni három napja és mindenki azt hiszi azért, mert össze vesztünk. De nem, ez nem lehet... Új telefonomat elővéve tárcsázom a számát, ismét... kicsöng, mint mindig. De soha senki nem veszi fel. Remegve fújom ki a levegőt, míg több száz kép ugrik be lelki szemeim előtt, hogy mi lehet vele. Minden egyes kép, amit anno egy kínzásomhoz csináltak. Mindegyiken halott volt, mindig máshogy. Megtorpanok és lassan vissza lépkedem az ajtó mellé, ami még a tudatalattimba is behatol. Fegyverraktár. Keserűen elmosolyodom, míg belépek. Bérgyilkos vagyok, a srácok előtt is elértem, amit akartam. És most meg akarom tudni, hol van Zayn! Gatyámba szúrok két Desert Eaglet, amit kiemelek a fiókból. Pár földön heverésző ládához lépkedem és beléjük pillantok. Kések. Elmosolyodom és leguggolok. Az összes kés matt fekete, csak a kinézetük más. Érdeklődve húzok ki egy egyenes, kissé hosszabb tőrű, két oldalú pengét. Ujjaimat végig futtatom rajta, mire mosolyogva rakom magam mellé a beton padlóra. Kiveszek egy meghajlított végűt, markomba zárom és teszek vele pár mozdulatot. Nagyon rég volt ilyen a kezemben, mindig az egyenes, egy-, vagy két élűekkel dolgozom. Azokat dobni is lehet, így jobban preferálom őket. A hajlított pengéjűt vissza dobom a dobozba és kiveszek még egy hasonló tőrt, mint amit már kimentettem magamnak. Mindegyiket a csizmámban rejtem el, majd felegyenesedem. Óvatosan lépek ki a folyosóra, majd veszem az irányt a parkolóba. Gyorsan ülök be a kocsimba és már el is hajtok az egész bűnösen szennyes épülettől. Leparkolok alig tíz perc kocsikázás után, fejemet a fejtámlának hajtóm és kifújom a levegőt. Szemeimet lehunyva tartom pár másodpercig. Fogalmam sincs, hol van Zayn, a srácok sem tudják, és a családja sem. Kezembe veszem a telefont és a tömérdeknyi névjegy között keresgélek. Remegve fújom ki a levegőt mikor telefonom csörögni kezd egy ismeretlen hívó miatt. Felveszem és fülemhez emelem.
- Cattlegate Road, 25 - torz férfi hang és már csak a telefon sípoló hangja. A telefont magam mellé dobom és megdörzsölöm arcomat. Ez London külső része... ott lenne ő? Azért hívtak? Másért hívtak? ki hívott? De ha ő ott van... saját körmeimet belemélyesztem tenyerem puha párnájába és a gázra taposok mielőtt meggondolnám saját magamat. Remélem ott van. Ha igen akkor tuti kihozom... de mi van ha csapda?! És ha már halott?! Mellkasom egy pillanatra megfeszül és testem megremeg, mintha csak hánynom kéne. Az utca szürkébe vált én pedig egy apró pillantást vetek az egyik tükörbe hogy megnézzem szemeimet. Ajkam megremeg ahogy meglátom szürke szemeimet. Mint valami kicseszett démon! És megint miért?! Mert vitatkoztunk, mert mi mindig ezt csináljuk. Akkor is szeretek vele lenni, nem tudok mit tenni! Lassan hét éve tartunk ki egymás mellett... bár ez csak bruttó hét év.... a szakítások, a komám... aligha egy éve vagyunk együtt. De még akkor is havonta szét megyünk. Lábam jobban ráfeszül a gázpedálra és testemen végig fut egy apró remegés. Izgulok hogy mi fog történni. Izgulok magamért, félek érte, és szenvedek kettőnkért. Meddig kell még majd ezt csinálnunk? Eszetlenül rohanunk a halálba egymásért... egymás idiótasága miatt. Változtatnunk kell vagy egyszer csak azt vesszük észre hogy az egyikünk már nem élte túl az egyik vitánkat. Elmémig eljut az utcatábla és fel is fogom hogy Cattlegate Road van rá írva. Satu fékezek és egy kerti étterem előtt állok le. Értetlenül nézek körbe de aztán a hangulatos étterem mögött meglátok egy kissé üvegházas raktárt. Rögtön kipattanok és már be is lépek az étterembe. Rengeteg kocsi áll itt bent, családok, öreg párok, szerelmes fiatalok, baráti társaságok esznek kint sörpadoknál. A pincérek úgy járnak mintha valódi étteremben lennének. Rám mosolyognak páran, mintha ehhez a környékhez tartoznék. Azt hiszem nemsokára menekülni fognak ha azoknak a barmoknak erősebb fegyvereik vannak. Hátul meglátok egy egyszerű fakerítést. Kissé meghosszabbítom lépteimet majd felugrok. Egyik kezemmel átsegítem magam míg lábaimat felhúzom majd guggolásba érkezem a másik oldalon. Felegyenesedem majd kezembe fogom az egyik fegyvert és kibiztosítom míg tovább lépdelem a hátsó bejárat felé. Luke egyszer azt mondta hogy a sötétséget ő hívja elő mikor kell. Elő kell hívnom, de nem csinálhatom percekig azzal hogy arra gondolok hogy Zayn halott! Azt mondta nála beszokott jönni ha vérezni látja magát, az agya úgy reagál hogy veszélyben van. Hátamat az érdes és koszos szürke falnak vetem majd bal kezemet magam elé húzom. Tekintetemet az égre vezetem majd kifújom a levegőt. Hüvelyk és mutató ujjam közötti bőrre pedig hirtelen harapok rá. Szemem elkerekedik az ismeretlen fájdalomtól. Luke mondta hogy fájnia kell de ez jobban fáj mint hittem. Felnyögve ejtem le kezemet magam mellé míg azt rázom hogy a fájdalom el múljon. Ám a harapásom erőssége nem volt elég ahhoz hogy vérezzen is. Oké... menni fog! Nagyobb fájdalmaim is voltak már. Zaynért kell a sötétség. Ismét ráharapok a vékony és érzékeny bőrre. Hirtelen és erősen... majd megérzem vérem izét. Remegve húzom el ismét számtól és véremet kezdem bámulni. Fogaim nyoma tökéletesen kivehető, egy apró csepp pedig még a nadrágomra is rácsöppen. Hányinger tőr rám és előre hajolok, mintha csak hánynék de csak nyögés jön ki ajkaim közül. Megvakulva figyelek magam elé majd hirtelen ismét éles lesz minden. Mintha drogoznék... olyan régen éreztem már ezt a kiteljesedést. Mintha a vadállatot elengednéd hogy lenyugodjon. Egy olyan vadállatot ami benned van és ha nem kapja meg amit akar akkor téged emészt fel belülről. Most hogy szabadon van annyival könnyebb. Már hozzá szoktam a feszültséghez és szinte fizikai fájdalomhoz ami azzal jár hogy vissza tartsam ezt az énemet. Az ajtót egyszerűen kinyitom és besétálok míg ajkamon egy nyugodt és gonosz vigyor pihen. Üvöltések, emberek.... hullák. A bennem rejlő vadállatnak kell a káosz. És most megkapja. Fegyveremet felemelem és az első beforduló embert aki engem megpillant le is lövőm. Hidegen hagyva lépem át az élettelen testet ami horrorisztikus látványt nyújt a sérült szem miatt... mert hogy a lövés oda tévedt. A szeme mintha kifolyt volna, kissé mintha hunyorogna de csak a roncsolódót hús látszik. Tovább elemezném a látképet de máris szembe találom magam két őrrel. Vagy legalábbis olyasmivel. Értetlenül néznek rám míg elrakom a fegyvert. Ez annyira nem személyes... előveszem az egyik kést a cipőmből majd markokra fogom és kérdőn rájuk nézek. Egyszerre indulnak meg felém futva. Mikor már csak két méterre vannak tőlem én is előrébb lépek és a földön tovább csúszok. Az egyik lábát elkapom és kirántom alóla. Hasra esik mire én féltérde fordulok és megfogva a haját, fejét hátra tépem. Könnyedén vágom el a torkát. A társa felém rúg de elhajolok majd a kést felfelé beleszúrom a combjába de ki is rántom. Üvöltve esik térdre mire megfogom hátul a fejét és térdemet az arcába küldöm. Apró reccsenés, kis vér és már ki is terül mellettem. Lassan állok meg és lépkedem az ajtó felé. Pár pillanatig hallgatózóm majd bekopogok és megállok a falnak dőlve. Az ajtó nyílik és nevetve lép be egy férfi. Nem vesz észre csak megdermed mikor meglátja a két hullát maga előtt. Érdeklődve nézem a kezében lógó kisebb botot. A csuklójáról lóg le, mintha csak egy kamera lenne biztonsági zsinórral. De ez nem egy kicseszett kamera. Ott lóg a csuklóján lazán, egy szépen kidolgozott fekete anyag... szerintem acél. A végén pedig egy kis tőr plusz egy másik késszerű ami oldalra eláll, mindegyik dupla pengéjű. Mintha egy kasza lenne, egy alkar méretű kasza. Plusz tőrrel. Plusz sokkal érdekesebb és jobb! Érdeklődve lépek előre míg a kést hátulról a férfi torkába szúrom. Úgy dől el mint egy krumplis zsák. Kezéről leveszem a kis fegyver és megforgatom a kezemben. Lehet hogy inkább vas mintsem acél. A nyél része olyan szépen van kidolgozva. A vége pedig... éles. A késemet ott hagyom a férfiban az újonnan szerzett fegyveremet pedig felakasztom én is a csuklómra. Érdeklődve nézem ahogy csak így lóg. Megfogom a hideg fémet és megpörgetem magam mellett párszor. Wow! Előre törők kissé mintha leszúrnék valakit a mozdulat pedig könnyen jön.
- Hm... próbáljuk ki - motyogom magamnak ahogy tovább nézegetem a számomra csoda darabot. Egyszerűen nyitok  be az ajtón. Egy kis terem, benne egy asztallal. Körülötte öt férfi. Akik kártyáznak. Rám néznek majd mögém és szinte látom ahogy le esik nekik miért is vagyok ott. Kezemet rákulcsolom a fémre majd előre lendülök. Kezem kinyújtom a bot pedig mintha a karom hosszabbítása lenne majd vissza is húzom... de ezzel a mozdulattal át is vágom az egyik férfi torkát. Egy pillanatra elengedem a fémet majd rögtön rákulcsolom máshogy a kezem és teljes erőmből hátra húzva halántékon vágok fele egy másikat. Egyszerűen összeesik én pedig elégedetten elmosolyodom. Örömöm addig tart míg a másik három férfi fel nem eszmélnek a kezdeti sokkból. Gyorsan kell lehajolnom mikor az egyik egy konkrét bárddal szeretne újabb bemeneti nyílásokat vágni rajtam. Szabad kezemet is ráfonom a botra majd egyenesen magam elé tartom. A bárd megkoccan rajta, egy pillanatra esküdni mernék hogy még egy szikra is elsuhant az orrom előtt. Erőteljesen lökőm vissza a baltát majd térdemmel a férfi hasába rúgok. Egyik kezemmel megtámaszkodom az asztalon melyeken a kártyalapok csak szanaszéjjel hevernek majd átlendülök rajta. Lábbal már rá is rúgok az egyik fejére míg másikat fejbe verem a kemény vassal.  Mögéjük érkezem guggolásba és az egyiket egyenesen hátba szúrom a másiknak pedig rárúgok a térd hajlatára amitől hátra esik, neki a falnak. Úgy dobom neki az új fegyveremet hogy míg az egyenes penge tökéletesen átszúrja a nyakát még a falba is beleáll mögötte. Hátam mögött nyöszörgés mire hátra fordulok úgy hogy máris kirántom a kezemmel a botot. Lendületből vágom át a torkát a felém közeledőnek mire csak félre lépek és egyenes eldől. Kifújom a benntartott levegőt és hümmögve emelem fel a kezemet benne a "bottal". Tetszik. Imádom. Ez rohadt jó! ... Lihegve nézek körbe, kezem kissé elernyed és a bot lejjebb csúszik. Szabad kezemmel megdörzsölöm fejemet mire a nyöszörgésre oldalra is nézek.
- Mondtam már hogy kurvára nincs itt! Nem akarok öngyilkosságot elkövetni! - hőrgi egy idegen srác vacogva. Talán az elvesztett vérmennyiség, talán az adrenalin, talán a félelem miatt remeg...
- Ki? - kérdem össze vonva  szemöldökömet.
- A hülye rabolná csak el Malikot! - nyöszörgi tovább míg a karját szorítja hasához. Hirtelen fordulok meg és rontok ki az egyetlen ajtón ami a szobában van. Sietve lépkedem a folyósok és szobák összességén, mindenhol legalább egy hulla van... de az a jobbik eset ha csak egy.
- Picsába - sziszegem magam elé ahogy egyre több hullával találom szembe magam és egyre több kép ugrik be ahogy én végzek velük. A testem kezd elfáradni, azt hiszem talán mert már a szörny is felfogta hogy nincs más akit még meg lehetne ölni. Karom zsibbadni kezd, lábaim remegni. A hátam olyan érzés mintha leszakadna, a fejem lüktet. Jó pár helyen érzek vágásokat... horzsolásokat, ütések helyeit. De leginkább csak a kétségbe esés... Hol van Zayn ha nem itt?! Az egész egy elterelés volt vagy csak valaki szórakozott velem?! Velem bosszultak meg valamit valaki másnak?! Behuppanok a kocsiba és az anyós ülésre dobom az újonnan szerzet fegyveremet. Sziszegve fújom ki a levegőt míg a telefonomért nyúlok. A bordám úgy fáj mintha konkrétan eltörték volna. Pólómat óvatosan felhúzom és azon kívül hogy szinte az egész testemen különböző méretű és mintájú foltok vannak semmi extra. Na meg pár karc. Fintorogva engedem le a pólómat majd kezdek a telefonomban kutatni. Ismét Zaynt próbálom hívni. Hátha... hátha felveszi. De nem... három csöngés után megszakad a vonal. Szám szélét rágcsálva görgetek a rengeteg név között majd mielőtt elkezdenék habozni rányomok Boby nevére... Olyan régen beszéltem vagy hallottam róla. Régen ő volt az informátorom. Jó pár éve. Mindig mindent kiderített csak aztán Dave már könnyebb és jobb út volt számomra. Öt idegtépő csörgés és felveszi.
- Először is, rohadj meg. Másodszor, élsz?! Harmadszor, mi kéne? - röhög bele a telefonba mire egy apró kis görcs érzem hol fellazul.
- Köszönöm - nyögöm ki azt ami elsőre eszembe jut - Éppen rohadok. De még élek. És hogy hol van Zayn - sóhajtok fel ahogy beindítom a kocsit és elhajtók a hullaházzá avanzsált raktárépület közeléből.
- Ezért hívtál? Azt hittem valami komolyabb meló - hördül fel sértetten.
- Senki nem mondja meg - motyogom neki majd kihangosítom a telefont és a műszerfalra rakom. Lassan csordogálok a késő délutáni forgalomban.
- Miért is nem? - kérdi értetlenül mire elmosolyodom.
- Már fogalmam sincs. Kértem hogy lépjen ki. Közölte hogy kilép, persze veszekedések árán. Azóta nem láttam. És senki nem érte utol. Szerintem bajban van, de a többiek szerint csak mérges - hadarom el neki gyorsan míg szemeimet lehunyom egy nyugtató másodpercre ahogy megállok egy piros lámpánál.
- Lehet igazuk van, erre nem gondoltál? - kérdi felnevetve.
- Több napja nem ad magáról életjelet. Mire gondoljak? - kérdem komoran ahogy lassan fordulok be egy számomra ismeretlen utcára.
- El kell keserítselek. Azt hiszem tudom hol van, telefon alapján. De ez egy kocsma - feleli halkan mint aki fél attól hogy hogyan reagálók.
- Attól hogy alapjáraton kocsma te is tudod hogy nem feltétlen akként is szolgál - fintorodom el.
- Cím a telodra küldve - sóhajt fel és oda pillantok. Amin tényleg meglátom a címet. Lábamat jobban a gázpedálra nyomom míg magamat elengedem az ülésen. Agyam kattogna de mégsem bírok gondolkodni. Az jár a fejemben hogy lazán fegyverrel hozzam ki vagy az újdonsült kedvenc botommal. Fogalmam sincs mi ennek a neve de mától nekem bot - Csak ügyesen, hívj majd még. Nem feltétlen melóval kapcsolatba. Csak hogy jól vagy-e - ránt vissza Boby hangja majd a vonal megszakad. Leparkolom a kocsit és egyszerűen kiszállok. A bot túl feltűnő lenne. Mi van ha a pincében van az egész szarság? Nem mehetek át egy kocsmányi emberen véres bottal aminek a végén két penge is van! Megfeszülve nyitok be, a mozdulattól a testem máris megérzi hogy mennyire meg lett erőltetve nemrégiben. De meg is dermedek. Picsába... Az eddig gondolataim hogy Zayn bajban van, hogy ismerem mind feleslegesnek tűnnek. Épp az ajtó felé sétál Zayn tökéletes közönnyel... míg az oldalát át is öleli valami viháncoló csaj. Kezem megdermed mikor rájövők hogy a fegyverért nyúlok. De minek? Talán amiatt hagy közönyösen az egész mert szinte haldoklik a testem és az elmém is de... piszkosul csalódott vagyok. A levegő vétel egyre inkább fájdalmat jelent a szorító tüdőmnek. Több napja nem képes felvenni a telefont SENKINEK és helyette csajokkal lóg? Úgy hogy az eljegyzési gyűrű a kezemen pihen? Ezért verettem szét magam? Ezért vesztem össze a többiekkel. Ő felnéz és megtorpan. Nem nézek a szemébe, nem tudok a szemébe nézni. Az értetlen lányt nézem akinek a tekintete végül megállapodik rajtam és értetlenül méreget engem. Valamit oda súg Zaynnak én pedig lehunyom a szememet. Nincs a kocsma alatt semmilyen főhadiszállás. Zayn nincs bajba. Zaynt nem rabolták el. Zayn kinyomott és eljött csajozni. Minden hiába volt. És a minden alatt annyira sok mindent értek hogy már csak ettől hányingerem lesz. Attól a pillanattól felesleges volt minden hogy elfogadtam a munkát ahol meg kellett figyelnem Davet. Szemeimet kinyitom és egyszerűen megfordulok majd kilépek a kocsmából. Egy tökéletesen egyszerű és hétköznapi kocsmából. Ahol Zayn nincs bajban. Mert sajnos ezt nem néztem ki belőle... de miért is nem? Nem hagyott már el? Nem csalt már meg? Dehogynem. Nyugodtan sétálok a kocsim felé míg próbálom a tényt ignorálni hogy Zayn azt hiszem megcsalt a három nap alatt és még csak lelkiismeret furdalása sem volt. De nem, fel sem bírom fogni... azt hiszem sokkot kaptam.
- Hová mész? - szól utánam mire kezem megdermed ahogy a kocsiajtót akarom kinyitni. Össze szedem magam és hátra nézek rá. Ott áll a placc közepén, egészségen, kissé talán csapzottan de semmiképpen nem életveszélyben. Ha nem számítjuk a tényt hogy egy fokpiszkálóval is képes lennék megölni jelenleg.
- Csak hogy tudd, az összes kibaszott ismerősöd érted aggódik! - mordulok rá utálattal - A családod pánikol, Trisha állandóan sír. Yaser mindenkit mozgosít ugyan úgy mint Ben és Luke is. A csapat veszekszik. Azok a srácok akikkel elvileg egy bandában vagy szintén idegroncsok amiatt hogy hol lehetsz. Mindenki azt tippelgeti hogy vajon halott vagy-e vagy sem! Én meg még képes vagyok belesétálni minden idétlen csapdába hogy kimentselek... de mégis miből?! - kérdem értetlenül felröhögve saját naivságomon - Más lányok karjaiból? - kérdem rá villantva egy fájdalmas mosolyt.
- Nem volt kedvem senkihez és az hogy....
- Leszarom Zayn! - ordítok rá mérgesen és egy cseppnyi aggodalmat sem érzek vele kapcsolatban - Akkor csak a családodnak vagy legalább egy embernek jelezd hogy jól vagy! Mert ha tetszik ha nem akkor is a maffiába vagy és...
- El is felejtetted? Konkrétan kiraktál a maffiából! - röhög rám hitetlenkedve. Szeme fájdalmasan csillog, arcán a mosoly torzul.
- És te még mindig azt hiszed hogy jókedvemből - felelem szárazon szinte megsemmisülve - Nem értem minek raboltuk egymás idejét - röhögök fel most már én is a kétségbeesésem határán. Ujjamról szinte letépem a gyűrűt és oda sétálok elé. Értetlenül néz rám de tekintete nem rebben - Add oda valamelyik lánynak azok közül akikkel megcsaltál abban a három napban amiben én... nem érdekes - súgom neki fájdalmasan és a tenyerébe zárom a gyűrűt. Azt amelyik anyámé volt, azt amelyiket ő adott nekem mint eljegyzési gyűrű. Belül fájdalmasan ráharapok nyelvemre hogy véletlenül se mondjam el neki mennyire fáj vagy mennyire csalódtam benne. Hogy ne mondjam el azt miket csináltam az elmúlt három napban miatta. Érzem ahogy a vérem serken csak azért hogy ne mondjam el neki vagy magamnak hogy most fogok utoljára hozzá érni. Egyszerűen hátrább lépek és a fejemet lehajtva vissza lépdelek a kocsihoz és beülök. Nem nézek a visszapillantó tükrökbe, nem nézek rá, nem fordulok hátra csak elhajtók. Zayn? Zayn. Mit várok én Zayntól? Soha nem lesz felhőtlen kapcsolatunk, soha nem leszünk jóba fél évnél tovább. Mindig veszekedni fogunk, ő mindig megbánt majd és...? Mi és?! Elegem van. Telefonomat megfogom és tárcsázom Bent.
- Jól vagy te idióta?! - üvölt a telefonba mire elfintorodom. Egy kézzel kormányzom, kicsit sem szabályosan de nem érdekel.
- Megtaláltam Zaynt. Egy kocsmában. Egy csajt kísért ki éppen. Vissza adtam neki az eljegyzési gyűrűt - hadarom el egy szuszra mire csak a vonal búgását hallom, a másik oldalról viszont semmit.
- És most hova tartasz? - kérdi idegesen mire magam elé meredek. Hova tartok?
- El, majd jelentkezem. De jól vagyok - ejtem ki a szavakat kissé még bizonytalanul és lassan. Majd felsóhajtok és kinyomom mielőtt még vitatkozni kezdene velem. Élesen kanyarodok balra és meg sem állok a reptérig. A kesztyűtartóban kutakodom az igazolványaim és némi pénz után majd amint megvannak kiszállok és ott hagyok mindent a kocsiban. A fegyvereimet is... A telefonomból kiveszem a kis sim kártyát és ketté töröm. A telefon többi részét a lábam elé dobom és a következő lépésemmel rá is taposok. A recsegés majdnem olyan borzasztóan hangzik mint amikor a szívem tört össze. Ismét. És a legfájdalmasabb mindezekben mégis mi? Hogy egyenlőre hidegen hagy. A tény hogy megcsalt nem új. A tény hogy megbántott nem új. És a tény hogy átvert szintén nem új. A reptér nyüzsög én pedig élvezem körülöttem a zsibongást. A pulthoz lépdelek majd a fiatal lányra nézek a másik oldalt.
- Jegyet szeretnék venni a következő gépre - felelem eltökélten.
- Milyen következő gépre? - kérdi kissé értetlenül és egyértelműen zavarban a kérdésem furcsaságától.
- Amelyik a leghamarabb indul ettől a perctől kezdve. Mindegy hova és mindegy milyen hely van rajta - hadarom el míg jobb lábam folyton mozog mintha csak remegne. De ez csak az idegesség és az izgalom egyben. El kell tűnnöm. Ezúttal nekem. London szinte megfojt jelenleg. Úgy érzem lépnem kell, gyorsan és messzire.
- Oh... hát a következő gép negyed óra múlva indul - motyogja zavartan míg bizonytalanul rám néz.
- És hova? - kérdem meg rögtön kíváncsian.
- Törökország, megfelel a fapados járat? B sor huszonhármas széke? - kérdi felpillantva rám én pedig beharapom az alsó ajkamat. Még a recepciós is azt várja hogy közöljem inkább mégse és tévedés volt az egész. De... nem tudok itt maradni. Most még tutira nem. Kell egy kis idő egyedül, messze. Ki kell rugaszkodnom a komfortzónámból.
- Tökéletesen - felelem halkan míg bólintok is hozzá egyet. Muszáj. Úgy érzem futnom kell...


Ééééés Kukucs! Nos, íme a rész amivel irtó sokat késtem. Sajnálom is ezt, de nem fogok magyarázkodni. Így is úgy érzem hogy viszonylag hamar vissza tértem. Csak annyit remélem hogy nem pártoltatok el a hatalmas kiesés miatt mellőlem és hogy tetszik a rész. Igen-igen az agyfaszt leszámítva amit valószínűleg kaptatok a rész végén:'D Imádás van drágáim. És nagyon szépen köszönök mindent! A türelmet, a kedves szavakat és a támogatásotokat is! Hihetetlenek vagytok :*